Nagymama arcában a farkas – Nemes Z. Márióval irgalomról és számonkérésről

Még mielőtt versekről beszélgetnénk: az a hír járja, hogy egy ufóvallás megalapítását tűzte ki célul. Ilyen már volt korábban is, elég csak a sci-fi-író L. Ron Hubbard létrehozta Szcientológiai Egyházra gondolni. Miben más a Sirius.exe 2.0 név alatt futó elképzelés?

Ez egy olyan képzőművészeti projekt, ami részben a hungarofuturizmus esztétikai és kulturális programjából nőtte ki magát, részben a már több mint 10 éves Technologie und das Unheimliche (T+U) alkotói kollektíva keretében jött lére. A Sirius.exe (http://technologieunddasunheimliche.com/sirius.exe_2.0/) megpróbálja a különböző ufológiai elképzeléseket, főleg az ufóvallás koncepcióját a politikai összeesküvés-elméletekkel ötvözni. Az általunk épített mitológia szerint kozmikus háború zajlik, amit az úgynevezett luciferiánusok vívnak a szíriuszi beavatottak ellen, itt, a Földön és azon kívül is. A luciferiánusok kapitalista háttérhatalomként működnek, így próbálják az emberiséget megakadályozni abban, hogy átmenjen egy spiri­tuá­lis fejlődésen. A szíriuszi ufóegyház, amit mi képviselünk, pedig valójában a Nagy Kozmikus Ébredés igézetében tevékenykedik: az ufólét egy spirituális-technológiai önfejlesztést jelent, ami a következő lépés az emberiség evolúciójában – nyilván földön kívüli segítséggel és útmutatással. A Sirius.exében ugyanakkor nemcsak a mitológia volt érdekes számunkra, hanem maga a formátum: ahogy imitáltuk a ’90-es évekbeli honlapok szerkezetét. A projekt első részében, még 2021-ben Ljubljanában, illetve most legutóbb Mariborban (2.0) a kiállítótérben oda lehetett ülni egy régi PC-hez, amin az egér segítségével elindítható a CD-ről működő speciális honlap. Ezzel a retró technológiával aztán az ember a spirituális fejlődés lehetőségei közt tallózhat, pontosabban a program beindításával meg is fertőződik a földön kívüli tudásmagokkal. Mialatt a különböző menük által az olvasó megismeri a fentebb vázolt történetet, egyben kezdetét veszi a spirituális és technológiai fejlesztés.
A honlap – ami lényegében egy kulturális kollázs – a vizuális kódokat tekintve sok mindent felhasznál a szcientológiából is. Az ufóvallások manapság már vallástörténetileg is vizsgált terület. Egyes kutatók szerint a századfordulós teozófiai-antropozófiai közösségek alakultak át ufóegyházakká a második világháború után, tehát van egyféle kontinuitás az ezoterikus szubkultúrákban.
Vizuális és koncepcionális szempontból fontos volt számunkra az 1997-es Heaven’s Gate-ügy is: a Mennyország Kapuja nevű ufóegyház tagjai ugyanis csoportos öngyilkosságot követtek el, mivel a kozmikus felvilágosodást hordozó ufóanyahajóra csak a lelkek szállhattak fel, a hívőknek maguk mögött kellett hagyniuk földi testüket. Az ő jól dokumentált történetük egyszerre volt megrázó és inspiráló egyben.

Nos, igen, a vallásalapítás néha jövedelmező, máskor brutálisan életveszélyes. De lássuk a költészetet! „Hogy mi történt a BAROKK FEMINA / óta? Nyilván a Semmi” – olvasható az új kötet A költészet másnapja című versében. Beszéljünk erről a Semmiről!

A Barokk Femina kötet megszületése után nehéz volt számomra költői továbblépés. A Barokk Femina mintha nem akart volna véget érni. Több évig írtam „Femina-kommentárok” cím alatt szövegeket, amelyek a kötet világának egyes aspektusait árnyalták tovább vagy bontottak ki olyan részeket, amelyekről a kötetben nem esett szó. Ilyen például a rendőrség kérdése. Az állami erőszakszervezet politikai és szimbolikus értelemben is fontos volt számomra, már csak a személyes kapcsolódás miatt is. A magyar rendőrség nekem összekötődik az apai hatalommal, családomban sok a rendőr, az egyik unokatestvérem például kommandós volt. Ha újrakiadásra kerül egyszer a kötet, ezeket a kommentárokat függelékként hozzápakolnám.

Szavát ne feledje, de az Irgalom és számonkérés kötet olvasható/érthető a Barokk Femina ismerete nélkül?

Fontos döntés volt számomra, hogyan lehet a folytathatatlant mégis folytatni. Hozzá kell tennem, az Irgalom és számonkérés megírásával párhuzamosan egy másik kötet is készült, így én már látom a következő könyv világát, és ehhez képest az Irgalom és számonkérést egyfajta átmeneti rítusként fogom fel. Traumafeldolgozásként, ami a Barokk Feminát mint irodalmi sebet hivatott meggyógyítani. De mégis, azt hiszem, olvasható a korábbi könyv ismerete nélkül is. Egyre inkább arra törekszem, hogy egybenyissam a különböző köteteim világait, hogy mint egy közös videójáték-univerzum legyen „végigjátszható” az egész. Ez az építkezés megkövetel bizonyos keresztutalásokat, ugyanakkor most fontos volt számomra, hogy önmagukban megközelíthető szövegek is helyet kapjanak. Akartam már egy ómódi verseskötetet.

Belépőként is szolgálhat a költészetébe?

A Barokk Feminánál alkalmasabb erre, ami, úgy tapasztalom, megnehezítette az olvasók dolgát. Ami nem baj, de ezen annyiban meglepődtem, hogy előzetesen az gondoltam, a közös társadalmi tapasztalat – 2006 őszének eseményei – miatt ez közügy lehet. Miközben nincsenek már politikai, filozófiai vagy antropológiai „közügyeink”: valójában erről írtam mindig is. Az új kötetben talán érzelmesebben, mint szoktam, vagyis nemcsak a kötet lett ómódi, hanem én is „régi költő”.

Vissza a Semmihez! A Barokk Femina kötet bejelentette az irodalom végét. Ennek értelmében hogy tételeződik a Semmi az Irgalom és számonkérésben?

Ez nyilván egy játék a könyvben, illetve a két könyv viszonylatában. A Barokk Femina a maga apokaliptikus nyelvével valaminek a bevégződését celebrálja: egy világ megszűnik – de egy másik világ megszületik! Ugyanez történik az irodalom esetében is. Miután egy új, politikailag kontrollált nyelv – az ALAPNYELV – totálissá vált, az addigi nyelv, így a költészet régi formái is felszámolódnak. Ezért vagyunk már a kötet legelején a költészet másnapján. Erre a másnapos másvilágra utal a Semmi. Az Irgalom és számonkérés során mintha végig zombifikált állapotban vonszolódnánk. A szövegek sokszor utalnak az elevenség eme kísérteties jellegére, a démoni megszállottság állapotára, amikor te már nem vagy ott, és valami más él a nyelved helyén.

Az irgalom és számonkérés „frigye paradox” – olvashatjuk a Bevezetés az ALAPNYELVBE című versben. Hogy mutatkozik meg ez a verseskötet egészében?

Teológiailag az irgalom és a kegyelem között különbség van. A kegyelem a bűn alóli feloldás, az irgalom pedig a bűn következményei, vagyis a szenvedés alóli feloldás. Irgalmasak lehetünk valakivel, de ez nem jelenti azt, hogy bűne megbocsátást nyer. Hiszen ez nem is emberi kompetencia. A kötet élőhalottainak, kárhozottjainak nincs kegyelem ebben a pokolvilágban – a NER-hétköznapokban – a legtöbb, amire vágyhatunk: az irgalom. Miközben a másik nagy program a számonkérés. Ugyanakkor ez nem egyeztethető össze problémamentesen az irgalommal. E két egzisztenciális „szenvedély” között őrlődik a könyv beszélője, aki mindkettőre vágyik – ez a paradoxon. Patthelyzet.

A nyelv kollektív tapasztalata, azaz hogy nem mi uraljuk – „a nyelv beszél minket”, „kölcsönzött” –, milyen módon hatott önre költőként?

A nyelvi áthatottságnak ez a tapasztalata már az első kötetemnél jelen volt, de talán nem olyan nyilvánvaló módon. Ugyanakkor azt érzékelem, hogy ez a tapasztalat kevésbé meghatározó a fiatalabb generációknak. Amennyire én rálátok, a kortárs fiatal költészet jelentős része a „saját szóba” és a „saját énbe” vetett hit visszatérésében, a személyes és autonóm valóság „helyreállításában” érdekelt. Az „internetbe vetettség” digitális állapota, az információs káosz szerintem arra motiválja a fiatalabb költőket, hogy egy transzparens, rögzített pozíciójú beszédre vágyjanak. Nyilván én is érzékelem ezt az információs állapotot, de a valóság helyreállíthatóságában nem hiszek, vagyis egyre közelebb megyek én is a saját privát világomhoz, de csak azért, hogy jobban láthassam nagymama arcában a farkast.

Ez a személyesség a már említett magánmitológia kiépítése terén is erőteljesen nyomon követhető a verseiben: a Nyárád–Pápa–Budapest háromszög és a privát szféra fokozott hangsúlyt kap.

Valóban, az első köteteimet inkább az enigmatikus-hermetikus rejtőzködés jellemezte. A Barokk Femina környékén ment végbe a fordulat, a személy(esség) fontosságára ugyanis akkor döbbentem rá nyelvileg/költőileg, amikor azt éreztem, hogy a személyes egzisztenciám kezd teljesen átpolitizálódni, és ez alól még a libidó sem mentesül. Ekkor tudatosult bennem, hogy a személyességemnek van egy hűlt helye, valami átvette a helyét, valami invazív betört oda, és úgy éreztem, elrabolják – ez a lélekgyilkosság eseménye. Ebben az állapotban nem maradt más belőled vagy neked, csak az, hogy megfogalmazd, mit raboltak el. Hogy feljelentsd, hogy számonkérd, pedig hiába, mert csak az irgalmasok nyernek irgalmat, és a paradoxon valójában abszurdum.