Életre keltett példaképek – Koniorczyk Borbálával a női szörnyetegekről

Jól sejtem, hogy az 1907-ben egy politikus által használt női szörnyeteg titulust büszkén magára veszi?

Talán nem akkora baj, hogy Kmety Károly jogtudós nevét már elfelejtettük, ugyanis tőle származik ez a kifejezés, amit egy parlamenti felszólalásában mondott azokra a nőkre, akiknek nem az anyaság és a család volt az egyetlen életcéljuk. Örömmel hoztam vissza ezt a kifejezést, de a könyvvel új értelmet is adtam neki. Egyetemre mentem és van szakmám, hivatásom, úgyhogy igen, büszke női szörnyeteg vagyok.

Ma is vannak, akik a konyhába szorítanák vissza a nőket, lehetőleg minél több gyerek szülése mellett.

Nagyon kevés olyan nő van, aki nem élte át azt, hogy egy nála idősebb férfi, aki az előző évszázadban szocializálódott, ne mondta volna meg neki, hogyan kellene élnie, hol a helye stb. Ma már nem nevezi női szörnyetegnek senki azokat a nőket, akik egyetemre mennek, de vannak olyan kifejezések, amelyeket nőkre használnak, kifejezetten negatív jelentéssel és nincs sok értelmük. Például a karrierista, a „túl sok”, a hisztis, az ősanya. A feminista kifejezés is érdekes: ha egy nő ezt mondja magáról, általában hozzátesz egy „de”-t, feminista vagyok, de nem úgy, de attól még… stb. Megpróbáljuk tompítani a szót, mert sok esetben szitokszóvá vált. Holott büszkén kellene állítania minden nőnek, hogy feminista, hiszen pusztán arról van szó, hogy ugyanolyan jogokat akarnak a nők, mint amilyen a férfiaknak jár.

A kortörténeti szórakoztatás mellett az edukálás is a kötet célja?

Nem, de ha megtörténik, az nagyon jó. Inspiráló, érdekes történeteket akartam megmutatni. Ezek a nők a mainál sokkal nehezebb körülmények között futottak be karriert, megéltek a saját szakmájukból, sikeresek, sőt híresek is lettek, mégis elfelejtettük őket, pedig példát adhatnak ma is. Szeretném, ha tovább élne a nevük és a munkájuk. Ha valaki jobban ki tud állni magáért a Női szörnyetegek hatására, ha tartást tudnak adni egy mai nőnek ezek a több mint száz éve élt művészek, az különösen jó.

Mennyiben segítette a könyv megírását a Hosszúlépés. Járunk? városi sétáinak sokéves sétavezetői tapasztalata?

Valóban szinte mindig Budapest jár a fejemben. Van egy olyan térbeliség a könyvben, ami nekem egyértelműen jött: milyenek ma azok a terek, ahol ők találkozhattak régen. Sokat segítenek a helyszínek abban, hogy el tudjuk képzelni a századelő világát. Ugyanakkor nem lehet mindent elmondani, csomó információt ki kell hagyni – ez igaz a sétákra és a könyvre is. Sok név és adat kimaradt, hogy a kötet befogadható legyen. Ez tudatos döntés volt, nem szakmai anyagot akartam írni.

Mennyire volt nehéz hét ilyen különleges nőt találni?

Sok ilyen történetet lehet találni, csak keresni kell. Az volt a válogatásom egyik fő szempontja, hogy minél több művészeti ágban tevékenykedő nőt és minél ellentétesebb sorsokat mutassak be. Így került a könyvbe például Kaffka Margit író, Máté Olga fotóművész, Undi Mariska iparművész, Lesznai Anna költő; volt, aki férjhez ment, volt, aki csak muszájból, és hamar elvált, volt, akinek több gyereke lett, más szinte remeteként élt, megint másnak sokféle párkapcsolata volt. Egy generáción belül rengetegféle élethelyzet a XIX. század végén, a XX. század elején. Azt akartam bemutatni, mit kezdenek ezek a nők a megváltozott világgal, amelynek ők aktív részesei, ismerték is egymást, vannak köztük összefonódások is. Azért ebből a korból válogattam, mert Budapest történetének ez az aranykora, elég csak arra gondolni, hogy a századfordulón épültek meg azok az épületek, amiket ma is büszkén mutogatunk. Fiatal volt a főváros, optimista, pezsgő légkörrel. Megérkeztek ezek a tehetséges, elszánt vidéki lányok, és felfedezték a fejlődő metropoliszt, ahol minden mozgásban volt. Az az energia, ami akkor átjárta Budapestet, lenyűgözött mindenkit. Nemzetközi irányzatok jelentek meg, a feminizmus első hulláma, a nők hivatást is akartak, nem csak munkát. Nagyon lelkesítő, motiváló korszak volt. Érdekes csak abba az egy részletbe bele­gon­dolni, hogy az 1900-as évekbeli Budapesten egyes nők még hordtak fűzőt, mások már mezte­len­tornára jártak…

Az ez utóbbit meghonosító Madzsar Alice története az egyik kedvencem. A mai életmódkultusz, a terhestorna, a női test felfedezése és a mozgás fontossága, az influenszerek tevékenykedései mind tőle „erednek”, ráadásul megvolt hozzá a kellő szaktudása is.

Madzsar Alice mozgásművész az árral szemben alkotott nagyot; leszármazottaival kapcsolatba is tudtam lépni. Sokdoboznyi, évtizedek óta érintetlen kéziratot néztem át a Széchényi Könyvtárban. Óriási büszkeség, hogy a család azt írta nekem, hogy jól eltaláltam a szereplők lelki alkatát, és még nekik is tudtam újat mondani a saját történetükről. A meztelenség kultusza a német kultúrán keresztül jött be Magyarországra. Budapest gyorsan fejlődött, de a csillogásnak volt árnyoldala is. Például a város növekedése miatt egyre mélyülő lakhatási válság alakult ki, kevesen tudtak egészséges lakáshoz jutni, büdös volt, és a szenespincékből folyamatosan szállt fel a por. Aki viszont megengedhette magának azt a luxusproblémát, hogy a friss levegő hiányán aggódjon, kirándulni kezdett, vagy akár meztelenül tornázni, hogy a légfürdő minden testhajlatot átjárjon.

Mi tetszett önnek leginkább a könyvébe választott hét nőben?

Attól szerethetők, hogy olyanok, mint mi: néha önzők, elviselhetetlenek, hibáznak, de ettől jó olvasni róluk. Életre akartam kelteni őket. Rengeteget ültem könyvárakban, múzeumokban, a tényanyagokból raktam össze az élettörténeteket, olyan karaktereket, akik most is köztünk járhatnának. A Gödöllői Városi Múzeumban találtam meg Undi Mariska estélyi táskáját, hímzéseit. Eljutottam Erdős Renée írónő villájába is – ma múzeum és kiállítótér. Egy többemeletes villa a XVII. kerületben, amit annak idején a könyveladásaiból tudott megvenni. Míg a „nyugatos fiúk” sok esetben sötét belvárosi lakásokban laktak, Erdős Renée az erotikus regényeiből olyan jól megélt, hogy villát vett. Gyönyörű, elegáns asszony volt, aki mesterien bánt a saját nőiességével, és nem félt kiteregetni a saját szerelmi életét Budapest elé. Hozzáment a titkárához, aki rendezte a gyerekeket, a házat meg a kertet, így ő dolgozhatott nyugodtan. Nagyon megelőzte ezzel a korát, mert még ma sem gyakori, hogy egy férfi biztosítja a hátországot, míg a felesége dolgozik.

Teljes ellentéte volt például Kaffka Margit.

Igen, máshogy viszonyultak a nőiességhez, nem is voltak különösebben jó viszonyban. Kaffkában az volt a lenyűgöző, hogy nem predesztinálta semmi arra, hogy írónő legyen, de ő elhatározta, és végigvitte. Mindig slampos volt, nem érdekelték a külsőségek, pedig nőként még ma is nehéz ilyen hozzáállással érvényesülni. Kaffka Margitnak mégis sikerült, az anyaságról írott versei pedig a mai napig frissen hatnak: ugyanazokról a problémákról szólnak, mint amilyenekkel ma küzdünk dolgozó nőként és anyaként.

Pillanatnyilag ki a személyes kedvence a hét hölgy közül?

Talán Ferenczy Noémi, mert ő volt a legnehezebb „kutatási alany”. Élete nagy részében egyedül élt, csak dolgozott, gobelinművész volt. Nem volt könnyű róla bármi személyeset megtudni, annyira zárkózott volt. Egyszer megkérdezték tőle, mire gondol, amikor dolgozik. A munkára – válaszolta. Szóval nem volt szószátyár típus. Fehérre meszelt padlástérben élt és dolgozott, csak az az anyag volt színes, amit éppen szövött. Annyira rosszul élte meg, amikor véget ért egy munkája, hogy szinte belebetegedett. Ebben tudtam kapcsolódni hozzá, mert ezt éreztem én is, amikor befejeztem ezt a könyvet. Ezek a nők vagy nagyon boldogok, vagy nagyon boldogtalanok voltak; aki érzékeny, alkotó ember, talán nem is tud középutas, kiegyensúlyozott lenni.

Említette a séták és kötet térbeliségét. Van olyan, amit a korszakból irigylésre méltónak tart?

A sok szalont, a különböző kulturális-művészeti köröket, a társasági élet tereit. Hogy egyik este Kaffka Margitnál, másnap Babitséknál tartottak különböző esteket, fogadónapokat: nagyjából ismerős arcok, izgalmas új emberek, vita, beszélgetés, aztán buli hajnalig. Én sokszor vágyom több spontaneitásra és nyitottságra. Sokszor azt érzem, hogy ma egy-egy személyes találkozó megszervezése is kész hadművelet, ne is beszéljünk szalonokról és állandó fogadónapokról. Pedig sokakban megvan igény az ilyen találkozásokra, összejövetelekre.

Már érintettük az anyaság témáját. Egyre gyakoribb ma már a női szerzők között vállalni az anyaság nehézségeit, és az árnyoldalakat a művészetükben fel is dolgozzák.

Csodálatos és nagyon fontos dolog. Én huszonkilenc évesen lettem anya, de előtte pár évvel diplomáztam csak Londonban, úgyhogy az izgalmas, rohanós diákélet, az éppen útjára indított vállalkozásunk és a kisgyerekes lét között kevés idő telt el. Nehezen küzdötten meg a hirtelen jött magánnyal és életmódváltozással, jó lett volna, ha lett volna ilyen közösség vagy kapcsolódási lehetőség körülöttem.

+1 KÉRDÉS
A könyv köszönetnyilvánításában írja, hogy a lánya is próbálkozik a kötet elolvasásával. Mit ért belőle?

Talán ebben a pillanatban ő az egyetlen tíz­éves gyerek Magyarországon, aki tudja, ki volt Kaffka Margit, vagy Ferenczy Noémi, illetve megtudakolta az édesanyámtól, hogy mi az az örömlány, mert olvasott róluk a Női szörnyetegekben. Azt mindenképpen érti, hogy jó dolog az, ha az ember lányként felismeri, és gondozza a saját tehetségét. Büszke rám, hogy írtam egy könyvet és szeretem a munkámat, én pedig rá vagyok a legbüszkébb a világon.
Bízom abban, hogy ha lesz gyereke, akkor úgy éli majd meg az anyaságot, hogy közben nem tiporja el saját magát. Én hiszek abban, hogy nemcsak gyerekeket nevelünk, hanem a jövő felnőtteit is; meg kell mutatni nekik, hogy milyen egy kiegyensúlyozott felnőttélet, ­miért jó nagynak lenni. Különben nagy korukban nem fognak tudni hova visszanyúlni.
Lányos anyaként elsősorban azt szeretném megtanítani a gyerekemnek, hogy miért jó nőnek lenni. Büszke vagyok a munkámra, de szeretek főzni is. Kínosan sok energiám van abban, hogy a hónap minden napján megfelelően színes legyen a körmöm, de a hajamat már egy ideje nem festem, mert egyszerűen meguntam a dolgot. Bízom benne, hogy a lányom felnőttként mer majd a saját ösztöneire hallgatni, akár a hajáról, akár a karrierjéről, akár az anyaságról van szó. Igazi női szörnyeteget nevelek.