Orbán Viktor kudarca a gyepen – A miniszterelnök nem tudta igazolni, miért öntött tömérdek pénzt a futballba

A magyar felnőtt népesség 24 százaléka rendszeresen, 13 százaléka pedig évente többször nézi a labdarúgó-válogatott mérkőzéseit – tárta fel az IDEA Intézet tavaly publikált felmérése. További 9 százalék évente egyszer-kétszer, 17 százalék ennél is ritkábban nézi a válogatott meccseit, míg 37 százalék soha.

Az adatok alapján valószínűsíthető: ha nem is a társadalom zöme, több millió ember keserű csalódásként éli meg, hogy Magyarország vasárnap, a Puskás Arénában játszott világbajnoki selejtezőn kikapott Írországtól, és ezzel csoportjában nem sikerült megszerezni a pótselejtezőt érő második helyet. Eldőlt, hogy a magyar válogatott ezúttal sem lesz kint a világbajnokságon.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a Fidesz (és a Mi Hazánk) szavazói az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutatnak a futball iránt. Az IDEA Intézet megállapítása szerint az Orbán-kormány számára a labdarúgás jóval többet jelent „privát kedvtelésnél”, a magyar futballon keresztül a kormánypártok szavazóbázisának nagyon jelentős része elérhető és hatékonyan mozgósítható. Ennek tudatában kérdés, hogy a válogatott mostani kudarcának milyen politikai vetületei lehetnek.

Felidézte, hogy általában a sportba, de a futballba különösképpen rengeteg pénzt tett bele a Fidesz. A közvetlen forrásokon kívül az állam más módon is támogatja a labdarúgást – utalt a gyakran emlegetett stadionépítésekre, vagy éppen arra, hogy a katázás lehetőségét, amit másoktól elvett, a futballsták számára meghagyta a kormány.

Az orbáni politika abba az irányba ment, hogy a „magyar foci megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”, de az, hogy a válogatottnak az elmúlt négy évtizedhez hasonlóan most sem sikerült kijutnia a világbajnokságra, azt jelenti: az Orbán-kormány nem tudta igazolni, hogy volt értelme tömérdek pénzt önteni a futballba.

Somogyi Zoltán megjegyezte, hogy a válogatott meghatározó játékosainak – például Szoboszlai Dominiknak – amúgy sincs sok közük a támogatott magyar futballhoz és az akadémiai rendszerhez. Ezekkel a körülményekkel azonban senki sem foglalkozott volna, ha összejön a vb-részvétel.

Nem véletlen, hogy a miniszterelnök csak másnap reggel írt ki valamit a meccsről a közösségi oldalára: „Hiába fáj az ember szíve, hiába érzi igazságtalannak a sorsát, önsajnálatból nem lehet megélni”.

A politikai elemző nem számít arra, hogy az ellenzék megpróbálja majd kiemelkedő kampánytémává tenni a magyar labdarúgás helyzetét. „Békén fogják hagyni a válogatottat” – mondta. Az ellenzék tudja ugyanis, hogy a saját táborában is sok szurkoló van, az egyébként jogos kritika aligha járna politikai haszonnal. Abban az esetben viszont, ha a magyar válogatott kijutott volna a világbajnokságra, akkor ezt a sikert a Fidesz egészen biztosan a kampány részévé tette volna – jelentette ki Somogyi Zoltán.

Sik Endre szociológus szerint nem is kérdés, hogy az általa identitás alapú kulturális, szórakoztató műfajnak tekintett labdarúgásnak komoly politikai hatásai vannak.

Távolabbról indítva felhívta a figyelmet arra, hogy az állampolgárság lényeges, jogilag és szociológiailag intézményesített eleme egy népnek, nemzetnek. Éppen ezért ezt az intézményt minden állam nagyon erősen védi. Az első esetek, amikor az államok kezdték fellazítani az állampolgárság megszerzésének kritériumait, pont a sporthoz, az olimpiához köthetők. Tették ezt abból a megfontolásból, hogy felismerték, az olimpián elért jó eredmények meghatározók lehetnek egy nemzet életében. Sok példa van arra – és nem csak Magyarországon –, hogy különféle sportágakban hirtelen könnyen megadták az állampolgárságot a máshonnan származó, kiemelkedően jó sportolóknak. Ez a gyakorlat aztán a labdarúgásban is meghonosodott.

Olyan állam számára – tette hozzá Sik Endre –, amely szeret a tömegeknek könnyen és gyorsan eladható sikereket felmutatni, különösen fontos a sport, azon belül a labdarúgás. Még inkább érvényes ez, ha a futball iránti mesterségesen felfokozott érdeklődésnek történelmileg beágyazódott alapja van. Nálunk már régóta úgy tekintenek a labdarúgásban elér eredményekre, mint az egész állam működésének a fokmérőjére. A szocializmusban is úgy fogták fel, hogy a futballpályákon legyőzzük a kapitalizmust.

Napjaink Magyarországán a miniszterelnök karizmatikus vezetőként mindent a saját személye köré épít, a labdarúgást is. Az írektől elszenvedett vereség egyben a labdarúgás támogatását erőltető állami szektor kudarca. Orbán Viktor és például Szijjártó Péter külügyminiszter révén a futballista identitásnak kultusza van ebben a kormányban. Orbánnak azt a kijelentését, hogy vasárnap este „tüdőlövést, szívinfarktust kapott az egész ország”, Sik Endre teljesen abszurdnak minősítette.

Biztosra veszi, hogy az egy egészen másfajta kultúrát képviselő kormány lenne.