Akvarellképein megjelenő kitörő vulkánok és emberarc formájú, színes szobrok fogadják a látogatót Koleszár Stella műtermében, ami olyan, akár egy mesebeli világ. Az alkotó a műveivel az emberben mélyen kavargó érzéseket akarja megjeleníteni, illetve megoldásokat kíván adni a traumák feldolgozására. Ez a hozzáállás szorosan kapcsolódik az ő életéhez is.
Ártéri erdők vonzása
Város helyett is szívesebben tölti az idejét a fák és a víz közelében, ezért is költözött Budatétényre, ahol gyakran tesz kirándulásokat a kutyájával az ártéri erdőkben és a Duna mellett. A művészet már fiatalon megragadta, mivel ötéves korától tizenöt éves koráig rajzszakkörre járt Mohácson, de az nem adott számára annyi technikai tudást, amire szüksége volt – főleg mivel csak színes ceruzát és tust használtak. A gimnáziumban szintén azt érezte, hogy valami hiányzik neki. – A gimi rossz hatással volt rám, mert az osztályban egyedül voltam, aki művészettel foglalkozott, és látszott is rajtam, hogy ezen az úton fogok haladni. Emiatt állandó elnyomásban voltam a tanárok és az osztálytársak részéről is. Egy kitaszított ember lettem, ami nem túlzás. A gimiben az utolsó évemet úgy éltem túl, hogy állandóan a könyvtárban ültem, és olvastam.
A megoldást abban látta, hogy művészeti egyetemre jelentkezik, de nem vették fel sehova, ezért egy évig otthon maradt. – Ez idő alatt különórákra jártam, és Bajára utaztam művészeti foglalkozásokra, meg portrékat készítettem az idősek otthonában, ahol az alanyok elmesélték, hogy milyen életük volt. Őket nagyon könnyű rajzolni, mert a ráncok miatt plasztikusabb az arcuk.
Főbűnök szoborban
Idővel aztán közelebb került a művészet világához: Szegeden felvették képi ábrázolás szakra, melyen a második évben az építészeti üvegre szakosodott. – Az üveg mint anyag azért tetszik, mert transzparens, átlátszó, így elvont gondolatokat lehet vele közvetíteni. Emellett a színes üvegnek olyan ragyogása van, hogy rögtön magára vonja a figyelmet – mondja Stella.
Az egyetemen már a társaságát is megtalálta, és meglepődött magán is, hogy közösségbe kerülve vezéregyéniség. De két év után úgy érezte, hogy az élete nem halad sehová: mindig ugyanazokra a kiállításokra járt, és ugyanazokkal az emberekkel találkozott. Így Budapestre költözött, és a MOME-ra jelentkezett üveg szakra, a felvételire pedig az úgynevezett vizuális naplóit vitte el, melyekbe tíz éven át lerajzolta azokat a jelentős napokat, melyek hatással voltak rá. A szakon rájött egy fontos dologra: nem a funkcionalitás érdekli, azaz nem használati üvegtárgyakat akar készíteni, hanem művészeti alkotásokat. – Az egyetemen a legtöbben üvegfújással foglalkoznak, amivel én is próbálkoztam, de nem szerettem meg ezt a technikát, mert nem tudom úgy koordinálni az anyagot, ahogy akarom. Ahhoz tíz év tapasztalat kellene, úgy, hogy minden héten a hutában vagy, az anyagot folyamatosan melegítgeted, majd újra próbálkozol, mert az széttört.
Így döntött a casting technika mellett, melynek során viaszból készíti el a pozitív formát, majd körbeönti formaanyaggal, aztán kigőzöli a viaszt, és az így keletkezett üreg helyére önti a kemencében előre kimért mennyiségű üveget. Ehhez felkereste Sipos Balázs üvegművészt, aki segített neki elsajátítani ezt a módszert, és általa jutott el Stella arra a szintre, hogy már önállóan tud üveggel dolgozni. Idővel pedig a témájára is rálelt: a MOME-n a diplomamunkája a hét főbűnről szólt, és mindegyikhez készített egy-egy allegorikus szobrot.
– Ezek női formák voltak, de mivel az egyetemen akkor nem voltak meg az infrastrukturális lehetőségek, ezért üveg helyett agyagból formáztam meg őket. És azóta is azon dolgozom, hogy az alakokat üvegből is elkészítsem, és hogy egyre nagyobbak legyenek – mondja. Erre került sor a 2022-ben a Horizont Galériában rendezett Gaztett című kiállításán. Immár színes üvegből készítette el a nőfigurákat, lilából a hazugságot, sárgából a kevélységet és kékből bujaságot, melyekhez gyomnövényeket ábrázoló kollázsokat is készített, így reagálva az ökológiai problémákra is, mely idővel a másik témája lett. – A gyomnövény a keresztény ikonográfiában a bűnöket szimbolizálja, például a késő középkori fali szőtteseken és bibliai témájú festményeken a figurák lábánál olykor látható egy tüskés szárú növény – mondja Stella.
Köztes világba lépve
– Anyukám rengeteg mesét olvasott nekem gyerekkoromban, így ezért is gondolkodom történetekben. A rút kiskacsa meséje tetszett a legjobban, mert ezzel tudtam a legjobban azonosulni. A történet főhőse idővel rájön, hogy ő igazából hattyú, és nem abban a falkában van, ahol lennie kéne– mondja Stella. Fiatalon az irodalom sokat segített neki, hogy megértse magát és a világot, és tudta, hogy a jövőben is a művészet fogja túllendíteni az élet nehézségein.Figuráit a fantáziájából hívja le, akárcsak egyik irodalmi példaképe, Olga Tokarczuk, a Nobel-díjas lengyel szerző. – Ő azt írja Az érzékeny narrátor című könyvében, hogy létezik egy köztes hely, a metaxy birodalma, melyből ő képes világra segíteni az abban élő lényeket. Én is úgy érzem, hogy ebből a térből hozom le a szereplőimet – mondja Stella.
Ilyen történetközpontú kiállítás volt az Iszapból és rothadásból született című tárlat, melyet Stella a műteremtársával és gyerekkori barátnőjével, Metzing Eszter képzőművésszel hozott létre, aki szintén Mohácson született. – Az ő textilszobrai mellett én vályogszigeteket és homokdűnéket építettem fel, melyek három stációra utaltak. Az áldozat szerepet például egy kettétört alak szimbolizálta, egy homoksziget az álmokat idézte meg, míg a Sziréna nevű munka egy álló női alak volt, mely az újrakezdést jelképezte – mondja a művész, aki azóta Eszterrel egy duót alakított, a nevüknek pedig a latin lutum szót választották, mely iszapot jelent. Most készülnek a következő közös kiállításukra, amelyet a szentendrei Vajda Lajos stúdióban rendeznek 2026 májusában.Stella a jövőben sem akarja abbahagyni az önfejlesztést: művészetterápiát szeretne tanulni. Magát is a művészet által gyógyítja. A szobraival és a rajzaival mindazt a rosszat, ami történik vele, átalakítja valami mássá, ami egy kicsit pozitívabb.
