„A miniszterelnök egy nagy hazugsággal indokolta, hogy miért nem mer nyilatkozni a Telexnek. ATV-s interjúja viszont gyönyörűen megmutatta, hogy én miért nem megyek az ATV stúdiójába és miért olyan nagy baj, hogy ellenzéki politikusok és civilek ezt megteszik. Szemfényvesztés ugyanis az egész, a demokrácia és a sajtószabadság látszatának fenntartására” – írja Hadházy Ákos csütörtök délutáni Facebook-posztjában. Az ellenzéki politikus szerint ez a látszat a hatalomnak fontos, az ellenzéket viszont csak gátolja abban, hogy felismerje a hibrid rezsim lényegét és helyzet valódi súlyosságát.
„Annak a hatalomnak létfontosságú a sajtószabadság Látszata, amelynek vezetője nagy lelki nyugalommal ment be a stúdióba, mert biztos volt benne, hogy a riporter egyetlen szóval sem fogja szóba hozni például Hatvanpusztát. Ha az ATV valóban független lenne, akkor megkérdezett volna három dolgot a témában, amit a kezdő youtuber is elfelejtett megkérdezni Orbán Viktor anyjától” – szögezte le Hadházy Ákos, aki fel is sorolta, hogy szerinte miket is kellett volna Rónai Egonnak feltennie:
Tartja-e még, hogy ez egy félkész mezőgazdasági épületről van szó, és ha igen, akkor miért kell bele két úszómedence és 15 luxusapartman?
Mennyibe került az egész és miért pont Mészáros Lőrinc építi?
Milyen műemlékvédelem az, ahol konkrétan a föld alá bontják a műemléket?
„Ha pedig a miniszterelnök szokásos ostoba módon hárítja a kérdéseket, egy független riporter nem engedné ki a kezei közül. Hiszen a másfél órás műsorból itt Orbán Viktor nem tudott volna elsétálni és nem tudott volna primitív sértegetéssel sem válaszolni” – fűzte hozzá a független országgyűlési képviselő, aki kijelentette, hogy Rónai Egon szakmai kompetenciáit és tisztességét nem vonja kétségbe, de szerinte tény, hogy súlyos szakmai kompromisszumokat köt, amelyek nem jók. „Lehet, hogy Török Gábor a keddi interjúból megtudott olyan dolgokat Orbán Viktorról, amiket szerinte máshogyan nem tudtunk volna meg. De sajnos megtudtunk az ATV-ről olyan dolgokat is, amiket sajnos már eddig is tudtunk” – utalt a politikai elemző utólagos nyilatkozatára, amelyben elismerte Rónai Egon teljesítményét.
A Hadházy Ákos által említett, a miniszterelnök Telexről szóló hazugságairól maga Orbán Viktor beszélt egy szerda délutáni videón. A lap felidézte, hogy Orbán Viktor abban azt mondta, hogy csak akkor adna interjút a Telexnek, ha azt „nem külföldről” fizetnék.
Orbán Viktor: Amikor Donald Trump azt mondta, hogy Magyarország nem kap szankciómentességet, akkor már tudtam, hogy megadjaA miniszterelnök szerint azok, akik külföldről kapják a pénzt, „megbízást teljesítő”, „fogott emberek”, és szerinte nincs értelme olyan beszélgetésnek, amelyben nem két szuverén ember ül egymással szemben. – Ezek az állítások nemcsak sértőek, de tudatosan félrevezetőek is. Sértenek, mert a magyar olvasókat és újságírókat kérdőjelezik meg, és félrevezetnek, mert a miniszterelnök pontosan tudja, hogy amit mond, az hazugság. Amikor arról beszél, miért nem ad interjút a Telexnek, Orbán hazudik, szándékosan félrevezeti a magyar embereket – írta csütörtök kora reggel a Telex.
Magyar Péter az Orbán-interjúról: Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnökOrbán Viktor engedélyt adott, lehet kereskedelmi célokra használni az interjú közben papírra vetett krikszkrakszát
