interjú;Orbán Viktor;üzlet;nyomtatás;jelnyelv;rajzolás;

Orbán Viktor engedélyt adott, lehet kereskedelmi célokra használni az interjú közben papírra vetett krikszkrakszát

Önálló életet kezdtek élni a miniszterelnöknek minapi ATV-interjúja alatt papírra vetett, ahogy később maga fogalmazott jelei, másképp egy sajátos nyelv lenyomatai. A lélekbúvárok mellett a ruhagyártók is ráéreztek, hogy ebből profit lesz.

Orbán Viktor engedélyt adott a rajza felhasználására: mostantól bárki rendelhet jogtiszta Orbán-firkás pulcsit – derült ki a a Collabri print-on-demand platform, egy pólóra, pulóverre, bögrére és szinte bármi másra ábrákat, képeket színeket nyomtató webshopot működtető cég lapunkhoz is eljuttatott közleményéből. Reggel még jogi okokra hivatkozva saját maguk utasították el Orbán Viktornak az ATV-interjú közben készült rajzának termékeken való felhasználását, a miniszterelnök nyilvános kommentben megadta az engedélyt.

A cég több száz feltöltést utasított vissza, és jogsértés miatt – arra hivatkozva, hogy a rajz szerzői jogi védelem alatt áll, ezért engedély nélkül nem használható kereskedelmi célra – nem engedte, hogy gyártsák a miniszterelnök által rajznak nevezett, krikszkrakszokkal teli alkotását ábrázoló termékeket. Ez pár óra alatt megváltozott, ugyanis Orbán Viktor a sajtóközleményt közzétevő Forbes online cikke alatt kommentben reagált a történtekre, és így fogalmazott: „Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”

A papírlapról készült fotót maga a kormányfő tette közzé az interjú után, méghozzá azt a riporterrel, Rónai Egonnal közösen mutatva a kamera felé. – A különös ábra az adás után futótűzként terjedt a közösségi médiában: mémek, remixek és grafikai feldolgozások születtek belőle, sokan pedig pólón vagy bögrén szerették volna viszontlátni. Ez most már lehetséges, írták, hozzátéve, a miniszterelnök nyilvános hozzászólása gyakorlatilag általános engedélynek számít, így a Collabri mostantól hivatalosan is vállalja a rajzzal készült termékek gyártását és a lehetőség persze mások számára is megnyílt. Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője szerint az üzlet máris beindult és a hozzájuk Orbán-firkás termékekből befolyó teljes összeget az Amnesty International Magyarország civil jogvédő szervezet részére ajánlják fel.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Kutyiboltként ismert webshopja egyenesen már karácsonyi kollekciót kínál a rajzos pulcsikból. Orbán Viktor is felismerhette a rejtélyes ábráinak vélhető népszerűségnövelő hatását, és közzétett egy videót is, amelyben azt fejtegeti, hogy ő nem tud rajzolni, és amit papírra vetett, nem is rajz. Magyarázata szerint az ábrák jelek, egy új, sajátos nyelv lenyomatai. Állítása szerint egy kérdésről általában öt válasz is eszébe jut, és így rendszerezi azokat. Hozzátette, hogy ezt még egyetemistaként, a jogi karon alkalmazta, ahol egyszerre sok anyagot kellett megjegyezni, és így könnyebb volt bármikor előhívni azokat.

Szerinte a legfontosabb, hogy beszélünk a témáról, bár kicsit másképpen, mint ahogy akarta.