Washington;Szijjártó Péter;Lázár János;Orbán Viktor;Egyesült Államok;Fehér Ház;Donald Trump;

Szijjártó Péter, Lázár János és Orbán Viktor Washington-ban november 7-én

Lázár János közölte, azért vitte magával Orbán Viktor a washingtoni tárgyalásra, mert a következő időszakban feladata lesz

Három oszlopa lesz a kampánynak – mondta az építési és közlekedési miniszter.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjújában beszélt a washingtoni látogatásról – vette észre a 24.hu.

A tárcavezető a műsorban közölte, azért vitte magával Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalásra, mert a következő időszakban feladata, szerepe lesz. – Megtisztelő, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter mellett én ülhettem bent a megbeszélésen – jelentette ki, hozzátéve:

három oszlopa lesz a kampánynak, Orbán Viktor, Szijjártó Péter és ő.

A tárgyalás szerinte olyan volt, mintha nyolc-tíz barát vagy közeli munkatárs beszélgetne. – Nagyon érdekes volt, amikor az elnök úr tanácsot kért a miniszterelnöktől. A beszélgetés úgy tagolódott, hogy az első részben végigvettük a négy-öt magyar témát. Paksi atomerőmű, fűtőanyag-szállítás, energiaszállítási útvonalak, kereskedelmi, katonai együttműködés, az amerikai védőpajzs kialakítása Magyarország számára. Ez volt az első blokk. Utána világpolitika jött, ami már a nagyfiúk játéka. Nagyon tanulságos volt, hogy kikérte Orbán Viktor tanácsát, véleményét, gondolatait számos kérdésben. Még a zöld ügyek is előkerültek – idézte fel Lázár János, aki

maga sem hitte eddig, milyen mértékű tisztelettel és megbecsüléssel van Orbán Viktor iránt Donald Trump.

A háború befejezésével kapcsolatban is kérdezte Orbánt, de Lázár azt nem árulta el, mit javasoltak.

A miniszter arról is beszélt: lenyűgözte, ahogy Orbán Viktor az angolul zajló tárgyaláson képviselte a magyar és az európai érdekeket, szerinte nagyon kevés magyar politikus lenne erre képes.

– Engem seggnyalással nem lehet vádolni, köztudomású, hogy mindenkivel szemben nyílt és határozott vagyok, a miniszterelnökkel szemben is, de kevés európai vezető merne így fellépni

– fogalmazott a tárcavezető.

A portál összefoglalója szerint az interjúban Lázár János

  • Donald Trumpot úgy jellemezte, hogy józan gondolkodású és karizmatikus, hatással tud lenni az emberekre, látszott, hogy mekkora respektje van, mert amikor eldöntötte, hogy megadja Magyarországnak a szankciómentességet, onnantól nem volt apelláta, a miniszterei „nem kezdtek el okoskodni”.

  • közölte, hogy alapvetően Trump és Orbán beszéltek, „nem azért voltunk ott, hogy beszéljünk. Az ember akkor beszél, amikor kérdezik”.

  • azt mondta, az amerikai politika nem értelmiségi műfaj, egyszerűbb, a politika nem a politikusokról, hanem az emberekről szól.

  • megjegyezte, az út megerősítette abban, hogy egyszerűbben és bátrabban kell politikát csinálni, a magyar politikusok, köztük a fideszesek is „túlbonyolítják a dolgot”.

  • kiemelte, meglepte, hogy Amerikában mekkora probléma a migráció. „Nem tudják, hogy kétmillió illegális migráns van bent vagy húszmillió. Ebben nagyon sikeres volt a Trump adminisztráció. Megtisztította Washington utcáit például a kosztól, a piszoktól meg az illegális migránsoktól.”

Nyolcan továbbra is ellátásra szorulnak.