Lázár János közölte, azért vitte magával Orbán Viktor a washingtoni tárgyalásra, mert a következő időszakban feladata lesz

Három oszlopa lesz a kampánynak – mondta az építési és közlekedési miniszter.

Szijjártó Péter, Lázár János és Orbán Viktor Washington-ban november 7-én

Hadházy Ákos: Több mint kétmillió forintos Louis Vuitton táskaszettel indult Szalay-Bobrovniczky Kristóf Washingtonba

A honvédelmi miniszter tavaly a legnagyobb jövedelmet tudhatta magáénak a kormánytagok közül. 

A Bloomberg megtudta, milyen energia-megállapodásokat köthet az Orbán-kormány az Egyesült Államokkal

A lap szerint nukleáris fűtőanyag, cseppfolyósított gáz és moduláris atomreaktorok beszerzéséről születhetnek döntések.

Orbán Viktor egy sasfejet ábrázoló kést is visz Donald Trumpnak ajándékba

Hátha nincs neki ilyen.

Magyar Péter megüzente Orbán Viktornak, hogy mit kellene megkérdeznie Donald Trumptól Washingtonban

Emellett közölte, hogy a leendő Tisza-kormány minden nemzetközi megállapodást felülvizsgál és szükség esetén újratárgyal majd.

Megvolt a tárgyalás Orbán Viktor és az elítélt Jair Bolsonaro fia között Washingtonban

Szijjártó Péter és Lázár János is jelen volt a találkozón.

Orbán Viktor Washingtonban: Egy szövetségnek az igazi értékét a kipróbáltsága adja meg

A miniszterelnök közölte, az amerikai elnök fiatalos energiával, egy Trump-tornádóval tért vissza a világpolitika színpadára, és ez nekünk, magyaroknak jó. Hozzátette, az orosz energiára vonatkozó kérdések ügyében belátást kér majd az amerikai elnöktől.

Leszállt Orbán Viktor és kísérete Washington felé Reykjavíkban

A hírek szerint azért, mert a gépnek nincs úgynevezett ETOPS engedélye, amely az Atlanti-óceán teljes átrepülésének feltétele. A gép üzemanyagot is tankol, mielőtt továbbindul.

Orbán Viktor és delegációja elindult Washingtonba, fideszes propagandisták is kísérik

A miniszterelnök közölte, a cél, hogy Donald Trumppal új fejezetet nyissanak a magyar-amerikai kapcsolatokban.

Szijjártó Péter közölte, Orbán Viktor és delegációja a Wizz Air gépével repül az Egyesült Államokba

Az ukrajnai béketeremtés lehetősége és egy nagy gazdasági és energia-együttműködési csomag létrehozása is napirendi pont lesz.

Pokolgépes fenyegetés miatt átmenetileg felfüggesztették a washingtoni repülőtér forgalmát

Egy, a New York-i LaGuardia repülőtérről felszállni készülő járat utasainak is el kellett hagyniuk kedden a gépet, ugyancsak hamis bombariadó következtében.

Illusztráció

Üres hassal himnuszt énekelni

A kongresszusban uralkodó kétpárti patthelyzet miatt nincs elfogadott költségvetése az Egyesült Államoknak, amely nemcsak elmaradt fizetéseket, de üres hűtőszekrényt is jelent sok család számára.

„Az élelmezést és az egészségügyet finanszírozd, ne a báltermeket” – üzenik a kormányzati leállás miatt megszüntetett élelmiszer-támogatások helyreállításáért tüntetők

Orbán Balázs a lemondott békecsúcsról: Ha már érdemes Donald Trumpnak és Vlagyimir Putyinnak újra találkoznia, Budapest tárt karokkal várja őket

A miniszterelnök politikai igazgatója további részleteket közölt Orbán Viktor jövő péntekre tervezett washingtoni tárgyalásainak céljáról.

Orbán Viktor a jövő hét második felében elutazik Donald Trumphoz, hogy rávegye az amerikai elnököt az oroszokat sújtó szankciók visszavonására

A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump hibát követett el a büntetőintézkedésekkel. 

Szijjártó Péter: Az Orbán-kormány megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról

Természetesen az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett.

Donald Trump pénteken találkozik Volodimir Zelenszkijjel a Fehér Házban

Meg kell beszélnünk egy sor intézkedést, amelyet javasolni szeretnék – jelentette ki az ukrán elnök.

Orbán Viktor mély hallgatással válaszol Donald Trumpnak

Úgy tűnik, a „nemzeti érdekképviselet” az orosz energiahordozókról való leválás ügyében nem érvényes. A Külgazdasági és Külügyminisztériumot hiába kértük, hogy nyilvánítson véleményt az amerikai álláspontról.

Orbán és Trump a Fehér Ház Ovális irodájában 2019. május 13-án.

Volodimir Zelenszkij bejelentette, hétfőn Washingtonban találkozik Donald Trumppal

Az ukrán államfő egyúttal jelezte, hogy támogatja az amerikai elnök javaslatát egy háromoldalú tárgyalásra Ukrajna, az Egyesült Államok és Oroszország között.

Donald Trump és Volodimir Zelenszkij 2025. február 28-án

Donald Trump közbiztonsági veszélyhelyzetről beszél, Washingtonba vezényli a Nemzeti Gárda egységeit

Az amerikai elnök rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, hogy szövetségi ellenőrzés alá vonja Washington rendőrségének irányítását. Trump közbiztonsági veszélyhelyzetetről beszél, szerinte a fővárost „erőszakos bűnbandák vették át”. Muriel Bowser, Washinton D.C. polgármestere azonban vitatja Trump állításait, statisztikák szerint az erőszakos bűncselekmények száma 30 éves mélyponton van a városban. 

Donald Trump amerikai elnök (középen), Pete Hegseth védelmi miniszter (balra) és Pam Bondi igazságügyi miniszter (jobbra) egy sajtótájékoztatón Washingtonban, a Fehér Házban 2025. augusztus 11-én.

A korábbi riogatás után méltányos kereskedelmi importvámban egyezett meg Washington és Tokió

 A japán piac cserébe szélesebbre tárja kapuit az amerikai termékek előtt.

Isiba Sigeru japán miniszterelnök, akit februárban fogadott Donald Trump, egyelőre előzetes tájékoztatást kapott kereskedelmi főtárgyalójától a nyélbe ütött dealt illetően

Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun mellett Orbán Viktortól származó idézet is került a Washingtonban felállított Diktátor-szoborra

„A leginkább tisztelt, a leginkább rettegett ember Donald Trump.”

Kettős késelés volt egy washingtoni Pride-rendezvény közelében, lövések is dördültek

Egyelőre nem tudni, hogy az incidens összefügg-e az eseménnyel. 

A washingtoni kettős gyilkosság után Izrael világszerte megerősíti külképviseleteinek biztonsági intézkedéseit

„Az antiszemitizmus és az Izrael elleni vad uszítás szörnyű következményeinek vagyunk a tanúi. A zsidó állam ellen terjesztett vérvádakért valódi vérrel fognak fizetni” – üzente Benjámin Netanjahu.

A lövöldözés helyszíne Washingtonban 2025. május 22-én

Washingtonban lelőtték az izraeli nagykövetség két munkatársát

A támadó a „Free Palestine!” rigmust kezdte el skandálni, amikor őrizetbe vették. 

Az FBI munkatársai a washingtoni Zsidó Múzeum előtt 2025. május 21-én

Beindultak a helycserék a Fehér Házban

 Marco Rubio amerikai külügyminiszter vette át ideiglenes az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának pozícióját, miután Mike Waltz távozik a hivatalból feltehetően a Signalgate-ügyként elhíresült fiaskó miatt. 

Mike Waltz hibája dacára sem esett ki végleg Trump kegyeiből

Benjamin Netanjahu következő útja Donald Trumphoz vezet

Az izraeli miniszterelnök néhány hónapon belül már másodjára találkozhat az amerikai elnökkel, akivel egyébként Orbán Viktor bejelentéséről, Magyarország a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépéséről is tárgyalt már. 

Donald Trump és Bejámin Netanjahu február 4-i találkozója a Fehér Házban

Washingtonba utazik Vlagyimir Putyin egyik fő tárgyalója, hogy Donald Trump különmegbízottjával egyeztessen

Ideiglenesen feloldották a Kirill Dmitrijev elleni szankciókat a látogatás megvalósulása érdekében.

Vlagyimir Putyin és Kirill Dmitrijev

Szijjártó Pétert a levegőben követte a neki bérelt luxusrepülőgép, miközben vonattal utazott az Egyesült Államokban

Noha a külügyminiszter februári hivatali útján vonattal ment New York-ból Washingtonba, utánarepült az őt az Egyesült Államokba szállító, közpénzből bérelt magán luxusrepülőgép.

Szíjjártó Péter a Penn Station vasútállomáson február 19-én

Kocsis Máté: Új kormánybiztos feladata lesz, hogy az Egyesült Államokban feltárja, kik kaptak Magyarországon onnan érkező pénzeket

A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője jelezte, minden információt nyilvánosságra fognak hozni. 

Jogi lépések helyett diplomáciai tárgyalásokat folytat Rogán Antal szankciós listáról való levételéről Szijjártó Péter az Egyesült Államokban

Az amerikai vádak kapcsán a Miniszterelnöki Kabinetiroda január elején, a botrány kirobbanásakor még azt írta, hogy a Trump-adminisztráció hivatalba lépése után megteszik a szükséges jogi lépéseket. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang