Úgy érzem, kicsit ráuntam a politikai vitaműsorokra. Hogyhogy csak kicsit, és miért csak most? – kérdezik ismerősök. Jó, hát bevallom, valamikor érdekeltek. Szívesen rápillantottam a Hír TV-n a Csörtére, és majdnem mindig belenéztem a Csattba az ATV-n. Izgalmas volt figyelni, ahogy érvek és ellenérvek záporoznak egymás felé, de a két nagy politikai oldal, a kormánypárti és az ellenzéki média képviselői mégis közös térben ülnek. Olykor beszólogattam nekik a fotelből, dühöngtem, ha az enyéim nem ütnek le egy magas labdát, szidtam a bíró-műsorvezetőt, ha nem fújta le az elfajult vagdalkozást. Jó volt egy-egy órára belekábulni a közéletiségbe.
Idővel aztán letisztult, hogy ez azért inkább csak játék. Show-műsor, szórakoztatás. Parlamentpótlék.
Az ember persze bele tudja élni magát, szurkol a sajátjainak, örül egy-egy találó érvnek, kicsit pocskondiázza az ellenfelet, kialakítja-megizmosítja saját véleményét, aztán megy vacsorázni vagy aludni. A figyelem egyre inkább a résztvevők egyénisége felé fordult. „Otthon” és „idegenben” is ők futottak ki a pályára, olykor ugyanazon a napon, idővel igazi celebekké váltak. Egy végtelenbe nyúló szappanopera vagy inkább valóságshow szereplőivé. De a karakterek felfedezése, működése élvezetes időtöltést jelentett. Hogy az egyik mindig indulatos, ha nem jut eszébe semmi, felemeli a hangját, és elenged valami moralizáló közhelyet, a másik okoskodó szószátyár, elképesztő sebességgel kapcsol össze tucatnyi állítást, idézetet, a harmadik visszafogott, igyekszik mindent szépen szétszálazni, a negyedik széles gesztusokba menekül, hatásszüneteket tart, az ötödik mindig felkészülten érkezik, papírlappal, a hatodik élvezi cinizmusát, amellyel bárkit lepattint, ha kell, hazugságokat is mosolyogva megsuhint hozzá. És így tovább. A különféle felállásoknál szinte előre lehet sejteni, merre csavarodik a „cselekmény”, ki gerjeszt majd konfliktust.
Jópofa dolog, minden hétköznap elmúlhat vele egy-két óra, de idővel belefásul az ember, és csak jobb híján ül le a vitaképernyő elé. Megszűnik a belső feszültség, egyre több nasit igényel a figyelem. Közben felmerül a gyanú, hogy a szereplők csak rutinból játszanak, semmi komoly bajuk nincs egymással, adás után nevetve-csevegve kezet fognak. Egyre inkább csak pár gondolatmenet pengeélessége villanyoz fel. De persze az erősödő érdektelenséget egy komolyabb felismerés szüli a nézőben. A vitázók alapvetően elbeszélnek egymás mellett. Nem tehetnek mást, mert eltérő „műfajt”, vitamódot képviselnek. Az ellenzékiek töprengő, rögtönző individualisták. Analizálva kerekítik ki álláspontjukat, egymással sem értenek mindig egyet, és az egyéni győzelem sem mellékes számukra. Ezzel szemben a kormánypártiak propagandacsapatot alkotnak: egyértelmű üzeneteket, hivatalos érveket közvetítenek, ezeket próbálják hol szofisztikáltan, hol indulatosan hitelesíteni. Tényként harsogva nehezen igazolható feltételezéseket is.
Mindkét oldal jól működik, csak nem egymáshoz, hanem saját táborukhoz beszélnek.
Érdekesen jelenik ez meg két mérsékelt hangú résztvevőnél. Nagy Attila Tibor liberális szemlélete nehezen megkérdőjelezhető, de gyakran lepi meg „sajátjait” meghökkentően tárgyilagosnak szánt, a kormányoldalnak is kedvező megállapításokkal. Vitaműsorokban és ellenzéki fórumokon, szakértői nyilatkozatokban is megfogalmazza őket A jobbos térfélen Szabó László kommunikációs szakember üt meg hasonlóan megengedőnek tűnő hangot. Az október 31-i Csattban odáig higgadt, hogy már szinte az egyetértésig jutott a beszélgetés a Magyar Pétert sújtó, hamis MI-videók kapcsán. Ilyet nem szabad csinálni, a területet majd szabályozni kell. Ami arra utal, a Tisza elnöke nem beszélt nyugdíjcsökkentésről. Ám amikor Nagy József minden elemében cáfolta a videó tartalmát, majd hozzátette, amúgy lehetne beszélni a nyugdíj adóztatásáról, Szabó azonnal lecsapott: igen, csak hát minden olyan esetben, mikor kiderül valamelyik Tisza-szakértőről, hogy a progresszív adó vagy a nyugdíjak adóztatása mellett van, másnap előkerül Magyar Péter, és azt mondja, nem, mi nem ezt gondoljuk. Vállalja be a vitát, mondja azt, hogy ők a progresszív adó mellett vannak. Tessék, sikerült hát mégis visszakerülnünk a Fidesz-állításhoz: a Tisza adóemelést és nyugdíjcsökkentést akar. Szabó egyébként „hazai”, tisztán elvbaráti műsorban igencsak beilleszkedő, nem fogalmaz meg különvéleményt. Elfogadja a kormánynarratíva minden elemét. De a hangütése ott is kulturált.
Lényegében tehát egy kiterjesztett választási küzdelem egyik terepéről van szó. Az alapvető cél egyik oldalon a demokratikus szellem reprezentálása, a másikon a beszélgetés tematizálása. A Fidesz-pártiak, bármiről legyen is szó, amint lehet, elkezdik hajtogatni a kormány állításait, hogy az ellenfél ezeket cáfolja, vagyis, hogy róluk beszéljen. És ez így megy több csatornán, hétről hétre – eredményhirdetés négyévenként. Egyre unalmasabb.
