Friedrich Merz német kancellár és CDU-elnök a napokban ismét megerősítette: a kereszténydemokraták politikai fő ellenfele „valószínűleg” a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) lesz a következő, elviekben csak 2029 elején esedékes parlamenti választásokon. Felszólalásában hozzátette, hogy „semmi közös nincs” a két párt között. A kijelentés egyszerre volt elhatárolódás és óvatos finomhangolás. A „valószínűleg” szó ugyanis – amelyet Merz a CDU elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón használt – jelzi a helyzet képlékenységét: miközben a pártvezetés hivatalosan a szélsőjobb elleni „tűzfal” fenntartását hirdeti, a CDU-n belül egyre többen beszélnek arról, hogy a keleti tartományokban valamilyen szintű együttműködés elkerülhetetlenné válhat. Ennek praktikus okai is vannak. Az AfD a volt NDK területén lévő tartományokban nagy fölénnyel vezet. Többen úgy vélik, hogy egy az Alternatívával folytatott együttműködéssel még kordában tartható a populista párt. A CDU centrista és liberális szárnya azonban hallani sem akar egy ilyen megoldásról, szerintük ezzel a párt saját alapértékeit árulná el.
A Brandmauer, vagyis tűzfal kifejezést a CDU 2018-ban tette általánosan elfogadottá. Ekkor született meg az a határozat, amely kimondja, hogy a párt se az AfD-vel, se a Baloldal párttal (Die Linke) nem létesíthet politikai együttműködést sem szövetségi, sem tartományi szinten. A döntés a német politikai stabilitás egyik alappillére lett, s az Angela Merkel-féle korszakban a demokratikus centrum önvédelmi reflexét fejezte ki a szélsőjobbal szemben.
Szelídülni akarna Németországban az AfD, de van, aki ezt nem hagyjaAzóta azonban a német pártrendszer jelentősen átalakult. A keleti tartományokban az AfD mára első számú politikai erővé vált, a CDU támogatottsága stagnál, és a szavazók egy része úgy érzi, a tűzfal inkább gátolja, mint védi a konzervatív oldalt. Türingiában, Szászországban és Brandenburgban az AfD rendre 30 százalék fölött áll, míg a CDU 20–25 százalék körül mozog. Ez a politikai realitás a politikai tűzfal gyakorlati tarthatóságát teszi kérdésessé**.
A CDU vezetése előző hétvégén tartott kétnapos elnökségi tanácskozásán a fő téma az AfD elleni stratégia volt. Merz hangsúlyozta: „Az AfD a felénk nyújtott kezével valójában meg akar semmisíteni bennünket.” Ezzel világossá tette, hogy a CDU identitásának alapvető eleme a szélsőjobbtól való elhatárolódás. A kancellár megerősítette, hogy a párt nem fog együttműködni az AfD-vel, népszerűségének növekedése ellenére sem. Merz világossá tette, hogy a CDU számára az AfD nem csupán egy ellenfél, hanem az egyik fő politikai kihívó, különösen Kelet-Németországban. Az AfD politikai programját alapvetően ellenségesnek tartja. Merz szerint a CDU-nak nem „falat kell bontania”, hanem új módon kell megszólítania azokat a választókat, akik az AfD felé sodródnak. A cél nem a közeledés, hanem a visszacsábítás – ugyanakkor a kommunikáció keményedése a migráció és a biztonság témáiban mutatja, hogy a CDU-n belül egyesek „az AfD narratívájának visszafogottabb verziójával” próbálnak versenyezni.
Még keményebben szólt az Alternatíváról Markus Söder, a CDU bajor testérpártja, a CSU elnöke, aki nem csak kizárt minden együttműködést a párttal, hanem a rendszer ellenségének is nevezte.
Felfüggesztette az AfD „szélsőséges” minősítését a német titkosszolgálatNoha Merz és főtitkára, Carsten Linnemann igyekeznek egységet sugározni, a CDU soraiban korántsem teljes a konszenzus a kérdésben. Az elmúlt hetekben több befolyásos, de már nem aktív politikus – például Peter Tauber, Merkel korábbi főtitkára, illetve Andreas Rödder történész és CDU-stratéga – a tűzfal újragondolását sürgették. Ők azzal érvelnek, hogy helyi szinten, főként a keletnémet tartományokban, gyakorlati kérdésekben (önkormányzati költségvetések, közbiztonság, infrastrukturális döntések) a CDU és az AfD képviselői már most is kénytelenek együtt dolgozni.
Merz nem tulajdonított különösebb jelentősége ezeknek e véleményeknek, mint mondta, az így vélekedők távol vannak a tűztől a kereszténydemokratáknál, ugyanakkor a valóságban sok tartományi és városi szinten dolgozó CDU-politikus osztja a kételyeiket. Egyes településeken már előfordult, hogy az AfD szavazatai segítették polgármesterek megválasztását – ezek a „technikai együttműködések” a párt központjában botrányt keltettek, de a helyi realitásokat nehéz figyelmen kívül hagyni.
Az együttműködés ellenzői ezzel szemben azzal érvelnek, hogy nem pusztán politikai taktikai különbségek, hanem alapvető értékkülönbségek választják el a két pártot.
Az AfD programjának több eleme teljesen összeegyeztethetetlen a kereszténydemokrata hagyománnyal. A legnagyobb programbeli különbségek közé tartozik az AfD Európa-ellenessége. Bár a párt már nem követeli az Unióból való kilépést, annak teljes átalakítását szorgalmazza. Ezzel szemben a CDU az „európai felelősség” pártja, amely a német egység után is az európai integráció védelmére építi identitását. Míg a CDU szigorú, de szabályalapú bevándorláspolitikát vall, az AfD etnikai és kulturális alapon beszél a „német identitás védelméről”, ami rasszista felhangokat hordoz. Az AfD egyes politikusai nyíltan Moszkva-barát politikát képviselnek, ami a CDU külpolitikai hagyományaival összeegyeztethetetlen. Az AfD vezetői és tartományi politikusai többször megkérdőjelezték az alkotmányos intézmények tekintélyét, a sajtószabadságot és a pluralizmust; ezzel szemben a CDU a parlamentáris demokrácia elkötelezett híve.
Merz ezek miatt is fogalmazott úgy, hogy minden együttműködés „identitásromboló” lenne a CDU számára, és hosszú távon elidegenítené a mérsékelt, polgári szavazókat.
A CDU belső vitáit az AfD figyelmesen követi, és tudatosan ki is használja.
Az Alternatíva Németországért vezetésében egyre erősebb az a stratégiai irány, amely szerint a párt csak akkor válhat valódi politikai tényezővé, ha fokozatosan leveti a „protestpárt” és „szélsőjobboldali mozgalom” bélyegét, és a CDU természetes jobboldali partnerévé próbál alakulni.
E törekvés különösen Alice Weidel társelnöknél értékelhető egyre látványosabban: ő a „normalizálódás politikáját” hirdeti, vagyis a radikális szólamok visszafogását és a „kormányzásra való felkészülést. Az AfD-nek világos a célja: amíg a CDU-val való együttműködés tabu, addig nem juthat valódi hatalmi pozíciókhoz – sem szövetségi, sem tartományi szinten. Ezért a párt retorikailag igyekszik mérsékeltebb arcát mutatni, különösen Nyugat-Németországban, ahol a választók többsége még mindig tart a szélsőjobbtól. (Az AfD másik társelnöke, Timo Chrupalla radikálisabb Alice Weidelnél.)
Harmincnégy évvel az újraegyesítés után is két Németország létezik, a szélsőjobb messzire lovagol a frusztrációnAz AfD vezetői ezért a CDU-hoz intézett „partneri üzenetekkel” próbálják elérni, hogy a tűzfal erodálódjon, legalább helyi szinten. A taktika mögött világos felismerés húzódik: csak a CDU közvetett vagy nyílt együttműködésével léphetnek be a politikai mainstreambe, és csak így válhatnak „kormányképes” párttá.
Zuhan Friedrich Merz népszerűsége, egy felmérés szerint a szélsőjobboldali AfD már megelőzte a CDU/CSU-tEgyes regionális kereszténydemokrata politikusok nem is feltétlenül azért rombolnák le a tűzfalat, mert annyira egyetértenének az AfD politikájával. Inkább arról van szó, hogy a politikai túlélés logikáját követik. Egy szászországi CDU-s városvezető például így fogalmazott a Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámolója szerint: „Nem szeretjük az AfD-t, de ha minden döntésben velük szemben szavazunk, megbénul a város.”
A keleti választók egy része nem azért voksolna mert annyira szélsőségesen gondolkodna a világról: így fejezik ki frusztrációjukat a szövetségi kormánnyal szemben.
A CDU számára tehát az igazi kérdés, hogyan lehet visszacsábítani azokat a szavazókat, akik korábban kereszténydemokrata szavazók voltak, de átvándoroltak az AfD-hez.
Dilemma akad bőven. Sokan a CDU-ban sokan úgy gondolkodnak, hogy az AfD-vel szembeni túlzott puhaság elmélyítené a párt identitásválságát, és a liberális, városi középosztályt végleg elidegenítené. Mások viszont attól félnek, hogy a túl éles elhatárolódás a keleti választók elpártolását gyorsítja. Az a későbbiekben egzisztenciális kérdéssé is válhat a CDU jövője szempontjából.
Aggódó baloldali pártok
A kereszténydemokraták koalíciós partnerei, a szociáldemokraták aggodalommal figyelik a CDU belső vitáit. Az SPD-nél többen úgy látják, a „tűzfal gyengülése” a demokratikus rendszer alapjait áshatja alá. Az SPD frakcióvezetője, Rolf Mützenich, szerint „a CDU-nak el kell döntenie, hogy a demokratikus közép pártja marad, vagy enged a populizmus csábításának”. A párt attól tart, hogy a konzervatív tábor egy része tudatosan átveszi az AfD retorikáját a migráció, a nemzeti identitás és a közbiztonság kérdésében, ami hosszú távon a jobboldali blokk radikalizálódásához vezethet.
Az ellenzéki Zöldek még keményebben fogalmaznak. Ricarda Lang, a párt társelnöke kijelentette: „Aki a tűzfalat bontani kezdi, az a demokrácia alapjait gyengíti.” Szerinte az AfD-vel való bármilyen együttműködés „a második világháború utáni konszenzuspolitika elárulása” lenne, amely a német demokráciát eddig megvédte a szélsőségektől. A Zöldek szerint a CDU-ban nem egyszerűen taktikai vita zajlik, hanem identitásválság: a párt a Merz-féle „rend és fegyelem” jelszavaival próbálja visszaszerezni a keleti választókat, de ezzel veszélyesen közel kerül az AfD diskurzusához.
