A német parlamenti választás után ugyan nem került be a kormányba a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD), ám minden jel arra vallott, hogy az idő e politikai erőnek dolgozik. Népszerűsége nőttön-nőtt, olyannyira, hogy nem sokkal a februári törvényhozási választásokat követően, április második és május első felében több közvélemény-kutatás is már az élen látta. A második világháború óta sosem volt példa arra, hogy egy szélsőjobboldali, rasszista párt lenne a legnépszerűbb Németországban.
Friedrich Merz azonban viszonylag sikeres politikát folytat kancellárként, ami helyreállította a világ rendjét, azaz ismét a keresztény uniópártok állnak a közvélemény-kutatások élén, igaz, irodák szerint változik, mekkora a CDU/CSU fölénye az AfD-vel szemben. Miközben az Infratest dimap, illetve a GMS iroda hét-hét százalékos előnyt mért a kereszténydemokratáknak, az Ipsos csak két százalékot.
Azt gondolhatnánk, hogy az AfD-nél kiváló a hangulat. Ám éppen a mostani helyzetben alakult ki komoly belső feszültség. A vita arról szól: mérsékeltebbé kell-e válnia a pártnak, vagy továbbra is a radikalizmus útján kell-e haladnia.
Megvan a koalíciós megállapodás Németországban, azzal kezdődik, hogy erőre kaptak az autoriter rezsimek, a szabadság külső ellenségek támadása alatt állA párt egyik erős embere, Björn Höcke, az AfD türingiai tartományi vezetője szerint nincs más út, csak a radikalizmus. Ennek egyik eleme a remigráció, ami azt jelenti, hogy bevándorló gyökerekkel rendelkező, de már német állampolgárokat is kiutasítanának az országból. A remigráció hívei osztják Renaud Camus francia író Le Grand Remplacement (A Nagy Felcserélés) című könyvében megfogalmazott elméletet, amely szerint a globalista elit tömeges bevándorlással akarja afrikaiakra és közel-keleti muzulmánokra cserélni a fehér európaiakat. Ezért van szükség a nem fehér bőrű bevándorlók tömeges deportálására vagy önkéntes visszaküldésére. (Bár a vissza szó elég viszonylagos, hiszen sokszor olyanokról van szó, akik már német földön születtek). A remigráció tehát az etnikai tisztogatás egy szélsőjobboldali koncepciója.
Höcke szerint a remigrációra igenis szükség van ahhoz, hogy Németország megőrizze „etnikai” jellegét, „keresztény” gyökereit. Egy olyan államban ragaszkodik az elmélethez, ahol már a lakosság mintegy 23 százaléka rendelkezik bevándorló gyökerekkel, ami 19 millió embert jelent.
Kétségtelen tény, hogy az AfD sehol sem olyan sikeres, mint Höcke szűkebb pátriájában, Türingiában, ahol a párt a legutóbbi, tavaly megrendezett tartományi választáson 32,8 százalékot ért el. Sőt, a februári szövetségi választásokon ez az arány már 38,6 százalék volt. Höcke szerint a párt országos szinten is képes ilyen számokra, ha tovább halad a szélsőségesség útján. Azt reméli, ha az AfD szövetségi szinten elérné 40 százalékot, a kisebb pártok pedig kiesnének a parlamentből, a Bundestagból, akkor az AfD egymaga alakíthatna kormányt. Az AfD azonban továbbra is Kelet-Németországban népszerű igazán, s a volt NSZK területén nemhogy a 40, a 30 százalékot sem közelíti meg.
Az AfD-nél egyre többen vélik úgy, hogy Höcke elképzeléseit nem koronázhatja siker. A 40 százalékra nincs esély, így a párt csak akkor kerülhet egy jövőbeni kormánykoalícióba, ha mérsékeltebbé válik.
Mindaddig ugyanis, amíg radikális nézeteket képvisel, kizárt, hogy bármelyik párt – s itt elsősorban a CDU/CSU-ról van szó – koalícióra lépjen vele.
Felfüggesztette az AfD „szélsőséges” minősítését a német titkosszolgálatMaximilian Krah, aki az AfD listavezetője volt a tavalyi európai parlamenti választáson, ezért felvetette, hogy „vissza kell vennie” az AfD-nek, mérsékeltebbé kell válnia. Ennek egyik eleme pedig az lenne, hogy az AfD egyszer s mindenkorra szakítson a remigrációval. Krah szerint pragmatikusan el kell fogadni azt a tényt, hogy Németország egy többnemzetiségű, multikulturális állam.
Az AfD parlamenti frakciója el is fogadott egy dokumentumot mintegy két héttel ezelőtti zártkörű ülésén, amelyből hiányzott a szélsőségesek körében egyébként oly népszerű remigráció kifejezés, és amelyben retorikai és egyéb szempontból szintén a párt mérsékeltebb irányba fordulására szólítottak fel. A pártvezetés egy része ugyanis attól tart, hogy ha kitartanak az ultrajobboldali hangnem mellett, egyre több demokratikus párt követelheti az AfD betiltását.
Höcke azonban hallani sem akar semmiféle mérsékeltebb irányvonalról. A Telegramon posztolt üzeneteiben a politikus nem titkolja rajongását Martin Sellner iránt. Az osztrák szélsőjobboldali, már-már neonáci Identitárius Mozgalom alapítójáról van szó, valójában ő dobta be a politikai köztudatba a remigráció kifejezést. Persona non gratának számít többek között Svájcban és Németországban, mindkét állam beutazási tilalmat rendelt el vele szemben.
Höcke azonban úgy véli, hogy Sellner egy modern kori Till Eulenspiegel, aki tükröt tart az „agresszív hatalom” elé. Sellner értünk kockáztatja az életét – posztolta Höcke, amivel nyilvánvalóan Krahnak és a szövetségi parlamenti frakciónak üzent. Rámutatott: őt nem érdeklik a békésebb megközelítések.
Benjamin Höhne chemnitzi politológus a Neue Zürcher Zeitungban emlékeztetett arra, hogy az AfD radikális keletnémet tagszervezetei miatt vált az AfD ennyire szélsőségessé. Ez a politika sikeresnek is bizonyult az egyes tartományi választásokon. A másik oldalon az Alice Weidel társelnök köré csoportosuló mérsékeltebbek állnak, akik azt remélik, ha a párt visszavesz a radikális ideológiából, akkor később potenciális koalíciós partnerként számolnak vele. Höhne rámutat, hogy Höcke szerint a parlamenti választáson az AfD-nek egyedül kell abszolút többséget szereznie. „Miért is kellene kompromisszumokat kötni?”, idézi a türingiai tartományi vezetőt.
Orbán Viktor: Az EU szét fog esni, Magyarország nem tudja megmenteniNagy kérdés, hogy a mostani belső feszültség kihat-e az AfD országos megítélésére. Korábban már többször is volt belső vita az Alternatíva Németországért jövőbeni politikájáról, de ezek a konfliktusok végül nem tépázták meg a párt népszerűségét, legalábbis Kelet-Németországban.
