Szerdán mutatták be a német kormányprogramot. A leendő koalíció pártjai, a CDU/CSU és az SPD már a tárcák elosztásáról is megállapodtak. A szociáldemokraták igazán nem panaszkodhatnak, hiszen hát minisztériumot irányíthatnak, a CDU hat tárcát kapott meg plusz a kancellári tisztséget, a CSU pedig hármat. A programot vegyesen fogadták, sokan a reformok iránti elkötelezettséget hiányolták.
Ahhoz képest, hogy Friedrich Merzet még meg sem választották német kancellárnak - erre május 5-én vagy 7-én kerülhet sor-, különösen szembetűnő, mekkorát esett a februári parlamenti választáson az élen végzett keresztény uniópártok népszerűsége. A jelenség a közvélemény-kutatók szerint példátlan, s a CDU-nál egyre többen kondítják meg a vészharangot különösen azután, hogy az Ipsos ügynökség már a szélsőjobboldali Alternatíva Németországot mérte a legnépszerűbb német pártnak:
e kutatás szerint az AfD 25 százalékon áll, a CSU/CSU 24-en.
Más irodáknál ennyire még nem drámai a helyzet, de az INSA fej-fej mellett látja a két erőt, más ügynökségek pedig mindössze egy százalékos CDU/CSU előnyt mértek, ami jócskán hibahatáron belüli.
A CDU azt reméli, hogy a kormányprogram bemutatása, majd az új kabinet május elején várható beiktatásával megáll a népszerűségvesztés. Erre azonban semmi garancia sincs, s ettől még aligha lesz jobb a hangulat a kereszténydemokratáknál. Egyre többen fordulnak el Merztől, s fejezik ki elégedetlenségüket. Az első bíráló hangokat már azután hallani lehetett, hogy a leendő kancellár sutba vágta az adósságféket, amely az alkotmányban rögzítette: nem adósodhat el a német állam. Pedig a választási kampányban Merz még ragaszkodott az adósságfékhez, de – mint sokan a szemére vetik – rögtön a koalíciós egyeztetések megkezdése után megszegte a szavát. Sokan nem vitatják ugyan, hogy a gazdasági növekedés beindításához szükség volt az intézkedéshez, de erősen nehezményezik Merz viselkedését.
Megvan a koalíciós megállapodás Németországban, azzal kezdődik, hogy erőre kaptak az autoriter rezsimek, a szabadság külső ellenségek támadása alatt állA leendő koalíció sem népszerű a németek körében. Kétharmaduk nem támogatja az uniópártok és a szociáldemokraták együttműködését. Az indulás tehát nem a legsikeresebb.
Merz a kampányban azt ígérte, mindent másképp csinál majd, mint elődje, Olaf Scholz. Alapvető politikai fordulatot vetített előre, különösen a gazdaság és a menekültügy kérdésében. A CDU/CSU-nál ugyanakkor a választási győzelem után sem volt érzékelhető eufória, mivel a párt elmaradt a kitűzött, 30 százalékos céltól. Arra azonban aligha számított bárki, hogy április elejére katasztrofális lesz a hangulat a kereszténydemokratáknál. Többen amiatt pártoltak el Merztől, úgy vélték, a leendő kancellár túlságosan engedékeny az SPD-vel a koalíciós tárgyalásokon, s a kormányprogramban túl sok elemet vettek át a szociáldemokratáktól. Az SPD hét miniszteri tárcát kapott, ami szép szám, tekintve, hogy a párt csak 16,5 százalékot szerzett a választáson.
A CDU-nál gúnyosan jegyezték meg: Lars Klingbeil, az SPD egyébként igen keményen tárgyaló társelnöke még a végén azt is eléri Merznél, hogy ő legyen a kancellár.
Nem csak a CDU tagságában fejezik ki mind többen ellenérzéseiket, hanem több vezető politikus is csalódottságának adott hangot. A CDU gazdasági-liberális szárnya nem tud napirendre térni afölött, hogy a kormány új adósságokat vállal az infrastrukturális projektek megvalósításához. Ez komoly fordulat Angela Merkel szigorú gazdaságpolitikájához képest. Még Carsten Linnemann, a CDU főtitkára is kritikusan viszonyul a többmilliárdos infrastrukturális csomaghoz: "aggaszt, hogy most költjük el a pénzt, és a strukturális reformok így elmaradnak. Úgy érzem, eladjuk a lelkünket " - fejtette ki. Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália befolyásos miniszterelnöke, akit Merz egyik potenciális utódaként emlegetnek, a közelmúltban szintén az adósságfék megváltoztatása miatt bírálta Merzet.
Mind több konzervatív politikus is csatlakozik a bírálatokhoz. Mint a berlini Tagesspiegel írta, a CDU stuttgarti kerületi elnöke, Max Mörseburg úgy foglalt állást, hogy a CDU egyes tagjai „brutálisan” csalódtak Friedrich Merzben. Hírek szerint egyre többen lépnek ki a CDU-ból.
Nem csak a CDU támogatottságának zuhanása figyelhető meg, hanem a Merzbe vetett bizalom is jelentősen csökkent. Egy a múlt hét elején közzétett közvélemény-kutatás szerint már csak 28 százalék bízik benne.
Szintén a Tagesspiegel idézte a CDU egy magát megnevezni nem kívánó vezető személyiségét, aki stratégiai kudarccal vádolja nem csak a leendő kancellárt, hanem a bajor Keresztényszociális Uniót (CSU) irányító Markus Södert is Szerinte „zsákutcába manőverezték magukat”. Akadnak olyanok is, akik szerint nem kellene ragaszkodni az AfD-vel szembeni, úgynevezett tűzfalhoz, mert ahhoz, hogy Merz még keményebb intézkedéseket foganatosítson a menekültkérdést illetően, együtt kell működnie a szélsőségesekkel, állítják. Az SPD-vel a Merz a szigorításoknak csak egy részét tudja megvalósítani.
Az üzleti szféra CDU-t támogató személyiségei határozottságot követelnek a kereszténydemokratáktól a gazdasági kérdésekben. Összesen száz gazdasági társaság közös nyilatkozatot tett közzé a koalíciós tárgyalásokról. Ebben élesen bírálják a leendő kormány eddigi terveit. "Amit eddig tudunk, annak alapján megállapítható, hogy a program figyelmen kívül hagyja a számos területen jelentkező gazdasági kihívásokat. Az azonban világos: az adósság önmagában nem oldja meg a problémákat”, mutatnak rá.
A hangulat aligha javul, s nem csak Merz politikája miatt. A Donald Trump kiszámíthatatlan a büntetővámokkal való játszadozása különösen erősen sújtják az exportorientált német gazdaságot. A közgazdászok szerint Trump akár 0,3 százalékos GDP-csökkenést okozhat Berlinnek.
Még csak fikció a CDU és az AfD koalíciója
A CDU tagságában akadnak olyanok, akik az SPD helyett inkább a szélsőjobboldali Alternatíva Németországot (AfD) választanák koalíciós partnernek. Már a mesterséges intelligencia is azt vízionálja, hogy az AfD előbb-utóbb bekerülhet a kormányba. Igaz, ez azért inkább fikció, mintsem realitás. Három tartományban az Alkotmányvédelmi Hivatal megfigyelés alatt tartja az AfD-t az általa keltett szélsőjobboldali veszély miatt, ugyanakkor nem elhanyagolható tény, hogy az AfD 152 mandátummal rendelkezik az új Bundestagban. Elvileg tehát a két párt erős támogatásra számíthatna.
Ezért játsszunk el a gondolattal, mi történne egy a mérsékelt és a szélsőjobb közötti koalíciós együttműködés esetén. Tény, Merznek vannak olyan elképzelései, amelyek az AfD ínyére lennének. Elsősorban a migrációt érintő terveiről van szó. Állandó jelleggel bevezetné a határellenőrzést és a határról visszafordítaná azokat a bevándorlókat, akik nem rendelkeznek papírokkal. Bár az ellenzék bírálná a CDU/CSU-AfD kormányt a nemzetközi jog megsértése miatt, e koalíciónak erős többsége lenne a Bundestagban. Az AfD támogatná Merz azon terveit is, amely szerint őrizetbe vennék az illegális bevándorlókat a kitoloncolásig, illetve visszavonnák a német állampolgárságot azoktól, akik bűncselekményt követtek el. Milyen minisztériumokra törekedne az AfD? Mivel a párt számára a migráció központi kérdés, vélhetően igényt tartana a belügyminiszteri vagy a belügyi államtitkári posztra. A tisztségre alighanem Alice Weidel társelnököt jelölnék.
„Ez a forgatókönyv persze csak egy teljesen más felállásban lenne elképzelhető” – jelentette ki Christian Stecker politológus, a Darmstadti Műszaki Egyetem munkatársa a Neue Zürcher Zeitungnak. Ahhoz, hogy egy CDU-AfD koalíció létrejöjjön, a CDU teljes vezetésének távoznia kellene. S nem csak szövetségi, hanem tartományi szinten is. Merz hallani sem akarna egy ilyen koalícióról, amint a CDU olyan tartományi politikusai sem, mint például Michael Kretschmer szászországi miniszterelnök, szász-anhalti kollégája, Reiner Haseloff, vagy az észak-rajna-vesztfáliai Hendrik Wüst, aki Merkel nagy híveként ismert.
A migráció, akárcsak a gazdaság- és családpolitikában, a közös érdekeknek megvannak a korlátai: a CDU hallani sem akar például a "remigrációról", amikor már német állampolgárokat is visszafordítanának szülőhazájukba. Igaz, ha valaha is létrejönne koalíció az uniópártok és az AfD között, a szélsőségesek alighanem feladnák ezt a tervüket.
Weidel mellett egy ilyen kormány tagja lehetne a másik társelnök, Tino Chrupalla, aki a gazdasági tárcára pályázna. Beatrix von Storch pedig családügyi miniszterként kerülne a kabinetbe. Az igazságügyi minisztérium élére egy párton kívüli személy kerülhet, legalábbis erre készült Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP). Koalíciós együttműködésük azonban kudarcba fulladt.
Az AfD azonban igen kevés szakpolitikussal rendelkezik. A másik gond, hogy több vezető személyisége között nagy a bizalmatlanság.
„Nem szabad, hogy megtévessze az embert a CDU/CSU és az AfD programjában tapasztalható tematikus átfedés”, mondja Marcel Schütz, a hamburgi Northern Business School szociológusa. "Ugyanannyi téma elválasztja egymástól ezeket a pártokat”, magyarázta. Schütz kibékíthetetlen ellentéteket említ például szociális- és külpolitikában, elsők között említhető az AfD orosz-, illetve Putyin-barát megközelítése. Stecker rámutat, hogy a demokrácia és a pluralizmus értelmezése kapcsán is óriási különbségek vannak. "Hogyan lehet együtt dolgozni olyan emberekkel, akik delegitimálják a másként gondolkodókat, hazaárulónak minősítve őket?", teszi fel a költői kérdést.
Merz számára azonban dilemmát jelent, hogy a felmérések szerint az idő az AfD-nek dolgozik. Így egyetlen reménye lehet: miszerint a következő kormány jól végzi majd a munkáját és sikerül kifognia majd a szelet az Alternatíva vitorlájából.
