December 22-ig meghosszabbították a Renner Erikát zaklató R. László letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék a Magyar Hang kérdésére. A döntés ellen a gyanúsított védője fellebbezett, ennek elbírálása pár héten belül megtörténhet.
A letartóztatásról szóló döntés augusztus 22-ig szólt, ezt hosszabbították most meg – írja a lap. Augusztus végén írtuk meg, hogy egy hónapra elrendelték Renner Erika zaklatójának a letartóztatását, amit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) hajtanak végre.
Egy hónapra letartóztatják, elmegyógyintézetbe küldik Renner Erika zaklatójátA lúgos orvos, a 11 évre ítélt Bene Krisztián ártatlanságában mélyen hívő R. László évek óta zaklatja Renner Erikát. Legutóbb július 18-án engedték ki, ami után egy hónappal, augusztus 19-én megjelent Renner Erika lakása előtt, és hörögve azzal fenyegetőzött, hogy ha a legközelebb arra jár, akkor megöli a nőt. A rendőrök ezután nem sokkal elfogták, előállították, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását. Az ügyben emberölés előkészülete miatt folyik nyomozás.
Emberölés előkészületével gyanúsítják Renner Erika zaklatójátR. László annyira hisz Bene Krisztián ártatlanságában, hogy halálosan megfenyegette büntetőperben eljáró ügyészt is. Emiatt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték. Májusban a matematikus végzettségű férfi a közöttük folyamatban lévő polgári per májusi tárgyalásán Renner Erikára is rátámadt, ami után letartóztatták, az ügyész azonban július 18-án megszüntette ezt.
Elfogták Renner Erika zaklatóját, kezdeményezték a letartóztatásátRenner Erikát halálosan megfenyegette az egy hónapja szabadon engedett zaklatója