Elfogták, előállították, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását annak a férfinak, aki a szabadulása után újra elkezdte zaklatni a lúgos orvos áldozataként ismert Renner Erikát – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda délelőtt kiadott közleményéből.
Korábban a Népszava értesült úgy, hogy a fenyegetőző férfit elfogták. Erről szóló kérdésünket szerda reggel 9 óra 54 perckor küldtük el a BRFK-nak, amely 10 óra 37 perckor adta ki a fenti közleményt.
Mint megírtuk, az R. László nevű 60. éves férfi 2025. augusztus 19-én kora este megjelent Renner Erika budapesti lakásánál, a kaputelefonon keresztül fenyegette meg azzal, hogy ha legközelebb arra jár, megöli. Amikor riasztás után a fővárosi rendőrök megérkeztek, a fenyegetőző férfi már nem volt a helyszínen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen, aki azonos a korábban hasonló cselekmények miatt a BRFK által elfogott és meggyanúsított személlyel.
Renner Erikát halálosan megfenyegette az egy hónapja szabadon engedett zaklatójaRenner Erikát évek óta zaklatja R. László, aki annyira hisz a 11 évre ítélt lúgos orvos, Bene Krisztián ártatlanságában, hogy korábban halálosan megfenyegette büntetőperben eljáró ügyészt. Emiatt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték. Májusban a matematikus végzettségű férfi a közöttük folyamatban lévő polgári per májusi tárgyalásán Renner Erikára is rátámadt, ami után letartóztatták, az ügyész azonban július 18-án megszüntette ezt.
Megszüntették Renner Erika zaklatójának a letartóztatásátKorábban a férfit többször is meggyanúsították zaklatással, míg végre február 12-én elfogták, de nem kellett a börtönben maradnia, nyomkövetővel a lábán elhagyhatta a fogdát, igaz, a lakása elhagyását megtiltó bűnügyi felügyeletbe került. Ekkor zt követően fogták el, hogy odament a lakásához és gyalázkodó üzeneteket ragasztott az ajtajára. A bíróság elrendelte a Renner Erikától való távoltartást, és azt is, hogy ne tegyen közzé és ne osszon meg online tartalmakat a lúgos orvos áldozatával vele kapcsolatban.
Itt a törvénymódosító javaslat, lehet végleges távoltartást kérni, szabadulása után a lúgos orvos soha többé nem közelíthetné meg az áldozatát