Bár eredetileg zaklatás miatt indult eljárás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya átvette a nyomozást, így már emberölés előkészülete bűntett a megalapozott gyanú Renner Erika zaklatójával szemben – derül ki a BRFK szerda délutáni közleményéből. Gyanúsítotti kihallgatásán a 60 éves R. László tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Mint megírtuk, a R. László kedden a kora esti órákban csengetett fel a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián áldozatához, Renner Erikához, akit a kaputelefonon keresztül halálosan megfenyegetett, hörgő hangon azt mondta, hogy ha legközelebb arra jár, akkor megöli. A 60 éves férfit a rendőrök nem sokkal később elfogták, előállították, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
Elfogták Renner Erika zaklatóját, kezdeményezték a letartóztatásátRenner Erikát évek óta zaklatja R. László, aki annyira hisz a 11 évre ítélt lúgos orvos, Bene Krisztián ártatlanságában, hogy korábban halálosan megfenyegette büntetőperben eljáró ügyészt. Emiatt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték. Májusban a matematikus végzettségű férfi a közöttük folyamatban lévő polgári per májusi tárgyalásán Renner Erikára is rátámadt, ami után letartóztatták, az ügyész azonban július 18-án megszüntette ezt.
Korábban a férfit többször is meggyanúsították zaklatással, míg végre február 12-én elfogták, de nem kellett a börtönben maradnia, nyomkövetővel a lábán elhagyhatta a fogdát, igaz, a lakása elhagyását megtiltó bűnügyi felügyeletbe került. Ekkor zt követően fogták el, hogy odament a lakásához és gyalázkodó üzeneteket ragasztott az ajtajára. A bíróság elrendelte a Renner Erikától való távoltartást, és azt is, hogy ne tegyen közzé és ne osszon meg online tartalmakat a lúgos orvos áldozatával vele kapcsolatban.