Letartóztattak egy magyar katonát, miután kábítószer hatása alatt cikázva, világítás nélkül kocsikázott Kecskeméten

Elfogásakor a férfi kristályt tartott a ruházatában és az általa használt autóban, előzőleg pedig metamfetamint és ecstasyt fogyasztott. A gyanú szerint anyagi haszonszerzés érdekében szerezte be a kábítószert, szolgálati jogviszonyát megszüntették és egy hónapra elrendelték a letartóztatását. 

A fotókon a kutatáson lefoglalt kábítószer látható.

Meghosszabbították a letartóztatást, május végéig rács mögött marad Juhász Péter Pál

Jelenleg tizenegy gyanúsítottja van az országos vihart kavaró eljárásnak.

A Szőlő utcai javítóintézet.

Letartóztatták a soproni késelőt

A bíróság szerint fennáll a tanúk jogellenes befolyásolásának, valamint annak a veszélye, hogy a férfi szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

Szőlő utca: nőtt a gyanúsítottak száma, az ügyészség május végéig letartóztatásban tartaná Juhász Péter Pált

A gyanúsítottak száma mellett a gyanúsítások köre is emelkedett.

Letartóztatták az Epstein-ügyben érintett Peter Mandelsont, aki miatt a brit miniszterelnök széke is inog

Közhivatalnoki tisztséget betöltő személy által elkövetett kötelezettségszegés gyanújával vették őrizetbe.

Peter Mandelson

Letartóztattak egy gyermekorvost és asszisztensét, mert pénzért hamisan igazolták a kötelező oltások beadását

A rendőrök hétfőn érték tetten a doktornőt, munkatársát és egy vesztegető anyát, akiket őrizetbe vettek.

Képünk illusztráció

„Itt a vége, innen nem mész már sehova!” – Pszichiátrián tölti letartóztatását a nagyteveli polgármesterre támadó férfi

Azt elismerte, hogy tüzet nyitott, de állítása szerint csak „leckéztetni” akart.

Orbán Sándor, Nagytevel polgármestere.

Letartóztatták a Bászna-Gabona Zrt. vezérigazgatóját, akár 15 év börtön is várhat rá

A gyanú szerint közel tíz milliárd forintot sikkasztott el. 

Indítványozták a Tisza Párt aktivistáit késeléssel fenyegető férfi letartóztatását

Az ügyészség szerint a bűnismétlés veszélye csak így zárható ki.

Letartóztatás nem számít, a korrupcióval gyanúsított Mezei Zsoltot indítja a DK a Fejér megyei 5-ös választókörzetben

Dobrev Klára koncepciós eljárást emleget.

Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere - Korábbi felvétel

Elrendelte a Magyarországon menedékjogot szerző volt igazságügyi miniszter letartóztatását a varsói ügyészség

Zbigniew Ziobro ügyvédje közölte, fellebbez a döntés ellen.

Újfent letartóztatták a norvég koronahercegnő fiát

A fiú esetében ez már a negyedik őrizetbe vétel és letartóztatás.

Marius Borg Høibynak már sok van a rovásán

Letartóztatták Mehdi Mahmudiant, az Oscar-díjra jelölt Csak egy baleset forgatókönyvíróját Teheránban

Mahmudian korábban 16 társával együtt nyilatkozatban ítélte el Ali Hamenei ajatollahot a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépése miatt.

Korábbi felvétel

Harminc napra letartóztatják Dunaújváros DK-s alpolgármesterét

Mezei Zsoltot hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként a múlt héten.

Ismeretlen folyadékkal spriccelte le Ilhan Omar amerikai képviselőt egy büntetett előéletű trumpista Minneapolisban

Az elkövetőt egy biztonsági őr azonnal a földre szorította, később letartóztatta a rendőrség. Közösségi médiás bejegyzéseiben a férfi egyebek közt arról értekezett, miért nem fizetnek a rabszolgák leszármazottai kártérítést a felszabadításukért.

Egy iráni tisztségviselő szerint legkevesebb 5000 ember halt meg a december óta tartó tüntetéseken

Mintegy 500-an a biztonsági erők tagjai közül vesztették életüket.

A varsói bíróság elnapolta a Magyarországra menekült, korrupcióval vádolt volt lengyel igazságügyi miniszter letartóztatásáról szóló döntést

Zbigniew Ziobro egykori helyetteséhez, Marcin Romanowskihoz hasonlóan politikai menedékjogot kapott az Orbán-kormánytól, amellyel a kabinet szinte soha nem látott mélypontra taszította a lengyel-magyar kapcsolatokat.

Zbigniew Ziobro

Szőlő utca: Meghosszabbította a bíróság a volt igazgató és három alkalmazott letartóztatását

A BKKB szerint megnehezítenék vagy meghiúsítanák a bizonyítást.

Szőlő utcai razzia 2025. december 10-én.

Letartóztatták Kiefer Sutherlandet, mert megtámadott egy sofőrt

A 24 Jack Bauerjének nem először akad dolga a törvénnyel.

Kiefer Sutherland

Letartóztatták a tűzvész sújtotta svájci bár egyik társtulajdonosát

Francia sajtóinformációk szerint Jacques Moretti büntetett előéletűnek számít Franciaországban, mivel 2008 októberében börtönbüntetésre ítélték prostitúciós bűncselekmény miatt.

Virágok, gyertyák és üzenetek egy rögtönzött emlékműnél, a Constellation bár közelében, szilveszterkor pusztító tűzvész áldozatainak emlékére 2026. január 6-án.

Gyilkosság Angyalföldön: Letartóztatták a fitneszmodell megölésével gyanúsított férfit

A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A végzés végleges.

Képünk illusztráció.

Indítványozták a 29 éves angyalföldi nő gyilkosának letartóztatását

A Fővárosi Főügyészség szerint a 33 éves férfi előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítható megalapozottan. Úgy tudni, az áldozat egy ismert fitneszmodell volt.

Képünk illusztráció

Letartóztatták a miskolci játszótéri gyilkossággal gyanúsított fiatalt

Úgy vélik, reális az esély, hogy megszökik, vagy befolyásolja a tanúkat.

Képünk illusztráció

Elrendelték a szegvári gyilkos letartóztatását

Halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás.

Képünk illusztráció

Londonban letartóztatták a palesztinok mellett tüntető Greta Thunberget

A tizenévesen klímaaktivistaként ismertté vált nőt azzal vádolják, hogy egy az Egyesült Királyságban betiltott szervezetet támogató transzparenst tartott a magasba.

Tizenöt éves lány késelt a Nagymező utcában, emberölés kísérletével gyanúsítják

Áldozata ugyancsak ennyi idős volt.

Elrendelte a bíróság a hetedik gyanúsított letartóztatását a Szőlő utcai bűncselekmény-sorozat ügyében

A testület szerint szabadlábon hagyás esetén alappal lehetne tartani a bizonyítás veszélyeztetésétől és a bűnismétléstől is.

Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt.

Szőlő utca: Újabb gyanúsított letartóztatását kérte az ügyészség

A gyanú szerint a pár éve pszichológusként, majd nevelőként foglalkoztatott nő több alkalommal is bántalmazta az intézményben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat. 

Bűnpártolással is meggyanúsították a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatóját

Arról a Kovács-Buna Károlyról van szó, aki egy biztonsági kamera felvétele szerint brutálisan bántalmazott egy javítóintézetis fiút.

Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt december 10-én

Letartóztatták Kovács-Buna Károlyt

Kovács-Buna volt az, aki beleverte egy növendék fejét a padba, majd kirángatta onnan, és rá is taposott a földön fekvő fiatalra.

A Szőlő utcai javítóintézet  december 9-én.
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél