Fidesz;letartóztatás;Nemzeti Kulturális Alap;

A Nemzeti Kulturális Alap székháza a főváros VIII. kerületében, a Gyulai Pál utcában

Már csak ketten vannak letartóztatásban az NKA-ügyben, a Fidesz-szerverek adatmegőrzése továbbra is érvényben van

Egy hét alatt újabb gyanúsított esetében enyhítették a kényszerintézkedést – tudta meg a Népszava.

Enyhíti a bíróság a kényszerintézkedéseket a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) érintő büntetőeljárásban. 

Az Bács-Kiskun megyei ügyészség lapunknak küldött legfrissebb tájékoztatása szerint a nyomozásban újabb gyanúsítottat nem hallgattak ki, a büntetőeljárás továbbra is 7 személy ellen folyik, ám a rács mögött lévők száma tovább csökkent:

„A megkeresésében megjelölt nyomozásban újabb gyanúsított kihallgatására nem került sor, a nyomozás továbbra is 7 gyanúsított ellen van folyamatban. A gyanúsítottak közül jelenleg ketten letartóztatás, míg öten bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak”

– írták a Népszavának.

Mint arról beszámoltunk, július végén még 5 gyanúsított volt rács mögött, egy héttel ezelőtt már csak 3, jelenleg pedig mindössze 2 fő áll letartóztatás alatt.

Arról is írtunk, hogy a Legfőbb Ügyészség korábban megállapította, hogy a Fidesz-szervereinek fizikai elszállítása szabálytalan volt, ezért a határozatot hatályon kívül helyezték, és helyette szűrt adatmentést, valamint adatmegőrzést rendeltek el.

Az ügyészség lapunknak megerősítette, hogy ez az eljárási állapot változatlan:

„A 2026. augusztus 14. napján meghozott határozattal – a szerverek vonatkozásában – elrendelt elektronikus adatok megőrzésére kötelezés jelenleg is fennáll”

– közölték.

Tehát a Fidesz visszakapta a szervereit, de továbbra sem nyúlhat hozzájuk.  

Emellett a környezetvédelmi szankciók szigorításáról, egy országos fásítási programról, gyermekvédelmi kérdésekről és a kaszinókoncessziók teljes átalakításáról is szó esik.