költségvetés;csúcs;emelkedés;gazdasági program;GDP-arányos államadósság;hitelkamatok;Tisza Párt;Kármán András;

Kármán András a hatalmas államadósság kamatterheit kiszámítható, átlátható költségvetési politikával szorítaná le

A Tisza Párt gazdaságpolitikusa szerint nem csak az a baj, hogy a magyar állam minden évben jelentősen többet költ a bevételeinél, hanem az is, hogy a kiszámíthatatlan és hiteltelen gazdaságpolitikát a piac egyre magasabb kamatfelárral bünteti.

Különösen aggasztó, hogy GDP-arányosan ugyanott tartunk, mint 2015-ben: 10 év alatt nem sikerült csökkenteni az államadósság szintjét. Azonban míg 2015-ben átlagosan 3,6 százalék körüli kamatot kellett fizetni, 2025-ben azonban már ennek dupláját, 7,2 százalékot – írja Facebook-oldalán Kármán András a még augusztusban napvilágot látott adatról, amely szerint hároméves csúcson van a bruttó GDP-arányos államadósság, amelynek értéke 2025 második negyedév végére 76,2 százalékra emelkedett

– Forintban kifejezve közel 64 ezer milliárd Ft, ami azt jelenti, hogy csak az elmúlt félévben plusz négyezer milliárd forinttal nőtt az államadósság, és az óriási adósság kamataira évente a GDP közel 5 százalékát költi az állam – hangsúlyozta a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértője. Szerinte azért jutottunk idáig, mert minden évben jelentősen többet költ az állam a bevételeinél. Ráadásul a gazdaságpolitika kiszámíthatatlan és hiteltelen, amit a piac egyre magasabb kamatfelárral büntet. – Ha egy felelősen gazdálkodó, hiteles kormány képes lenne a hozamszinteket leszorítani, százmilliárdok szabadulhatnának fel, amelyeket egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra lehetne fordítani – emelte ki Kármán András, aki listát készített arról, hogy pártja szerint mire van szükség ebben a helyzetben:

  • Kiszámítható, fegyelmezett költségvetési politikára a befektetői bizalom helyreállításához.

  • A költségvetés őszi elfogadásának visszahozására.

  • Reális makrogazdasági és inflációs előrejelzésre.

  • Érdemi tartalékokra a nem várt eseményekre.

  • Átláthatóságra: a költségvetés lényegi módosításáról csak az Országgyűlés dönthessen.

  • Fegyelmezett, a gazdasági ciklusokat kisimító költségvetési politikára.

Amint arról lapunk is beszámolt korábban, augusztus második felében derült ki, hogy hároméves csúcsra ugrott a magyar államadósság, és az EU-ban nincs másik ország, amely csak ilyen drágán tudná finanszírozni a működését.

Kármán András megjegyezte, hogy egy működő, szakmai alapú kormányzás képes csökkenteni a kamatterheket, és az emberek javára fordítani a forrásokat.

A szőlőállományt egy nemrég felbukkant betegség miatt nagyon komoly veszély fenyegeti.