A beszélő
megkérdi, mit szeretnék. Tapintatlanul
felelem: zsúfolt várótermet, folyamatos
érkezőket, akik ceruzát hajítanak felém,
hogy rögzítsem jeleneteiket.
Nem tudnak gyökeret ereszteni,
felhalmozott paplanok és takarók
bástyázzák körül őket, a szuszogás
betölti a teret, egymáshoz préselődve
beszélnek féltett álmaikról,
lihegve húzódnak össze,
mint bátortalan, esőverte nyáj
a betonlegelőn.
Érés
Egyetlen tudásom,
hogy a felemelkedéshez ne benned
keressem az utat, mely keresztülvezet
a létezés csontkemény burkán,
a kövek testmelegén. Végre láthatom,
mivé lehetek, betartva a tüdő követelését,
a kettévált sziklákon átérhetek a szőlők földjére,
végignézhetem az érést. Nincs hozzád mérhető,
se a nagy szelek, a mélyülő árkok, a lápos-vizes
élőhelyek, vagy a tanúhegyek, a löszfallal
határolt tó, aminek holdszerű kráterében
megmerítkezem. Nem vagyok közüled
való, nincs is olyan, hogy közüled,
ha kivágnád földemnek városait,
ha a sziklák sebe feloldozna,
és az élő test elengedne,
átjuthatnék.
Prés
Mint hámozott almába, beléd vájok,
magházad kifordul a tenyerembe,
így összegyűrlek, így kiprésellek,
így összegyűrsz, így kipréselsz,
mégiscsak nekünk jutott az ész.
Káté
címmel jelent meg Papp-Sebők Attila verseskötete a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában. Nádasdy Ádám azt írja a szerzőről, hogy „szemérmetlenül jó költő”, akinek „lírai világa az idillikus (bár mindig fájdalomgyanús) vidéki élettől a lélektan igencsak modern vidékéig terjed, a fájdalmas (bár mindig örömgyanús) helyzetekig. Költészete ezeket mint lapokat helyezi egymásra, az egyik alól áttűnik a másik.” A kötet bemutatója október 11-én, 18 órától lesz az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon a Nemzeti Táncszínház Kamaratermében.
