Meglepően éles kanyarokat vesz Frölich Róbert országos főrabbi és Szabó György Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnök Belső-Erzsébetváros kiválását célzó kezdeményezése. Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester először azzal vágott vissza, hogy üres hangulatkeltésnek nevezte a felvetést, majd rendkívüli testületi ülést hívott össze keddre, amelynek egyetlen napirendi pontja volt: egy Belső-Erzsébetváros elszakadását ellenző nyilatkozat elfogadtatása az ellenzéki többségű testülettel.
A kerületvezető szerint a népszavazás ugyan az állampolgárok demokratikus joga, de a kiválásról szóló kezdeményezés súlyosan és rendkívül hátrányosan érintené Erzsébetvárost. A többi között csökkennének az önkormányzat adóbevételei, ami veszélyeztetné a közszolgáltatásokat. A kezdeményezők előre jelezték, hogy elmennek az ülésre. Így is lett, Szabó György rabbi ismertette álláspontjukat, hangsúlyozva, hogy nem a Mazsök elnökeként és nem zsidóként, hanem kerületi patriótaként teszi, mert gyökeres változások szükségesek a fennálló áldatlan állapotok felszámolásához. A kerületben emberkísérlet folyik, de ebből elég – hangsúlyozta. Niedermüller hangulatkeltéssel vádolta.
Két rabbi kezdeményezi, hogy másik kerülethez tartozzon Budapesten a belső-erzsébetvárosi zsidónegyed„Belső-Erzsébetváros valós és létező problémáit csak konstruktív együttműködéssel lehet megoldani, nem az irányítószám megváltoztatásával”A Magyar Kétfarkú Kutya Párt kerületi képviselője, Firnigel Loránd előzetesen módosító indítványt nyújtott be, amelyben lemondatta volna Niedermüller Pétert,
mivel „a polgármester esküjével ellentétesen nem tartatja be a jogszabályokat, másra hárítja a felelősséget, a kerület fejlődése érdekcsoportok támogatása szerint zajlik”, ezáltal a kerület egysége megbomlott.
A testületi ülésen még hozzátette, hogy „radikális változásokra van szükség a kerületben, nem a betegséget kell kezelni, hanem a gócpontot kell felszámolni”. Indítványát végül nem is tárgyalták miután a kerület jegyzője törvényességi kifogással élt, az alpolgármester pedig a levételét kérte a napirendről, amit a többség támogatott. Ettől függetlenül parázs vita kerekedett.

A testületi ülésen eredetileg nem kaphattak volna szót a kerületi lakosok, de végül a képviselők - Niedermüller és alpolgármestere nem szavazata mellett - hozzájárultak ehhez. A civil hozzászólásokból kiderült, hogy hetente feljegyzések és videófelvételek készülnek a bulinegyedben történő szabályszegésekről, amit át is adnak a kerület vezetésének, így nem hivatkozhatnak arra, hogy eddig nem jelezték a problémákat.
A legtöbben a kocsmák zárva tartásának be nem tartatását, az éjszakai folyamatos rendbontást, a kerületi rendészek tehetetlenségét kérték számon, de felmerült az utcák erőltetett egyirányúsítása és a parkolóhelyek megszüntetése is.
Az éles kritikát megfogalmazó felszólalók szerint a rabbik kezdeményezése egy segélykiáltás és ha valóban szolidáris lenne a kerületvezetés, akkor meghallanák. Az elmúlt 6 év a kocsmabarátságról szólt – szólt a vád –, ideje, hogy a lakók érdekeit is képviseljék.
Niedermüller Péter egyszer csak megelégelte a dolgot és meglehetősen váratlanul berekesztette a vitát, mondván a hozzászólások 90 százaléka semmilyen viszonyban nincs a határozati javaslatával és név szerinti szavazást rendelt el. Ezen a ponton elszabadultak az indulatok, mert akadt volna még, aki elmondta volna a véleményét, de a polgármester nem engedett. Végül a kutyapárti képviselő kivételével az ellenzéki többség megszavazta a nyilatkozatot. A Fidesz nem szavazott.
Az ülésen Niedermüller bejelentette, hogy konstruktív tárgyalásra hívta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (MAZSIHISZ), amely elfogadta azt Ezt többen úgy értékelték, hogy a jelen nem lévő Frölich Róbert kihátrált a kezdeményezés mögül. Erről megkérdeztük az országos főrabbit, aki hevesen tagadta ezt. A testületi ülésen egyéb elfoglaltsága miatt Frölich Róbert nem tudott részt venni , de az ülésen elhangzottak után „ kettőzött erővel” áll bele a népszavazási kezdeményezésbe.
– Nyitott vagyok a konstruktív tárgyalásra, de arra nem, hogy egy más érveit meg nem hallgató, autoriter politikus előtt meghajoljak – válaszolta Frölich Róbert lapunknak.
Mint mondta: – A bulinegyedben uralkodó állapotok tűrhetetlenek, a mai ülésen pedig kiderült, hogy nem hajlandóak meghallgatni minket. Ez a testület méltatlanná vált arra, hogy képviseljen bennünket, mert a saját szavazóik érdekei ellen cselekszenek. Megérett arra, hogy feloszlassák.