Amíg a közönség helyet foglalt, addig a színpad falára Szirtes arcképét vetítették ki, amint a fekete kendővel lekötött szeméből narancs színű folyadék csordogált ki. Aztán a művész is a színpadra lépett fehér köpenyben, akár egy orvos, és a földről egy fehér zászlót felvéve azt lengetni kezdte. A színpad szélén a lánya, Szirtes Adél zenész éteri dallamokat játszott hangtálon, míg Simkó Beatrix Trisha táncművész intenzív mozdulatokat lejtett. Ezután Szirtes egy asztalhoz lépett, melyről levett egy lepedőt, alatta pedig feltűnt egy sárga bicikli darabokban, melyet aztán – akár egy orvos – megpróbált megjavítani. Az „operáció” során az alkatrészeket egymáshoz illesztette, és hogy biztosra menjen, szigszalaggal is összekötözte azokat, majd a közönségnek felmutatta a végeredményt, de az egy kaotikus formájú kerékpár lett.
Az Újrajátszás című előadással Szirtes arra mutatott rá, hogy a formákat, miután szétestek, nem lehet újra összerakni, sem a tárgyakat, sem az egyéni vagy a közösségi értékeket. A performanszhoz kapcsolódó kiállítás is ezt az állítást húzta alá: ezen szétesett, de piros fonallal összekötözött, torz alakú székek sorakoztak. – Az a helyzet, hogy az univerzum a rendezettség felől a rendezetlenség felé tart, méghozzá egyre gyorsuló tempóban – mondta Tasnádi József médiaművész a megnyitóbeszédében. Kitért arra is, hogy nemcsak az univerzum esik szét, de a társadalom is: – Azt hiszem, nem kell távcső ahhoz, hogy érezzük ezt az egyre nyomasztóbb, és számomra legalábbis ijesztő kaotizálódást – mondta a művész, aki a kiállítás kapcsán hozzátette, hogy ami elromlott, szétesett, eltört, az soha többé nem hozható helyre, de a művészet a káoszból megpróbál kisebb vagy nagyobb rendet teremteni. P.Sz.D.
