„a vér folyik, és potyognak a könnyek”

„… az álombeli énem folyamatosan le akar szállni a rossz buszról, de fogalmam sincs, melyik lenne a jó, vagy hogyan juthatnék el egy másik buszmegállóba. Nem tudom, hova indultam” – idézi fel szorongató álmát a Görög leckék egyik hőse. Hasonló rossz élménye a másik főszereplőnek is van: „Visszatérő álmában vér és genny folyik egy kifakadt hólyagból. Nézi, ahogy elülső foga megremeg a gyökerénél, mintha csak ki akarná szabadítani magát, és amikor kiköpi a nyálát, látja, hogy véres.” A regényben tehát az álmok, látomások (és mellettük az emlékképek) kulcsszerepet játszanak: az ébrenlét és az álom, az emlékvilág és a jelen közötti – sajátosan lebegő, bizonytalan kontúrokkal rendelkező – létállapotban a két főhős személyiségének rejtettebb, mélyebb dimenziói tárulnak föl. Énjük nappali oldala mellett folyamatosan megjelenhet – a jungi értelemben vett – éjszakai is.

Egy nyomasztó álom egyenesen a cselekmény vezérmotívumává lényegül a Növényevőben. Az onirikus képekben megjelenő véres húsok késztetik a fiatal nőt előbb egyre szigorúbb vegetarianizmusra, majd saját biologikuma animális részétől való fokozatos elszakadásra, végül a közeledésre valamiféle növényi létmódhoz, a benne inkarnálódott végső ártatlansághoz.

A Nemes teremtményekben pedig maga a sokkoló képekben megjelenített valóság válik szűnni nem akaró rémálommá. A regény ugyanis a modern dél-koreai történelem egyik véres epizódját idézi fel: 1980 májusában a katonai diktatúra erőszakszervei különös kegyetlenséggel számolják föl a kvangdzsui diákok tiltakozó – szabadságra, emberséges viszonyokra törekvő – megmozdulásait. Az előzőekben is meg-megjelenő vér itt szó szerint patakokban folyik.

Han Kang hősei szinte mindig roppant törékeny lények, biológiai/lelki szempontból sérülékenyek, hátrányos helyzetűek, ezért fokozottan kiszolgáltatottak. A Görög leckék tanára örökletes szembetegségében hamarosan teljesen megvakul. Felnőtt tanítványa, a fiatal nő az őt ért sokféle trauma – egyáltalán: a létezés eredendő durvasága miatt – beszédkészségét veszíti el. A Növényevőben a magára maradt, védtelen nőt a teljességgel értetlen családja a legbrutálisabban próbálja húsfogyasztásra kényszeríteni, nyers erőszakuk csak fokozza véres álmainak rettenetét. A Nemes teremtmények szereplői valamennyien fiatal fiúk/lányok, szinte gyerekek még – a rettegő hatalom őket gyilkolja halomra, őket kínozza meg úgy, hogy örökre nyomorékká válnak. Ebben a regényvilágban az erős, egészséges férfiak leginkább lelketlen, ostoba fajankók, olykor pedig szadista gazfickók. Epizodisták ugyan, de az érzékeny lelkű főhősök szenvedését – a mindennapok nyers, közönséges viszonyait reprezentálva – ők okozzák.

„Nemes teremtmények vagyunk” – mondogatja a regény egyik lelkes fiatal aktivistája (aki aztán megjárta a rezsim börtöneit, követői közül pedig jó néhányat csaknem halálra kínoztak). Naiv, álmodozó szavainak konkrét jelentése a cselekmény kibontakozása során egyre szarkasztikusabbá válik. Miként a Görög leckékben emlegetett platóni ideavilágnak sincs immár Démiurgosza, így semmi köze sem lehet a jelen kíméletlen valóságához, melyben „a vér folyik, és potyognak a könnyek”. A Nemes teremtmények alighanem leginkább kedélyborzoló epizódjában egy meggyilkolt fiú az elbeszélő, aki önmagát is kívülről szemlélve meséli el, mit művelnek tetemével, valamint megölt társai maradványaival a katonák.

A könnyen sebezhető Han Kang-hős számára ez a szinte végzetszerűen brutális köznapiság legfeljebb csak elviselhető lehet. Méghozzá akkor, ha – ideiglenesen vagy tartósan – olyan társra lel, aki rokonlélek, akiben van kellő empátia. Ha ez nem adatott meg, akkor csak az az út kínálkozik, amit a Növényevő vegánja választott: a kétségbeesett menekülés egy gyökeresen más létmódba.

Tudjuk, teljes értékű befogadás csak anyanyelven lehetséges. Nyelvi, stiláris szempontból a legtökéletesebb fordítás is szükségképp kettős kötődésű: az általunk ismert szövegváltozat a szerző és a tolmácsoló közös műve (a Görög leckék és a Nemes teremtmények magyar verziója Kiss Marcell, a Növényevőé Kim Bogook és Németh Nikoletta munkája). Így tehát csak kellő óvatossággal utalhatunk a közelebbi poétikai sajátosságokra. Mindenekelőtt arra, hogy Han Kang magyarul megszólaló epikáját kivételes líraiság jellemzi, nyelvi szerkezeteinek metaforizáltsága, helyenként pedig még a tördelése is a hagyományos prózaverseket idézi. Ez az elbeszélésmód emelheti ki kellőképp mindazt, ami ezekben a művekben igazán fontos: a lélek rezdüléseinek, drámáinak sorozatát, az érzések árnyalatnyi változásait. 

Han Kang műveiben magától értetődően hangsúlyosak a helyi színek: terek, ételek, szokások s persze, a tragikus történelmi események. Ugyanakkor rendre megjelennek bennük – méghozzá hangsúlyosan – az egyetemes emberi kultúra motívumai is: a Görög leckék tanára például Borgest olvas, Platón Államát tanítja, stb. De természetesen maga a klasszikus ógörög nyelv szintén ilyen rekvizitum. Mindezen messze túlmenően univerzálisak a regényekben ábrázolt krízishelyzetek, a kifejezett érzések és gondolatok, a félelmek és szorongások. Az elbeszélő hozzánk szól, művei a mieink is lettek. Velük jobb lett a világunk. 

Infó: Han Kang: Görög leckék. Han Kang: Nemes teremtmények. Han Kang: Növényevő. Jelenkor