Igazi kuriózumot láthat a közönség az ötödik kerületi yes! Galéria tárlatán: híres művészek zománcképei sorakoznak a falakon, míg a posztamenseken lábasokat láthatunk. Noha a két tárgycsoport lényegesen elüt egymástól, a közös bennük, hogy mindegyiket az EMA-LION Bonyhádi Zománcárugyárban készítették. A művészek ugyanis előszeretettel keresik fel a komplexumot, hogy a terveiket zománcképen is viszontlássák. Köztük szerepelnek olyan nagy mesterek, mint Lantos Ferenc, Kismányoky Károly és Pinczehelyi Sándor vagy az újabb generációk képviselői, mint Bánki Ákos, Nemes Márton vagy a yes! Galéria tulajdonosa, Weiler Péter. A tárlaton Nagy Szabolcs építészmérnök terveit is láthatjuk, melyeken kiderül, hogyan nézne ki a bonyhádi gyár, ha a homlokzatát azt ott készült művészeti alkotások borítanák.
A yes! Galériában pedig a képek, a tervek és az edények szimbiózisba lépnek, melyre jó példa egy konkrét alkotás. – A piros lábasról rögtön eszünkbe jutott ef Zámbó István piros lábas motívuma, így el is kértük a kiállításra egy ikonikus, ready made alkotását egy magángyűjtőtől – mondja Weiler Péter, majd hozzáteszi: – Ezen a képen az edényből rozsdás szögesdrót lóg ki, az oldalán pedig a művész együttesének neve olvasható: Happy Dead Band.
A yes! Galériában pedig a képek, a tervek és az edények szimbiózisba lépnek, melyre jó példa egy konkrét alkotás. – A piros lábasról rögtön eszünkbe jutott ef Zámbó István piros lábas motívuma, így el is kértük a kiállításra egy ikonikus, ready made alkotását egy magángyűjtőtől – mondja Weiler Péter, majd hozzáteszi: – Ezen a képen az edényből rozsdás szögesdrót lóg ki, az oldalán pedig a művész együttesének neve olvasható: Happy Dead Band.
Kicselezni az algoritmust
– Igazából minél kisebb egy galéria, annál fontosabb az identitása – vallja Weiler, aki egy olyan helyet álmodott meg, ahol az interneten kevésbé érvényesülő, és kevésbé látott alkotóknak, illetve az idősebb művészeknek is lehetőséget adnak arra, hogy szem előtt legyenek. – Másrészt kicselezzük a közösségi média algoritmusát, és ezt a kis helyet is népszerűvé tesszük az interneten – mondja a festő, aki a doktori disszertációját is az algoritmusokról, a mesterséges intelligenciáról és az emberi kreativitásról írja. – Gondolkodtam azon, mi lenne, ha ezt a három témát összekötném, és ez a galéria lenne ezek fizikai manifesztációja. Így nemcsak elmélkedünk arról, hogy harcoljunk az algoritmusok ellen, de konkrétan cselekszünk is: olyan művészeket hozunk helyzetbe, és olyan témákat emelünk be a köztudatba, amik és akik nem tudnak érvényesülni ebben a mai, zajos, digitális világban – mondja az alkotó.
Így jött a bonyhádi gyár a képbe, és a zománcfestés mint téma, illetve a zománccal készült művészeti alkotások. – A bonyhádi gyár története valahol a magyar ipar története is, hiszen azon keresztül láthatjuk, milyen nehézségekkel néz szembe egy lokális szereplő a globális termékek piacán. Hiszen ha ötszáz forinttal olcsóbban lehet megvenni egy edényt a szupermarketben, akkor inkább azt veszik meg az emberek. Hogy ezen mi, művészek tudunk-e segíteni, azt nem tudom, de ezen a tárlaton megpróbáljuk a gyár művészeti oldalát bemutatni, hogy ezzel is demonstráljuk, micsoda értékek születnek itt a mai napig – mondja Weiler, aki szerint a bonyhádi gyár egy élő műhely, amit a kiállítás kortárs művei is bizonyítanak.
Kilencven zománctábla
Persze ahány művész, annyiféle tűzzománckép születik. Weiler Péter a Balaton tematikájú képeit például számítógépen tervezte meg, majd elküldte a fájlokat a gyárnak, ahol rétegenként vitték fel a képet a táblákra, míg Bánki Ákos elutazott Bonyhádra, ahol a lemezekre maga festette fel a gesztusait, melyeket aztán a kemencében kiégettek. Nemes Márton absztrakt alkotása többféle anyagból készült: találunk benne fémet, tükröt, plexit, festett vásznat és lézervágott lemezt, melyre szintén zománcot égettek – az élénk színű mű olyan hatást kelt, mintha képszerkesztő programban illesztették volna össze az elemeket. A művész a zománcfestést pedig egy monumentális művéhez is felhasználta: konkrétan kilencven zománctáblát tervezett meg, majd 2024-ben legyártatta azokat a bonyhádi gyárban: a munkálatok során a táblákra sablonokat helyeztek, majd szórópisztollyal egyenként hordták fel rájuk a rétegeket, mielőtt betolták azokat a kemencébe.
Nemes a kész művet pedig nem is akárhol, hanem a 60. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén mutatta be a Magyar Pavilonban a Techno Zen című kiállításán, majd ugyanabban az évben a budapesti Ludwig Múzeumban rendezett retrospektív tárlatán, ahol a zománctáblák egy hosszú falra applikálva még grandiózusabbnak hatottak.
Toronyóra számlappal
A kiállítás arra is rámutat, hogy Bonyhádon milyen fontos háztartási eszközöket gyártanak, melyek számos magyar otthonban megtalálhatók. Az EMA-LION nemcsak zománcedényeket, sütőedényeket és fazekakat készít, hanem kávékiöntőt, tűzhelyfedlapot, tésztaszűrőt, és utcanévtáblákat is a néhány négyzetcentiméterestől az egy méterszer két méteresig, de gyártanak házszámtáblát, címertáblát, jelzőtáblát, vízmércét és toronyóraszámlapot is. Dimén Vanessza, a gyár marketingmenedzsere elmondta nekünk, hogy még a Bécsben látható, sötétkék alapon fehér betűs utcatáblákat is a bonyhádi gyárban készítik.
Ha pedig megnézzük a cég történetét, kiderül, hogy
az 1909-ben épült gyárban – akkor még Magyar Zománczmű és Fémárugyár néven – nemcsak zománcárut készítettek, hanem dominót és sakkot is, és mivel a fadominót eleinte csontlappal fedték le, ezért a helyszínen szükség volt csontfeldolgozó részlegre is.
Az akkoriban létrejött műhelyek, osztályok többsége ma is üzemel, mint a tábla osztály, a sajtoló üzem és a lakatos műhely, régen pedig a munkásoknak szállást is biztosítottak, mert egyesek messziről érkeztek ide a jobb élet reményében. – Erre a célra alakítottak ki a gyárterületen belül négy kétszobás és négy egyszobás lakást külön konyhával és éléskamrával. Ezek a szállások akkoriban rendkívül modernnek számítottak – mondta Dimén Vanessza.
Idővel a gyárban zománctáblákat is gyártottak, melyből már akkor exportra termeltek – például Konstantinápolyba (ma: Isztambul) nagy mennyiségű utcanév- és házszámtáblát készítettek. 1948-ban változás állt be a vállalat életében: állami tulajdonba került, miközben számos részleggel bővült, és ekkoriban lett az oroszlán a jele, mely az alapító Perczel család címerállata. – A rendszerváltás után magánkézbe került a cég, azóta kizárólag papírdobozokat és zománcárut gyártunk, utóbbihoz az alapanyagot Kassáról Celjéről, Isztambulból, Budapestről, Fentonból és Dunaföldvárról szerezzük be – mondta Dimén Vanessza, majd hozzátette, hogy egyedülálló munkát végeznek, mivel Magyarországon az EMA-LION egyike az utolsó, fennmaradt zománcárugyáraknak. Weiler szerint mindennek nagy jelentősége van, hiszen a gyár szimbolikus módon rólunk is szól: – Egy kicsit mindannyian Bonyhád vagyunk, hiszen ki kell magunkat találni újra meg újra, mert a digitális technológia nem ad kegyelmet, sem időt. Ezért csak egymásra számíthatunk, hogy összefogással és kreativitással megmentsük az értékeinket, amiért érdemes élnünk.
