Könnyű belátni, hogy az erőszakot egyrészt semmilyen ideológia nem legitimálhatja, másrészt (súlyos történelmi tények igazolnak ebben) jobboldali és baloldali nézetek is törtek már tömegek életére örök mementóul. Jelenleg sem más az alaphelyzet: mindkét eszetlen szélsőség felelőssé tehető politikusok haláláért a közelmúltban. Idén nyáron a riválisai által is éles eszűnek és állhatatosnak tartott demokratát, a minnesotai képviselőház korábbi elnökét, Melissa Hortmant és férjét lőtte le egy rendőrnek öltözött merénylő. Gyilkosa, Vance Boelter autójában később egy csaknem 70 nevet tartalmazó listát találtak a nyomozók, köztük abortuszszolgáltatók, abortuszjogi aktivisták és törvényhozók nevét Minnesotából és más államokból.
De elmehetünk egészen Anders Behring Breivik szélsőjobboldali terroristáig, aki 2011-ben 77 norvég fiatallal végzett Oslóban és Utoya szigetén: rendőregyenruhában közel hívta őket, mintha segíteni akarna valamiben, majd válogatás lelőtte mind. Az menekült meg, aki menekülés közben golyót kapott a hátába, és halottnak tettette magát. Mészárlását könyörtelennek, de szükségesnek nevezte. Hetvenhét áldozat, akikért senki sem akart egyesével, egyperces néma emlékezést követelni az Európai Parlamentben vagy az USA képviselőházában.
Végzetes szélsőség
Lehetett-e köze Melissa Hortman halálához Charlie Kirk szélsőséges nézeteinek? Vehette-e utalásnak Boelter azt a megveszekedett sületlenséget, hogy „a legális abortusz rosszabb, mint a holokauszt.” Sosem tudjuk meg. De az bizonyos, hogy nem a békés egymás mellett élést segítik azok a foghegyről odavetett nézetek, miszerint „az amerikai feketék a rabszolgaság alatt jobban éltek, mert kevesebbet bűnöztek.” Remek. Vagy hogy „a szabad fegyverviselés jogáért cserébe a fegyverrel meggyilkoltak száma elfogadható ár.” Egy teljesen érzéketlen szocipata mond ilyesmit, mert nem éri el a halottak családjainak engesztelhetetlen gyásza. Fölöttük áll. Charlie Kirk kapitális baromságokat mondott nagy hangon, és azt gondolta, igazságot lehet lenni az eltérő nézetek között egy nyilvános vitában. Trump kedvence tévedett (aki szerinte többet tett a sikeréért, mint a kongresszus összes tagja együttvéve), de a tévedése nem volt végzetes.
A végzetes egy elvetemült bolond döntése volt, aki a politika kardcsörtetése közben gondolt igazságot osztani. Ítélkezett, és ezzel a legsúlyosabb bűnt követte el, ahogy Melissa Hortmann gyilkosa is.
Mindkét amerikai, az anya és az apa is árvákat hagyott maga után. Ezt mérlegre, vagyis közéleti üllőre tenni politikai tőkekovácsolás céljából közveszélyes rövidlátás. Ami újabb fegyvereket tárazhat be, főként abban az országban, amely jó ideje elvesztette a háborút a fegyvermániás vagy egyszerűen csak jócskán sérült lövöldözőkkel szemben.A politikai gyilkosságokat a fentiek ellenére időnként igazolja a történelem: egy gyilkos autokrata hatalmának megdöntése szabadságot és életet jelenthet sokaknak. A Hitler elleni merényletek bármelyikének sikere milliókat menthetett volna meg a gázkamrától és más szisztematikus népirtástól.
Putyin likvidálása azonban aligha tenné türelmes és plurális jóléti demokráciává Oroszországot, Dmitrij Anatoljevics Medvegyev nevű másodhegedűs még az elnöknél is vérszomjasabb (vagy csak ez a szerepe, de hitelesen játssza.)
A Biztonsági Tanács elnökhelyettese (volt elnök és miniszterelnök Vlagyimir Vlagyimiroviccsal váltásban) minden gond nélkül fenyegeti a Nyugatot nukleáris töltetekkel. Utóbb azt lengette be, hogy Oroszország „az idők végezetéig üldözni fogja azokat”, akik megpróbálják lefoglalni a vagyonukat. Tényleg nincs sok különbség aközött, hogy az orosz elnökkel vagy éppen a bogotái drogbáróval üzletel-e Orbán Viktor: százezrek halála és árva gyerekek gyásza szárad a lelkén mindenkinek, aki energiapolitikai, rezsicsökkentési céllal támogat egy háborús bűnös agresszort.
Államhatalmi téboly
Idehaza sem áll jól a közéleti diskurzus. Fegyver ugyan eddig csak Ruszin-Szendi Romulusznál volt (egykori tábornokként engedéllyel tartja), de a Fidesz-KDNP társadalomroncsoló politikája folyamatosan revolverezi a szabad Magyarországot. Sőt, nem volnánk meglepve, ha ez a politika nemcsak nyomorba döntene, de „ölne is”, hiszen a nagybeteg közéleti közeg életéveket vehet el a békére és nyugalomra vágyó emberektől. Az őrület kezdete 2002 körül lehet, bár nyilván az az év sem volt előzmény nélküli. Orbán Viktor akkor megsértődött meg jelentősen országra-világra, amikor az első kormányzásának csodálatosságáról szóló nézeteit nem osztotta az istenadta nép, és a 2002-es első forduló után vesztésre állt. Az ország eszelős szétszakítása a második forduló előtti kokárdás őrületétől számítható, vagyis a Testnevelési Egyetemen elmondott beszédétől (április 7.), amikor a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” először hangzott el. Nem nehéz belátni, különösen a mára kibontakozott illiberális térnyerésben, hogy Orbán a Fidesz-KDNP szavazóit tekinti magyarnak, mindenki más (de a politikai ellenlábas bizonyosan) hazaáruló. A Dísz téren (május 7.) elmondott szavai („A haza nem lehet ellenzékben”) tovább szították a tüzet. Vitatkozom azokkal, akik szerint ezzel a gondolattal még nem derengett a Fidesz-elnökben a bornírt diktátor előképe. Azóta is a hatalmába kerített választási rendszerrel, idegesítő hazugságokkal és totális háborús retorikával mérgezi a hazai közélet nyelvezetét és levegőjét, és a baloldal felé mutogat, ha ez a feszültség bárhol a világon erőszakot szül.
„A liberálisok támadásainak célkeresztjében a konzervatív-kereszténydemokrata hagyomány szíve közepe, a nemzet, a család, a vallási hagyomány áll”
– mondta Orbán 2020-ban, illetve mondja folyamatosan legalább tíz éve. Ami tankönyvi agyrém. A balliberális hazafiak és családszerető emberek, és a vallás szabadságát hirdetők elleni gyalázatos vád, ami után egy politikus se maradhatott volna a helyén Európában. De akkor már rég késő volt, és mára viszont még nem derült ki, hogy ez a rendszer valóban leváltható-e választáson. (Ne feledjük, régóta választási autokráciában élünk, ahol a választási rendszer nem kiegyensúlyozott, a választás nem szabad és nem tisztességes.) A 2010-es (egyedüli valóságos) kétharmad után beletelt egy időbe, amíg kiderült, hogy mit gondol az ellenfeleiről a magyar miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc esetében még valamelyest érthető volt, hogy ennyire nem szívelte a baloldali kormányzást, de az nagyon hamar belátható, hogy a következő száz év baloldaliságát nem stigmatizálhatják a volt DK-elnök kormányfői baklövései. Attól, hogy a Gyurcsány-kormány költségvetési adatokat manipulált, nem válik minden baloldali kormány hamisítóvá, egyrészt. Másrészt azzal totálisan ki lennénk segítve, ha Orbánnak csak ennyi volna a bűne. A 2006-os rendőri fellépés után persze a kormányfőnek le kellett volna köszönnie, még akkor is, ha békés jobboldali polgárok mellett Fidesz-tüzelte csőcselék is tombolt az utcákon.
Kirekesztő harciasság
„Ha visszamegyünk a jelenlegi berendezkedés legfontosabb előképéhez, az 1930-as évek végi Horthy-korszakhoz, akkor ugyanezt a túlfeszült harciasságot látjuk – mondta lapunknak Valuch Tibor történész az említett 2020-as évben. – Azzal a lényeges különbséggel, hogy akkor egy világháború részesei lettünk nem igazán megfontolt és részben kényszerpályadöntések miatt. Háborús helyzet most nincs – a szóhasználat, a militarizáltság, az ellenségkép-kreálás viszont részben azonos… Értelmezésükben nem mindenki tartozik a nemzethez, aki magyar. Ez nem patrióta, hanem sokkal inkább kirekesztő alapállás. A két háború között, különösen a ’30-as évek második felétől is ez a kirekesztő harciasság uralkodott” – mutatott rá az egyetemi tanár.
A militarizálódás már akkoriban aggasztotta az értelmiséget. A Felelős Értelmiség csoport kiállása szerint „a jelen helyzetben értelmetlen háborús szóhasználat csak elfedi, hogy a gazdasági intézkedések nem a valóban rászorulók megsegítését, hanem a hirtelen meggazdagodottak további gazdagodását szolgálják. Ez a helyzet nyilvánvaló veszélyek forrása” – fogalmaztak, három évvel az ukrajnai háború előtt. A veszélyek megérkeztek, és már nemcsak veszélyek. Valóságos halál jár a nyomukban.Orbán szándékosan dehumanizálja az ellenfeleit, milliókat tekint és mond olyan haszontalan lénynek (az ellenfelek pénzéből), aki képtelen felfogni az érdekeit. Pedig nagyon is képesek. De egyben roppant idegesek is: tizenöt éve hallgatják a brutális bullshitelést, és a tenyérbemászó sértegetést. Ha még egyszer kormányozhatnak, könyörögnek Orbánék, Magyarország ismét nagy és gazdag lesz. Ha csak a jachtokat kormányozzák, akkor talán.
