„Mindkét nyelven álmodom”

Sokan csodálkoznak azon, hogy Magyarországon él?

Leginkább a magyarok. Úgy látom, a magyaroknak sok a problémájuk az önértékeléssel, sokkal inkább látják a negatívumokat, mint a pozitívumokat. Pedig van, ami egészségesebben működik Magyarországon mint Franciaországban.

Mond példát?

A gyerekekhez való viszonyulás. Ott 3-4 hónappal a gyereke születése után vissza kell mennie dolgozni egy anyának, itt az első időszakot együtt tölthetik otthon. Ott egy munkaadónak nem szempont például a gyerek esetleges betegsége, itt nagyobb a rugalmasság. De szeretem a kreatív ügyeskedést és kezdem megszokni, hogy itt nem létezik egyenes. Sőt, a kenyérre ragasztott matricával is megbékéltem már.

Mi volt a legmeglepőbb reakció a könyvre?

Kölcsönadtam a pécsi színház vezető művészének, Köles Ferinek, aki színészként részt vett az egyik könyvbemutatón. Azt írta sms-ben, hogy letehetetlen. Azt hittem, félreértettem, aztán utána kerestem a szótárban.

A zeneiparnak köszönhetően ragadt meg itt és ma is ezen a területen dolgozik. Jár fesztiválra?

Nem annyit, mint régen. Szeretem azokat a fesztiválokat, amelyek kitűnnek a többi közül, amelyeknek a programja vagy akár a hangulata eltér a többi fesztiváltól. A veszprémi utcazene és az Ördögkatlan – amelynek légkörét tekintve Magyarország legjobb arcát mutatja – a két nagy kedvencem.

Mit gondol arról, hogy zenészek, együttesek immár itt is elmondják véleményüket közéletről, politikáról, kormányról a színpadon?

Nagyon örülök neki. Sokuk dalszövegeiből lehet tudni, mit gondolnak akár a rendszerről, a világról, eddig mégsem mertek mondani semmit. Talán azért, mert kellenek a koncertek, és nem szerették volna, hogy fideszes vezetésű városokba ne hívják őket, vagy lemondják a fellépésüket. De most nagyon úgy tűnik, hogy az új generáció már inkább vállalja ezt a kockázatot.

Franciaországban mennyire jellemző, hogy konkrét politikai mondatok hangoznak el koncertpódiumon?

Nagyon. Az újgenerácós zenekarokról kevesebbet tudok, de amíg jártam koncertekre, szinte az összes előadó vagy együttes felhozott egy-egy számára fontos politikai témát a számok között. De nem is kell tartaniuk attól, hogy emiatt letiltják őket. És ebbe a véleményszabadságba akár a szélsőjobb is belefér.

Jellemző, hogy a szélsőjobb mellé állnak?

Nem. De elfogadták az emberek, hogy ez is egy erős jelenség, és most már benne van a pakliban, hogy Franciaországban előbb-utóbb szélsőjobb kormány alakul. Ami régebben sokkal inkább tűnt ördöginek, mint ahogy szerintem most is az. De mióta az a politikai oldal finomhangolta az üzeneteit, sokan egyre kevésbé tartják veszélyesnek.

Hogy fordulhat elő, hogy egy olyan országban, ahol ilyen sokféle ember, ennyi sokadik és első generációs bevándorló él, egyre nagyobb tér nyílik a szélsőjobbnak?

A bevándorlók a nagyvárosokban élnek, ezekben nagyon gyenge a szélsőjobb. Bár ott nincs akkora propagandagépezet mint itt, azok, akik csak a nagyvárosokban felgyújtott kocsikat látják a televízióban, félni kezdenek. A valós tapasztalat hiánya rémületet, esetleg gyűlöletet szül.

Hasonlóan Magyarországhoz, ahol azok félnek a migránsoktól, akik még sosem láttak idegent. Ön is ír arról, hogy mennyire meglepte, hogy Pécsett nemigen látni színesbőrű embert.

Ez azóta változott, főleg a diákoknak köszönhetően.

Említette, hogy ma már kevésbé ismeri az újabb francia zenész generációkat. Ez a munkájában nem akadály?

A mostani munkám abból áll, hogy a magyar, a román és a balkáni országok zenekarait megismertessük a világgal streamingplatformokon. És ez nem is lehetetlen, sokukban ott a nemzetközi potenciál.

Mennyire nehéz ennyire kicsi nyelvből nemzetközi porondra vinni művészeket?

A nemzetközi piacok arra kíváncsiak, ami náluk nincs, ezért lehetett szép karrierje külföldön a Besh o droMnak, vagy a Muzsikásnak. Egyébként én is hallgatok zenekarokat, amelyek norvégül énekelnek, miközben nem tudok norvégül. Nem a nyelv a lényeg, hanem az egyediség.

Nemrég napvilágot látott egy felmérés, hogy Magyarországon a YouTube-on és a Spotify-on a magyarok által leghallgatottabb előadók magyarok. Franciaországban is a francia rappereket hallgatják a legtöbben?

Ott sokkal erősebb ez a trend. Az tény, hogy itt a leghallgatottabb előadók hazaiak, de összességében csak 32%-ban hallgatnak magyar zenéket a magyarok. A nyugati piacon 50 százalék fölötti, Franciaországban 60 százalékot meghaladó ez az arány.

Könyvében ír a szülőhazájával kapcsolatos hazai sztereotípiákról, köztük arról, hogy nacionalistáknak tartjuk a franciákat.

Pedig nem nacionalisták, inkább soviniszták. De az igaz, hogy kevésbé vagyunk nyitottak a világra. Ennek oka talán az oktatásban rejlik. Egy átlag francia sokkal kevesebbet tud a világirodalomról, a világtörténelemről, mint egy átlag magyar. Másik rólunk szóló itteni sztereotípia, hogy senki nem akar angolul beszélni. Pedig nem nem akar, hanem nem tud. Többek között azért, mert nagyon későn kezd el angolul tanulni. Ugyanakkor, ha ott kitesz valaki egy francia zászlót, hamar rásütik a szélsőjobb bélyegét, és bár itt is efelé haladunk, Magyarországon még nem szégyen büszkének lenni a magyarságra.

Ír az itteni homofóbiáról. Érzékel ebben változást azóta, amióta a kormány megkezdte LMBTQI-ellenes harcát?

Egy meleg pár sokkal diszkrétebben jár az utcán, mint bárhol Nyugaton. Ugyanakkor az az érzésem, hogy általában sokkal inkább elfogadják a más szexuális orientációt, mint azokban az időkben, amelyekről írok – a nagyobb városokban legalábbis. Azonban a kormány gyerekvédelem néven igyekszik ellehetetleníteni létjogosultságát (és most már korlátozni a szólásszabadságot is), miközben az alapgondolatot abszolút megértem. Megértem, ha van akit zavar, hogy egy meserajzfilmben nem a hercegbe lesz szerelmes a hercegnő, hanem egy másik lányba. Láttam ilyet nemrég, azért hozom szóba a példát. Balkezes vagyok, és ha az emberiség negyede balkezes, még nem kell feltétlenül küzdeni azért, hogy a balkezesség elterjedtebb legyen. Egyszerűen a természethez van köze, és azt kívánom, hogy a más szexuális orientáció elfogadott legyen az egész világ számára, mint ahogy nagy nehezen elfogadta a társadalom, hogy nincs abban semmi szégyellni való, ha valaki balkezesnek születik. A politikáról szóló beszélgetésekben viszont lehetetlen árnyaltan gondolkodni és beszélni ezekről a témákról anélkül, hogy megbélyegezzék, pedig nem hiszek abban, hogy valami csak fekete, vagy fehér lehet.

Ha a tiltás ellenére lesz Pécsett Pride, ott lesz?

Igen, ott leszek október 4-én. Eddig sosem vettem részt Pride-on, mert nem éreztem érintettnek magam – ha a balkezeseknek lenne büszkeségmenetük, mindig ott lennék – ez most azonban másról, többről szól.

Követi a magyar közéletet. Itt a hazája?

Itt az otthonom, ez biztos. A hazám fogalom most már sokkal komplexebb, mint gondoltam négy-öt évvel ezelőtt. Sokszor mondtam, hogy félig magyarnak érzem magam, de nem úgy, hogy az egyik felem magyar, a másik francia. Most már ez a két jelenség, identitás folyamatosan öleli egymást bennem.

Melyik nyelven álmodik?

Mindkettőn. A gondolkodásom is kétnyelvű. Ami szinte csak franciául jön, az a káromkodás. Pedig abban a magyar nyelv sokkal gazdagabb, mint a francia.

Infó: Jehan Paumero: A hazám és az otthonom. Helikon Kiadó, 2025.