Jó dolog, ha egy politikusnak van humorérzéke. De hát hogy is ne lenne a vicc iránt vonzódása valakinek a legvidámabb barakkban? Példának okáért gyakran megesik, hogy megnevettet minket Orbán Viktor. Minap is így esett. Olyanokat talált mondani, hogy Hadházy Ákos köszönettel tartozik neki, mert őbelőle él, ő tartja el; ha ő, azaz Orbán nem lenne, akkor Hadházynak nem lenne politikai karrierje; a képviselő egyebet nem tud felmutatni, csak, hogy magánterületre mászkál, őutána szaglászik. A személyes felelősségvállalása odáig habzott, hogy Hadházy neki köszönheti, hogy - hátha csak a „köz"-re gondolt - életben marad.
„Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység." - sütötte le a szemét Bástya elvtárs. Ugye, hogy valami ilyet érzünk ki az orbáni kijelentésekből? Mert valóban, a visszafogottság látszatára szép példákat látunk tőle. Egy puritán ember, aki a feleségével együtt fapados repülőgépen szundikál átlagemberek között. Egy szerény bankszámla. Élére kell raknia a forintot, erre tessék, egy parlamenti képviselő megélhetése is az ő nyakába szakad. Ember, most menjünk be a templomba és fohászkodjunk közösen az első számú utcai harcos jólétéért!
Na de ne időzzünk ilyen sokat a miniszterelnök cicomátlan életmódja felett. Ahogy írtam fentebb: a humorérzék ajándék. Az önirónia meg egyenesen áldás. Bizakodjunk, hogy csak ez utóbbi jellemvonás sugallta a Hadházyra vonatkozó kijelentéseket. Mert azért ne feledjük a valóságot, ő egy megválasztott parlamenti képviselő, szóval - ígérem, szerényen, de - ki kell javítanunk a miniszterelnököt. Hadházyt nem ő, hanem mi tartjuk el mindannyian. Ezért is örülünk, hogy megdolgozik azért, amiért megfizetjük, és néha elmegy megnézni egy, az enyészettől megmentett majorságot Hatvanpusztán.
Korszakalkotó javaslatunk lett volna úgy másfél évtizede: tessenek simán csak normálisan országot vezetni, meg csupa olyan unalmas dolgot csinálni, ami után nem érdemes szaglászni.