Izrael durva hibát követett el, amikor légicsapásával likvidálni próbálta a Hamász katari fővárosban élő vezetőit. A szervezet tárgyalói a gázai háború lezárására tett új tűszüneti javaslat megvitatására gyűltek össze, amikor az épületbe rakéták csapódtak. A legfőbb vezetők túlélték a támadást. A csapás azonban új megvilágításba helyezte Izrael szándékait, még ha a háborút kirobbantó október 7-i brutális támadás kitervelőit vette is célba.
Katar, amely évek óta közvetített a háború lezárása ügyében, elárulva érzi magát, és a régió kollektív válaszát ígéri. Washington pedig, amely Donald Trump békeígéretei révén szintén egyik főszereplője volt e folyamatnak, hiteltelenítve érezheti eddigi erőfeszítéseit. Izrael - Irán proxy erőit támadva - Libanonra, Szíriára, Jemenre, majd Iránra is kiterjesztette háborúját, jogos önvédelmére hivatkozva. Katar viszont úgy került a sorba, hogy nem volt konfliktusa a zsidó állammal, sőt a háborúig együttműködött vele a Gázai övezetet uraló Hamász finanszírozásával. És nem védte meg sem a területén működő hatalmas amerikai bázis, sem a Trumpnak ajándékozott fényűző elnöki repülőgép.
Amellett, hogy az amerikai tűzszüneti javaslat csaliként való kihasználása vélhetően hosszú időre aláásta a diplomácia további lehetőségeit, a csapás "megölte" a még a Hamász kezén lévő túszok kiszabadításához fűzött reményeket is.
Benjamin Netanjahu - aki koalíciós partnerei által támogatva már többször elutasította a kínálkozó megállapodásokat - azt hangoztatta, hogy a Hamász vezetésére mért csapás „megnyithatja Izrael békéhez vezető útját”. Elemzők szerint viszont tudatosan lebombázta azt, végképp nyilvánvalóvá téve, hogy végteleníteni akarja a háborút, amelynek árnyékában kormánya mindent elkövet Ciszjordánia erőszakos bekebelezése érdekében is. Koalíciójának vallási pártjai nem titkolják a térség számos országára kiterjedő „Nagy Izrael” létrehozására irányuló szándékukat sem.
A nemzetközi közösség határozott fellépésének hiányában Netanjahu láthatóan felhatalmazva érzi magát minden korábbi „vörös vonal” átlépésére. Miközben kormánya gőzerővel folytatja a Gáza városa elleni véres katonai offenzívát, a miniszterelnök kabinetjének tagjaival a gázai palesztinok „önkéntes kivándorlásának” beindításáról tárgyalt.
Elemzők szerint a dohai csapás egyik hozadéka az lehetett volna, hogy eltereli a figyelmet a megszállt Gázában kialakult tömeges éhínségről, és a nyugati szövetségesek ezzel kapcsolatos aggodalmairól. Ehhez képest Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke végre világosan megüzente: véget kell vetni "az ember okozta éhínség háborús fegyverként való alkalmazásának", és Izrael elleni szankciók bevezetését ígérte.
Két amerikai demokrata szenátor tegnap tette közzé a közel-keleti útjukról készült jelentést, amelyben arra az „elkerülhetetlen következtetésre” jutottak, hogy Izrael szisztematikus tervet követ a Gázai övezet palesztinoktól való megtisztítására, és ebben az Egyesült Államok is bűnrészes.