Tízmilliárd forintból meg lehetett volna menteni a Dunai Vasműt, de a kormány ezermilliárd forintért feleslegesen megvette a budapesti repülőteret, 660 milliárd forintért irodaházakat, 700 milliárd forintért megépítteti a soha meg nem térülő kelebiai vasútvonalat, a budai Várban 60 milliárd forintért a Belügyminisztériumnak, és 50 milliárd forintért Rogán Antalnak külön egy új épületet – jelentette ki a kedden a tüntetéssorozatának Dunaújvárosi folytatásán Hadházy Ákos. A demonstrációt most a Kontroll közvetítette. A független országgyűlési képviselő helyi civilek meghívásának eleget téve jött abba a városba, ahol a Dunai Vasmű bezárása miatt ezrek vesztették el a munkájukat, és az Orbán-kormány szóbeli ígéreteken túl nem segített rajtuk.
– Nem kampányesemény a miénk, amilyen Magyar Péteré volt Kötcsén, ez egy több hónapos tüntetéssorozat, a technofasiszta Pride-törvény ellen, a kínai arcfelismerő rendszer ellenzék elleni felhasználása ellen. Nem azért vagyunk itt, hogy panaszkodjunk, hanem azért, hogy követeljünk. A követelés addig tart, amíg az be nem teljesedik, ezért a sorozatunk is addig tart. A Dunaferr sorsa és a demokráciát ellehetetlenítő törvények összefüggnek, mert amikor a demokráciáért tüntetünk, a megélhetésért is tüntetünk. Igazi jólét pedig csak demokráciában van. A magyar kormány azt mondja, hogy Kínában jólét van, és ahhoz diktatúra kell. Ez nem igaz, jólét nekik van Hatvanpusztán, ahol luxusban néhány ember nagyon jól él, de a többi embert az út szélén hagyják – emelte ki az ellenzéki politikus.
Hadházy Ákos arról is beszélt, hogy egyre több szó esik a rendszerváltásról, de arról kevésbé, hogy az mit jelent. – Mi valódi demokráciát akarunk, amikor következménye van a dolgoknak. Egy demokráciában fel sem merülhet, hogy Orbán Viktor az apjával építtet egy kastélykomplexumot. Követeljük a technofasiszta és az átláthatóságinak nevezett törvény visszavonását – mondta, és megismételte korábban már vázolt félelmeit egy esetleges jövő tavaszi választás csalásról. Szerinte a követelésük a választás utáni napokról szól, hogy ne írhassanak ki más eredményt a táblára, ha valójában az ellenzék kapott több szavazatot, vagy ha megteszik, százezrek menjenek ki az utcára, és ellenállásukkal nyilvánvalóvá tegyék azt, hogy ennek a rendszernek vége.
Egy fideszes képviselő szerint állami tulajdonba kerülnek a Dunai Vasmű egyes részei, a terület ipari parkokhoz hasonlóan működne– Ma már nem tabutéma, hogy a Fidesz elcsalja a választásokat, hiszen most is ezt csinálja, választási csalás, hogy adófizetői pénzből „nemzeti konzultációval" lejárassák az ellenzéket, és az is csalás, hogy a falvakban ötezer forintokért veszik meg az emberek szavazatait, de a fő csalás a propaganda, például az ellenzék elleni hazug adóemelési kampány – mondta Hadházy Ákos, aki bejelentette, hogy jövő kedden ismét a Ferenciek terén folytatják a tüntetéssorozatot, szeptember 27-én szombaton ismét Hatvanpusztára szerveznek „turistautat”, a most keddi demonstráció végén a résztvevők pedig a bezárt vasmű bejáratához vonultak.
Katasztrófa közeleg Dunaújvárosban a vasmű dolgozóinak elbocsátásávalA tüntetés elején felszólalt Dunaújváros két alpolgármestere is. Szabó Zsolt azt hangsúlyozta, hogy szüleik, nagyszüleik építették fel ezt a várost, közösségük erős, büszke és összetartó. – Az Orbán-kormány elképesztő arcátlansága miatt a Dunai Vasmű, a gyár eltűnt a városból, de mi nem felejtjük, hogy mi történt, mit tettek velünk. A dolgozók lába alól egy kormányrendelettel húzták ki a talajt. Segítséget vártak, de munkanélküliséget kaptak. Szerinte a jövőben olyan politikusokra van szükség, akik az embereket szolgálják. Mezei Zsolt, aki korábban maga is Dunaferr-dolgozó volt, felidézte, hogy a gyárbezárás után mentek oda szakértők Budapestről, akik azt mondták az állás nélkül maradt dolgozóknak, hogy legyenek vállalkozók. – Mit csináljanak, adjanak el egy kohót? Ez a munkásemberek arcul köpése. Hatvanpusztát, „Győző bácsi hobbitelkét” bezzeg meg tudták menteni, ezrek életét, családok sorsát nem – tette hozzá az önkormányzati vezető, aki szerint ugyanakkor jövő áprilisban a választáson megváltoztathatják az emberek sorsát, életét.
Hadházy Ákos: Kemény őszre számítok, feltételeket kellene szabni a 2026-os választás végeredményének az elismeréséhez„Ugyanazt csinálják, mint a nácik, ez a jogalkotás-bűnözés” – Videó az Orbán-kúriánál tartott tüntetésről