közönségdíj; Magyarországi Esterházy Alapítvány;

Melkovics Tamás szobrászművész az installációval

Megidézett rítusok

Kihirdették az Esterházy Art Award 2025 közönségdíjának nyertesét: Melkovics Tamás szobrászművész és az EJTECH csoport – Kárpáti Judit Eszter és Esteban de la Torre – nyerte az elismerést a hétfői díjátadón a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. 

A három alkotó Age of String című installációja egy fiktív archeológiai teret mutat be, melyből kibontakozhat egy „techno-spirituális rituálé”.

– A munkánkkal egy időtlen, kortalan állapotot akartunk megjeleníteni, de reflektáltunk a régebbi korok anyaghasználatára is. A csapatunkban Kárpáti Judit Eszter textilművész és Esteban de la Torre médiaművész munkái kutatásra, kísérletekre és új technikák integrálására épülnek, míg én szobrászattal foglalkozom, így a munkánk során én biztosítottam a szerkezetet az installációhoz, Judit a szövetmunkáival összekötötte az egyes részeket, Esteban pedig hangzást adott a műnek, vagyis megtöltötte lélekkel azt – mondta lapunknak a díjátadó után Melkovics Tamás, hozzátéve, az alkotás interaktív, így ha a befogadó megérinti a nyolc részből álló szobor egyes elemeit, akkor az különböző hangokat ad ki magából. – A művünk arra reflektál, hogy a kulturális hagyatékok töredékesen érhetők el, hiszen a papírok és szövetek az idő áldozatává válnak és eltűnnek, így marad egy váz, amiből megpróbáljuk kiolvasni a régmúlt korok hagyományait – véli a művész.

Melkovics számára fontos volt, hogy az alkotás során együttműködjön a művésztársaival. – Manapság jellemző a képzőművészekre, hogy mindenki egyénileg alkot, miközben, ha végignézünk a művészettörténeten, akkor láthatjuk, hogy sok esetben együttműködések mentén jöttek létre igazán nagy értékek. Számomra hatalmas élmény volt együtt dolgozni, mintha a társaimmal sorba kötött számítógépek lettünk volna, így megháromszorozódott a tudásunk – mondta Melkovics.

A díjátadón Szipőcs Krisztina, a múzeum szakmai igazgatóhelyettese elmondta, hogy a 2025-ös pályázatra közel háromszáz művész nevezett be, közülük a nemzetközi zsűri huszonegy művészt választott ki a What We Believe In – Amiben hiszünk című kiállításra. Ahogy azt lapunkban korábban megírtuk, a szakmai zsűri a három díjat Koós Gábor, Pap Gábor és Vékony Dorottya képzőművészeknek ítélte. A közönségdíjra csaknem ötezer szavazat érkezett a múzeum látogatóitól.

Megújult belső terekkel várja látogatóit az újra megnyitott Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény, ahol a 160 éve született mester művészetében mélyülhetünk el.