gyermekvédelem;gyermekgyilkosság;családon belüli erőszak;Patent Egyesület;nők elleni erőszak;Mérce;számláló;

Képünk illusztráció

Áldozatszámláló indult, amely a nő- és gyermekgyilkosságok sokaságára hívja fel a figyelmet

A miskei tragédia nyomán lépett a Patent Egyesület és a Mérce szerkesztősége, hogy az illetékesek is szembesüljenek a családon belüli erőszak megelőzésének a fontosságával.

Egy számlálóval hívjuk fel a figyelmet a nő- és gyermekgyilkosságok sokaságára mindaddig, amíg maga a rendszer is fenntartója az erőszaknak – tette közzé a Facebook-oldalán a Mérce szerkesztősége, hogy a Patent Egyesülettel együtt jelezzék: ahogy egy nőgyilkosság, úgy egy gyermekgyilkosság sem előzmény nélküli. Mint írják a tragédiáknak vannak jelei, de csak egy működő rendszer képes időben felismerni őket, hogy közbe tudjanak lépni. A számláló szerint 2025-ben már 7 ilyen emberölés történt.

Azt, hogy valamit tenni kell, legutóbb az egy hete történt gyermekgyilkosság mutatta meg a civilek számára, amikor Miskén nevelőapja ölte meg a 22 hónapos Hannát. Felidézték, hogy a család korábbi bejelentések nyomán már rajta volt azoknak az intézményeknek a radarján, amelyeknek adott esetben fel kellett volna lépnie a kislány és testvére védelmében, a most gyilkossággal gyanúsított J. Dávidról pedig köztudott volt, hogy nemrég visszaszokott a kábítószerekre.

– Sajtóhírek szerint a kislány anyja a gyilkosságot megelőző napon szakítani akart a férfival. Egyelőre nem tudható, hogy a férfi emiatt bántalmazta-e a gyermeket bosszúból (mint annyi bántalmazó teszi) vagy hogy a szerhasználatnak köze volt-e az agressziójához, az elkövető  felelőssége tagadhatatlan. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a döntéshozók és a sajtó egy része öncélúan kizárólag az elkövető szerhasználatára tereli a felelősséget, és nem foglalkozik az ügy gyermekvédelmi vetületével, a megelőzési lehetőségekkel, a rendszer felelősségével, amely képtelen megvédeni a családon belüli erőszak áldozatait – írták.

A kezdeményezők szerint bárki tud tenni, hogy látható legyen mindez, és mindenki felhívhatja az ismerőseit, barátait és a döntéshozók figyelmét a tragédiákra, amelyeknek nem kellett volna bekövetkezniük, és amelyekről beszélnie kell a társadalomnak.

Segítségre van szükséged?

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (ingyenesen hívható hétfő: 18:00-22:00; kedd: 10:00-22:00; szerda: 12:00-16:00; csütörtök 18:00-22:00; péntek 18:00-22:00 óráig).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (ingyenesen hívható szerdánként 16:00-18:00 óráig és csütörtökönként 10:00-12:00 óráig, e-mailen: [email protected])

A fideszes polgármester közölte Sulyok Tamás felesége nem úgy válogatott a múzeumban, mint egy piacon lenne, ellenkezőleg ők ajánlották fel neki Medgyessy olvas című festményt, és az asszony elfogadta.