Áldozatszámláló indult, amely a nő- és gyermekgyilkosságok sokaságára hívja fel a figyelmet

A miskei tragédia nyomán lépett a Patent Egyesület és a Mérce szerkesztősége, hogy az illetékesek is szembesüljenek a családon belüli erőszak megelőzésének a fontosságával.

Képünk illusztráció

Letartóztatták a 22 hónapos miskei kislány megölésével gyanúsított férfit

Szökés, bűnismétlés és bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője is fellebbezett.

Képünk illusztráció

Az ügyészség indítványozza a 22 hónapos miskei kislány megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

A szökés, a nyomozás jogellenes befolyásolása és a bűnismétlés veszélye miatt.

Gyertyagyújtással emlékeztek Miskén a meggyilkolt kislányra

A Kalocsához közeli községben a helyiek összefogással kifizetnék a temetés költségeit. Közben kiderült, hogy az emberöléssel gyanúsított férfival nyomára a vele bujkáló barátnő telefonja vezette a hatóságokat.

Képünk illusztráció

„Ha a falubeliek tudtak arról, hogy gond van ebben a családban, jelezniük kellett volna a hatóságoknak”

Őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását annak a a 24 éves férfinak, az anya élettársának, aki a gyanú szerint végzett egy 22 hónapos kislánnyal Miskén. A lapunknak nyilatkozó gyermekpszichológus szerint a kislány szemtanú bátyjának szakember segítségére lesz szüksége a történtek feldolgozásához, a kriminálpszichológus pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy kisebb településeken sokszor előfordul, hogy mindenki a másikra vár, senki sem akar bejelentő lenni, ha családon belüli erőszakot lát. 

Nagydorogon megöltek egy kéthetes csecsemőt

Egyelőre nincs meg az elkövető. 

Láthatás alatt ölhette meg kétéves kisfiát a zákányi férfi

A gyermek szülei már külön éltek, de még nem volt bírósági végzésük arról, hogy kinél mennyit tartózkodhat majd a kisfiú.

Gyermekgyilkosság Zákányban: az apa ölhette meg kétéves kisfiát

A somogyi Zákányban történt a családi tragédia, amely után a 37 éves férfi öngyilkosságot kísérelt meg. Őt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A nyíregyházi gyermekgyilkosság gyanúsítottja szerint 12 éves áldozata terhes volt

A csütörtökön letartóztatott 32 éves férfi azt mondta, hogy „ő akarta a gyereket, én nem”. Állítja, tetténél részeg volt, és mire észbe kapott, már késő lett.

Élete végéig börtönben maradhat a gyermekgyilkos

Letartóztatta a bíróság a nyíregyházi gyermekgyilkosság gyanúsítottját

Szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye miatt egy hónapra biztosan rács mögött marad a 32 éves büntetett előéletű férfi. 

Képünk illusztráció

Gyerekgyilkosság Nyíregyházán: 32 éves férfi fojtott meg egy 12 éves kislányt

A gyanúsított „szerelmi kapcsolatról” beszélt.

Meghalt a kórházban az az öthónapos csecsemő, akit a gyanú szerint apja bántalmazott Békésen

A férfi kihallgatásán elismerte a tettét. 

Őrizetbe vettek Pakisztánban egy férfit, aki az angliai zavargásokat kirobbantó álhír forrása lehetett

A rendőrség gyanúja szerint a YouTube-on és a Facebookon kezdte terjeszteni azt a téves információt, miszerint a southporti gyerekgyilkosságokat elkövető 17 éves fiatal egy nemrég Nagy-Britanniába érkezett muszlim menedékkérő volt.

Az áldozatok emlékhelye  southporti városháza előtti téren augusztus 20-án

A rendőrség további erőszakra számít Southportban, ahol három kislány meghalt egy késes támadásban

Zavargások törtek ki a városban.

Itt a jogerős ítélet, tényleges életfogytiglanra ítélték az aszódi baltás gyermekgyilkost

A Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyta az Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét.

Az aszódi ház, ahol a brutális gyermekgyilkosság történt

Visszaállítaná a halálbüntetést Aleksandar Vucic

Brutális gyermekgyilkosság rázta meg Szerbiát, az elnök ezért javasolja a kivégzést a legsúlyosabb bűntettek esetén.

Aleksandar Vucic felháborodásának következménye gátja lehet Szerbia EU-csatlakozásának

A lányait baltával kivégző aszódi férfi életfogytig tartó fegyházbüntetésének helybenhagyását kéri a fellebbviteli főügyészség

Az elkövető és védője enyhítésért, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett az elsőfokú ítélet után.

Illusztráció.

„Dögölnél meg!” - Több mint másfél évtizedre fegyházba küldenék a gyerekük halálát okozó csepregi horrorszülőket

A szerencsétlen gyereket nem fürdették, verték, éheztették, órákra bezárták egy műhelybe, mielőtt meghalt volna. 

Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték az aszódi baltás gyerekgyilkost

Az apa álmukban végzett tizenéves lányaival, aki a volt feleségén akart így bosszút állni megromlott házasságuk miatt.

Anyja ölhette meg a Pécsen holtan talált három éves kisfiút

A nő férje csak reggel tudta meg, hogy mi történt. 

Halott gyermeket találtak Nyíregyházán egy autó csomagtartójában, a rendőrség nyomoz

Büntetőeljárást indult.

„A gyerekeket nem akartam bántani” - állította a tinédzser lányaival álmukban végző aszódi apa kihallgatásán

A férfi többször is azt mondta, nem emlékszik a lakásában és az Adácson történtekre. Az igazságügyi szakértők szerint a tette időpontjában nem szenvedett kóros elmeállapotban, az emlékezetkiesés nagy valószínűséggel a védekezés módja.

Verték és kínozták szülei a meggyilkolt csepregi kisfiút

Ép ésszel szinte felfoghatatlan körülmények közt veszítette életét a kisgyerek. 

Aszódi kettős gyerekgyilkosság: tényfeltáró vizsgálattal derítenék ki a körülményeket

Az országos rendőrfőkapitány szerint a családi tragédiából konkrét és általános következtetéseket kell levonni.

Holtan találtak egy két és féléves gyermeket Csepregen, bűnügyi helyszínelők vizsgálják az esetet

A környékbeliek egy 2013-as gyilkosságot emlegetnek.

Gyermekgyilkosság Olaszországban: egy héttel a magyar rendőrségen tett bejelentés után indult a nyomozás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményt adott ki a tragédia előzményeiről.

Halálra verte kétéves nevelt kisfiát, a vádhatóság szerint a férfinak jár a 18 éves fegyházbüntetés

A vádlott legalább negyvenhétszer sújtott le egy beazonosítatlan tárggyal a kicsire, mégis felmentésért fellebbezett.

Képünk illusztráció

18 év fegyházra ítélték a férfit, aki agyonverte élettársa kétéves kisfiát

Amikor a gyermekre vigyázott, úgy megverte őt, hogy a kisfiú agyában a bántalmazások visszafordíthatatlan károsodást okoztak.

Képünk illusztráció

Megölte újszülött gyermekét egy tiszakécskei nő

Az asszony eltitkolta terhességét.

Illusztráció

Halálosan megfenyegette a sólyi gyerekgyilkos apja az áldozat bátyját

Felgyújtalak, kutya – üzente a hajmáskéri férfi a meggyilkolt kislány testvérének.

Képünk illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang