Letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság a 24 éves J. Dávidot, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta az élettársa 22 hónapos kislányát Miskén – tudta meg a 24.hu.
Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője a portál megkeresésére azt mondta, hogy
a bíróság szökés, bűnismétlés és bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el a férfi letartóztatását.
Hozzátette, a végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője is fellebbezett.
Az ügyészség indítványozza a 22 hónapos miskei kislány megölésével gyanúsított férfi letartóztatásátMint arról beszámoltunk, elfogása után őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását annak a 24 éves férfinak - az anya élettársának -, aki a gyanú szerint végzett egy 22 hónapos kislánnyal Miskén. Órákon át tartó keresés után a gyermek holttestét egy futballpálya mögött lévő keresztnél, a babakocsijától nem messze találták meg. Utána egy hajtóvadászatban elfogták J. Dávidot, aki a kislány három és fél éves bátyjának jelenlétében követhette el a gyilkosságot.
A kisfiú a Blikk szerint otthon azt mondta a felnőtteknek, hogy nevelőapja megütötte a kislányt, aki nem kelt fel többet. A lapunknak nyilatkozó gyermekpszichológus szerint a kislány szemtanú bátyjának szakember segítségére lesz szüksége a történtek feldolgozásához, a kriminálpszichológus pedig arra hívta fel a figyelmet, kisebb településeken sokszor előfordul, hogy mindenki a másikra vár, senki sem akar bejelentő lenni, ha családon belüli erőszakot lát.
Gyertyagyújtással emlékeztek Miskén a meggyilkolt kislányra„Ha a falubeliek tudtak arról, hogy gond van ebben a családban, jelezniük kellett volna a hatóságoknak”