Különleges és izgalmas olvasmány jelent meg A kegyetlenség elméletei címmel. A kötet 17 kutató reflexióit tartalmazza Barcsi Tamás Embertelenség az együttérzés korában – Filozófiai vázlat a kegyetlenségről című, 2023-ban publikált könyvéről. Barcsi Tamás a kegyetlenség téma neves, alighanem legjelentősebb hazai társadalomfilozófiai művelője. A kiadványban filozófusok, etikakutatók, történészek, politológusok, pszichológiával, biológiával, esztétikával foglalkozó elemzők reagálnak Barcsi koncepciójára, hol vitatkozva, hol egyetértően.
A kegyetlenség a történelem egyik legsötétebb foltja, az emberi létezés ijesztő, érthetetlen és abszolút elfogadhatatlan formája. Megnyilvánulása sokféle: a holokauszt szörnyűségétől kezdve a boszorkányégetésen és ártatlan civil foglyok lefejezésén át az állatkínzásokig, vagy éppenséggel a családokban előforduló lélektani hadviselésig terjed a skála. Ez utóbbival kapcsolatban nem árt emlékeztetnünk arra, hogy az ember még szavakkal is tud ölni, partnerének kínokat okozni.
Nem könnyű szabatosan meghatározni a kegyetlenség fogalmát, ám azt gondolom, elfogadhatjuk Barcsi Tamás álláspontját; rövidre fogva, a kegyetlenség nem más, mint a szükségtelen, a nem igazolható és menthető szenvedés okozása, a kínzás túlzó alkalmazása. Hadd tegyem hozzá, hatásában egy végletekig fokozott embertelenség.
A recenzensnek egyszerre könnyű és nehéz a dolga. Könnyű, mivel maga Barcsi segít eligazodnunk különleges eljárásával. Ugyanis a kötet végén ő maga közöl egy 38 oldalas összegző tanulmányt, melyben külön-külön reagál, ízekre szedve a 17 kutató munkáját. (Felfoghatjuk ezt a szerző mintegy új, önálló, záró tanulmányának is.) Elég lenne ebből idézgetni, ami persze kényelmes eljárásnak tűnik, ám itt inkább nem élnék vele. És fölöttébb nehéz a feladat, mivel a kegyetlenség témaköre eleve taszítja az embert, igazából nem kíván foglalkozni vele. Legszívesebben kikerülné a vele való mindennemű foglalkozást és gondolkodást. Az ember végső soron tehetetlenül áll mindennemű kegyetlenség-jelenség előtt, és csak makacs döbbenettel kérdezi: de hát mi végre létezik egyáltalán a kegyetlenség? Emberhez való-e, méltó-e az ilyen cselekvés és magatartás? Kiirtható-e a történelemből és az emberi megnyilvánulásból? Vagy amíg létezünk, velünk marad örökké, mint borzadályos, visszataszító, elítélendő képződmény? Ez a döntő és a legfontosabb kérdés, amin érdemes rágódnunk, és amit a filozófia egyáltalán kitűzhet, megcélozva a jelenség mélyebb gyökereit. Olyan dilemma ez, amely izgalomban tarthat bennünket, és a kötet egésze ilyen, tehát a mélyebb gyökerek feltárása irányban inspirálhat.
Az alábbiakban a probléma két mélyebb összefüggésére utalnék röviden: mi lehet a kegyetlenség és általában a társadalmi szintű erőszak legbensőbb oka? Továbbá megszüntethető-e valaha is a társadalmi szenvedés, a túlzásba hajszolt kínzás? S ha igen, hogyan, milyen erőfeszítések, tudati-pszichikai tényezők segítségével?
A kötet egyik tanulmányírója Shakespeare Macbethére hivatkozik. A kísértőt játszó Lady Macbeth gondolja férjéről: „Csak a természeted aggaszt: / Túl sok benne a jóság teje, hiányzik a kellő gonoszság.” (Zárójelben jegyzem meg, maga Barcsi Tamás is gyakran fordul szépirodalmi tanulságokhoz. Az ilyen jellegű kitekintés nagyon is érthető, tudniillik a művész felfogható a „lélek mérnökének”, s mint ilyen, az emberi lélek olyan mély bugyraiba tud hatolni, ahová a szaktudós és a filozófus már nem.) Shakespeare éles felismerése alapján kérdezhetjük: a gonoszság alapjában véve nem az ember természetében rejlik? Olyan megnyilvánulás, amely immanens és kitörölhetetlen erőként munkálkodik benne? Talán ez volna az emberi természet legnagyobb rejtélye? Ha elfogadjuk, hogy a gonoszság az ember természetében lakozik, akkor onnantól már csupán egy lépésre vagyunk például a háború fogalmának felvetésétől. És itt érdemes megállnunk. Közhely, hogy a háborúban minden pusztul, mindenféle erőszak és a legkülönfélébb kínzási eljárások fordulhatnak elő benne. A háborúban a kegyetlenség végtelen változatos formáival találkozhatunk. Vitathatatlan, a háború az erőszak, a szenvedés- és fájdalomokozás, a kínok és kínzások tipikus társadalmi terepe. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a kötetben többször hivatkoznak a háború problémájára. De sajnálatos, hogy a részletes, általános és koncentrált vizsgálódása mindig elmarad. A kegyetlenség elméleteiről szóló könyvből egyszerűen kihagyhatatlan a háború, valamint a szenvedések, erőszakokozások közötti szerves összefüggések vizsgálata. Nem szólva arról, hogy a háború-jelenség filozófiai értelmezésével válaszolhatunk a fentebbi alapdilemmára. (Tudniillik, miért létezik egyáltalában erőszak s azon túl a kegyetlenség?) De legalábbis adhatunk megfontolásra érdemes egyfajta magyarázatot.
Szakmai körökben ismert, hogy maga a háború, filozófiai közelítésben, nem más, mint koncentrált és szervezett társadalmi erőszak.
Hogy mi lehet a legmélyebb társadalmi oka a háborúnak, ahhoz tisztáznunk szükséges a földhöz való viszony legáltalánosabb kérdését. Pontosan az embernek a földhöz fűződő eredendő viszonyát kell górcső alá vetnünk. Nyilvánvaló, a föld sajátos, kitüntetett szerepet tölt be a történelemben: a föld jelenti a konkrét lakhelyet, az otthont, fontos ásványi kincseket, anyagokat, energiaforrást rejt, továbbá a föld elégíti ki az ember összes élelmiszer- és italszükségletét, jóllehet emberi munka közvetítésével. A föld a nagy laboratórium, ami nélkül nincs élet és boldogulás az ember számára. Az ember úgy viszonyul a földhöz (s annak minden javához), mint önnön létéhez, természetes „tartozékához”. Mintha az testének (kezének) puszta meghosszabbítása lenne. Miután teste (keze) az ő saját tulajdona, úgy képzeli, maga a föld is tulajdonának része. Vagyis a tulajdon (és a magántulajdon!) szükségszerű képződmény, minden társadalom (és benne mindegyik ember) legfőbb mozgatórugója. Azt gondolom, az így felfogott viszony(ulás) válik a háború, az erőszak és a kegyetlenség kialakulásának egyik, bár nem egyedüli oka.
S ha a fenti érvelés helytálló, akkor kénytelenek vagyunk levonni azt a fájdalmas következményt, hogy a háború – minden szörnyűségével együtt – szükségképp hozzátartozik a történelemhez: amíg létezik történelem, addig számolnunk kell az erőszak sokféle formáinak megnyilvánulásával is.
A másik gondolat, amelyet mindenképp indokolt kiemelnem a könyv kapcsán, az a probléma (tehát a szükségtelen erőszak, kegyetlenség és kínzás okozta szenvedés) megoldására vonatkozik. Barcsi Tamás úgy véli, s magam is osztom álláspontját, hogy az ilyen típusú jelenséget megszüntetni képtelenség. Kitörölni a történelemből és az emberi életünkből, sajnos, nem tudjuk. Amit tehetünk, és az sem ígérkezik könnyű feladatnak: az ilyen történések valamelyes csökkentése. A probléma mérséklése nem magától, nem automatikusan következik be, nagyon is fontos a koncentrált társadalmi és emberi erőfeszítés, melynek középpontjában alighanem az emberi méltóság és tisztelet helyreállítása és/vagy érvényesítése áll. Egyáltalán nem véletlen, hogy Barcsi Tamás az emberi méltóság filozófiájáról írt korábban ugyancsak fontos könyvet. Az erőszak, a kegyetlenség csökkentése, nyilvánvaló, fölöttébb bonyolult gazdasági, politikai és kulturális feltételek, érdekek, valamint értékek mentén képzelhető el, melyek – akárcsak rövid – taglalása már messze meghaladná a recenzió adta korlátot. Marad az alapdilemmából logikusan eredő és szimpatikus szerzői javaslat: a kegyetlenség vizsgálatakor pillanatra sem feledkezhetünk meg a morális mérce fontosságáról. A morális alapelvekhez, kiváltképp az emberi méltósághoz, a szolidaritáshoz, az alázathoz, a jóravalósághoz ragaszkodnunk kell. Ne feledjük – visszautalva Shakespeare éles meglátására – a „jóság teje” is bennünk van! Tehát az ember alaptermészetében a gonoszság mellett, hál’ istennek, ott rejlik a jóság is. Ez utóbbi mozzanatot, sajátosságot soha nem ildomos kishitűen elhallgatni, alábecsülni, netán szégyellni. Az ember önvizsgálata, öntudata, önbecsülése nagyszerű gondolatot, nemes kívánalmat, józan érzést tartalmaz: azt ugyanis, hogy fölállíthatunk a kegyetlenséggel szemben egy markáns pozitív morális erőt. Igaz, mondhatjuk: mindez naivitás és illúzió csupán. Meglehet. Ám ha nincs bennünk ilyen morális érzékenység és tartás, a valóságban csak több kegyetlenséggel találkozhatunk.
(A kegyetlenség elméletei. Attraktor Könyvkiadó, Máriabesnyő, 2025)
