Kocsis András Sándor: Egy valószerűtlenül földönkívülinek tűnő ember

Kedves barátaim, nem érzem feladatomnak, hogy Fejtő Ferenc irodalmi, tudományos, politikai vagy közéleti tevékenységéről beszéljek, ez a szerep másra hárul. Miről kellene beszélnem? József Attila egyik felfedezőjéről, a nyelvésznek készülő ifjú íróról, a Szép Szó egyik szerkesztőjéről, Károlyi Mihály munkatársáról, a francia ellenállás tagjáról, vagy a francia vezető politikusokat képző egyetem előadójáról, François Mitterrand és Albert Camus barátjáról? Nem ezt teszem, hanem néhány személyes élményemet osztom meg veletek.

Életemben három, szinte valószerűtlenül földönkívülinek tűnő ember közelében lehettem: Heller Ágnesnek, Juhász Ferencnek és Fejtő Ferinek, akivel a halála előtt kb. 15 évvel barátkoztunk össze, és hét könyvét adhattam ki. Intellektusa, tudása, kedves humora lenyűgöző volt, és mindig megrótt, ha nem Ferinek szólítottam.

Néhány töredék a közös munkánk, barátságunk történetéből:

Egy alkalommal óvatosan, kissé félszegen megkérdeztem tőle, hogy megcsinálhatom-e a portréját. Azzal a nagyon rá jellemző mosollyal rám nézett, és csak annyit mondott, hogy igen, biztosan érdekes lesz. Jól körbefotóztam, és felraktam otthon az agyagalapot, és vártam, hogy kijöjjön hozzám. Feri már ismerte a házunkat. Én az első alkalommal elmentem érte a szállására. Kedvesen, fecsegősen várta, hogy mi fog történni. A garázsomban van a „műtermem”, és elkezdtük a munkát. Mintázás közben mindig beszélgettünk – a modellek általában mindig megnyílnak és fantasztikus dolgokat hallhattam életük egy-egy epizódjáról. Így volt ez Ferivel is. Egy óra után kissé elfáradt, és azt kérdeztem tőle: „Feri most mit szeretnél hallgatni, József Attilát vagy Mozartot?” „Kezdjük József Attilával”, válaszolta. Betettem az általunk kiadott hangoskönyvet, amelyet figyelmesen hallgatott. Az „Eszmélet” után azt kérte, hogy állítsam meg a lejátszót. Rám nézett, és azt mondta: „Tudod, András mi nagyon közel voltunk egymáshoz Attilával. Ezt a verset a színész kissé átértelmezte ahhoz képest, mint ami a vers eredeti üzenete volt. Most akkor jöjjön Mozart”, mondta, és lecsukott szemmel hallgatta a zenét, miközben ujjaim szánkáztak a nedves agyagon.

Ördögh Szilveszter barátom ötlete nyomán megalapítottuk a ma már jelentős kulturális elismerésnek számító Hazám-díjat, amelyet József Attila szonettciklusa után neveztünk el. Minden évben hét kiemelkedő képességű embernek ítéli oda értékteremtő életművükért a héttagú civil kuratórium. A magyar líra remeke a Hazám című csodás, hét szonettből álló ciklus, ezért kapja hét jeles személyiség minden évben. Amikor a kuratórium Fejtőt is jelölte a díjra, felhívtam őt Párizsban. Nagyon örült a hírnek, és azt kérdezte: „Tudod-e András a Hazám történetét?” Mire én okoskodva válaszoltam, hogy „persze, ez a vers 1937-ben jelent meg a Szép Szó ünnepi könyvheti különszámában, amelyet te szerkesztettél Ignotusszal”. „Igen, de mi a vers története?”, kérdezte Fejtő, majd rögtön válaszolt is: „Tudod, már kissé sürgetett azt idő, és gyorsan le kellett adnunk a számot. Attilával egymás melletti lakásban laktunk, és ő sokat időzött nálunk, mert nagyon szerette a feleségem főztjét. Egyik este átjött vacsorázni és felkértem, hogy írjon egy verset Hazám címmel a különszámba. Mit értesz a hazám fogalma alatt, kérdezte Attila, majd várakozóan nézett rám. Nem az a lényeg, hogy én mit gondolok erről, hanem az, hogy te mit gondolsz, válaszoltam. Reggel 7 óra körül bekopogott, és kissé fáradtan azt kérdezte, hogy kaphat-e egy kávét, és letette a konyhaasztalunkra a magyar költészet egyik ékkövének számító csodás szonettciklust.”

Fejtő 27 évesen írta meg első könyvét, az Érzelmes utazást, amely nem csupán egy sajátos útirajz, hanem egy belső utazás is, hogyan látja a fiatal szerző a világot, Európát, Magyarország helyét és saját szerepét abban a korban.

Felhívott Párizsból, hogy Relle Ágnes München élő, ismert fordító megtalált fényképeket Fejtő fiatalkori éveiről és a könyvben szereplő korabeli helyszínekről. Megkérdezte, nem adnám-e ki újra az első könyvét ezekkel a fotókkal kiegészítve. Igent mondtam. Feri egészsége már nagyon labilis volt. Megérkezett a nyomdából a könyv és én örömmel hívtam fel, hogy Feri, itt a kezemben a könyved. Nagyon örült, és azt mondta, hogy adjak fel három példányt, de ne gyorspostával, mert holnap bemegy a kórházba, hogy egy kicsit felerősítsék, s amikor kijön, addigra megérkezik a könyv. Néhány nap múlva Charlie, a fia hívott, hogy Feri már a megismerhetetlen végtelenbe távozott. Feri első könyvének új kiadása lett élete utolsó könyve, amelyről tudott, de már nem vehette a kezébe.

Másnap Németh Péter főszerkesztővel kirepültünk Párizsba, hogy segítsünk Charlie-nak a búcsúztatás előkészítésében. Fejtő kívánsága az volt, hogy egy katolikus és egy protestáns pap, egy rabbi és egy buddhista bonc búcsúztassa. A fiatal erdélyi gondozója elintézte, hogy bemehessünk a Hotel Dieu nevű kórházba, ahol elhunyt. Ahogy egy diszkréten megvilágított terembe kitolták Ferit, bizony elszorult a torkunk. Gyönyörűen felöltöztették, virágokkal körberakták, így nagyon méltó módon búcsúzhattunk el tőle. Az arca szép volt és nyugodt, mintha azt üzente volna, hogy már minden földi dolgomat elvégeztem, most már pihenni szeretnék. Később tudtam meg, hogy egy vietnámi származású orvosnő segített Ferinek reggelizni, aki kiült az ágy szélére, és ahogy mindig, az idős gavallér udvarolt az ifjú hölgynek, majd Magyarországról mesélt neki, és hirtelen elhallgatott, többé már nem szólalt meg.

Azt gondolom, hogy ma a mi dolgunk az, hogy legyünk büszkék arra, hogy ismerhettük és tanulhattunk tőle, mint az elmúlt század egyik legnagyobb formátumú magyar személyiségétől. Fejtő Ferenc neve örökre bevésődött a nagy magyarok panteonjának márványfalába.

Elhangzott 2025. augusztus 29-én a Fejtő Ferenc-díj átadásán a budapesti Szent István parkban.