Pécsen kimondták, hogy Budapestet nem illeti meg az azonnali jogvédelem az állammal szemben, amit a Fővárosi Törvényszék ítélt meg tavaly decemberben. Így inkasszálhatóvá vált visszamenőleg 4,5 milliárd forint. Furcsa ítélet. S nem csak ez. A főváros egymás után indítja a pereket a szolidaritási hozzájárulás túlzott mértéke, beszedésének módja miatt. A keresetlevelek rendre a Fővárosi Törvényszék közigazgatási kollégiumán kötnek ki, ahogy a Magyar Államkincstár inkasszója ellen benyújtott azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmek is. A Fővárosi Törvényszék rendre megítéli ezeket. Legutóbb júniusban döntött a főváros javára, megtiltva a szolidaritási sarc május, június, július és augusztus havi beszedését. Egyúttal elrendelte, hogy az államkincstár fizesse vissza a május végén inkasszózott 10,2 milliárd forintot kamatostól. Nagy Mártonék fogcsikorgatva visszafizették a pénzt, amiről egy nappal korábban nagy hanggal állították, hogy jogosan emelték le a fővárosi számláról.
A Fővárosi Törvényszék viszont arra jutott, hogy az agglomerációval együtt több millió lakos ellátásáért felelő fővárosi önkormányzat képtelenné válik közfeladatainak ellátására, ha ki kell fizetnie a kiszabott 28 milliárdot. Az Állami Számvevőszék kicsivel korábban szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentősen megnő a fizetésképtelenség kockázata, ha nem történik valami igen gyorsan.
A kormány azonban csak akkor küldte el emberét, Gulyás Gergelyt tárgyalni a fővárosba, amikor Karácsony 10 percre leállította a közösségi közlekedést és a veszélybe került fizetések okán erősen befeszültek a fővárosi szakszervezetek is. A kancelláriaminiszter blazírtan megígért mindent, mondván „Budapest működőképessége mindennél fontosabb”. Ezután jött az apró betűs rész: a megalapozott kormányzati döntéshozatal érdekében előbb azért küldenek egy szakértőt, aki átvilágítja a főváros és cégeinek gazdálkodását. Meg is bízták a feladattal a számvevőszék előző – nyíltan NER-hű – elnökét, aki azóta kéregeti be ugyanazokat az adatokat, amelyek már régen ott hevernek az ÁSZ és a kormány asztalán.
Az időhúzás bejáratott orbáni eszköz, Rákosrendezőt több hónappal az adásvételi szerződés aláírása után sem sikerült birtokba adni, ahogy az ígért infrastruktúrafejlesztési megállapodásra küldött fővárosi javaslatra se mondtak még se á-t, se b-t. A kormány egyébként se sok hajlandóságot mutat fizetni: mai napig nem érkezett meg a trolibeszerzés 11 és a Lánchíd 6 milliárdja.
De ez sem elég. A fideszes Sára Botond vezette kormányhivatal minden közgyűlési döntést megtámad, amit csak tud. Az állami célokat nem szolgáló Fővárosi Törvényszéket, illetve a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblát pedig lecserélték a pécsi bíróságra, mit se törődve azzal, hogy az nem közigazgatási, hanem polgári ügyekkel foglalkozik. Ismét elszakadt a jogállamiság még megmaradt vékonyka cérnaszálai közül egy. Aligha maradt sok, ami Budapestet és vele a város lakóit megtartja.
Én nem tudom mi fontos a kormánynak – értetlenkedik Karácsony Gergely jobb keze, a fővárosi pénzügyér Kiss Ambrus. Segítünk: nem Budapest jólléte. Orbán Viktor kabinetje alig palástolt zsigeri örömmel figyeli a fuldokló várost. S mindent megtesz, hogy újra és újra víz alá kerüljön. Nem túlzottan észszerű, hosszútávon közgazdaságilag, politikailag is nehezen magyarázható, de kétségtelenül önazonos. A Fidesz soha nem tudta levedleni kispolgárságát. A jacht, a magánrepülő csak helyszínváltás, nem lényegi változás. A luxizástól nem lettek nagyvonalúak, kifinomultak, még akkor sem, ha esetleg felveszik őket egy angol klubba. Mit nem adott volna Orbán azért a néhány perces ünneplésért, amellyel Karácsony Gergelyt fogadták a Pride után az Európa Parlamentben… A politikus is ember. Lehet kicsinyes.
Karácsonyt beidézték, a tárgyalások elakadtak, a jogvédelem ügyét átirányították. Lehet még trükközni, csavarni a satun. De felesleges. Nincs miből elvenni. Nincs hová hátralépni. Mi a cél? Sötét utcák, álló buszok, bezáró öregotthonok, lehúzott redőny a városházán? Karácsonyt talán le lehet váltatni, de az összes budapestit nem.