A kormánynak semmi sem drága, hogy megnyerje a jövő évi választásokat. A túlélésért bármit képes megígérni, pedig már most is egyértelműen látszik, hogy a magyar gazdaság és a költségvetés helyzete egyáltalán nem engedné meg ezt a felelőtlenséget. De legyen ez a következő kormány problémája, akkor is, ha az ugyanaz lesz, mint a mostani.
A jövő évre vonatkozó választási ígéretek listája hosszú. Csak a példa kedvéért itt van a családi adókedvezmény teljes duplázása, a harminc év alattiak esetében a jogosultság bővítése, a többgyerekes anyák jövedelemadó-mentessége, a 13. havi nyugdíj visszaépítése és emelése, a közszféra béremelései, a csok új verziója, a rezsicsökkentés fenntartása, a szociális hozzájárulási adó visszavágása, a lakáshitelek. A kormányzati kommunikációban mindez a családok, a nyugdíjasok és a dolgozók jólétét szolgálja, ám a jövő feléléséről van szó. Az ígéretek és a már törvénybe foglalt intézkedések alapján a jövő évi büdzsé legalább 2000-2500 milliárd forinttal terhelődik meg. Ez a hazai GDP 2-2,5 százaléka. Ez önmagában olyan nagyságrend, amely elég lenne ahhoz, hogy felborítsa az amúgy is ingatag lábon álló költségvetési egyensúlyt. A kormányt azonban a választói hűség megvásárlása vezeti.
Ehhez viszont alig van „szabad pénz” az államkasszában. A 2026-os magyar GDP előzetes becslés szerint nagyjából 96 ezer milliárd forint lehet. Ebből 390–490 milliárd forint a kormány számára rendelkezésre álló tartalék, amit szabadon, újabb intézkedésekre lehet fordítani. Az uniós pénzek többsége továbbra is zárolva van, az adóbevételek növekedése mérsékelt, az államadósság kamatterhei évi 3000 milliárd forint fölé emelkedtek.
Nem csak az előbbi számok miatt vállalhatatlanok az ígéretek, de az az elgondolás is téves, hogy miből lehet friss pénz. A kormány logikája egyszerű: növelni kell a fogyasztást. Ha a családok több pénzt kapnak, akkor többet is költenek, így több áfa folyik be az államkasszába. Csakhogy ahhoz, hogy a költségvetés a többezer milliárdos kiadás jelentős részét áfabevételekből pótolja, a fogyasztásnak legalább 20-22 százalékkal kellene növekednie egyetlen év alatt. Ez irreális egy olyan gazdaságban, ahol a reáljövedelmek évek óta stagnálnak, az infláció elégette a háztartások tartalékait, a lakossági megtakarítások apadnak.
Rövid távú tervek ezek. Igaz ugyan, hogy a választásokig sokan több pénzt látnak majd a bankszámlájukon, a kormány pedig egy gondoskodó államot működtető képében tetszeleg. A számla azonban kíméletlenül megérkezik. A következő kabinet egy olyan költségvetést örököl, amelynek tartós bevételei nem fedezik a politikai ajándékokat. Vagyis választania kell majd: megszorít, adót emel, vagy újabb hitelekkel tolja maga előtt az elodázhatatlant.
Ahogy látszik, az Orbán-kormány nem a jövő Magyarországát építi, hanem a saját jelenét biztosítja. A 2026-os választásokra készülve a költségvetést nem mint a közösség pénzügyi keretét, hanem mint politikai eszközt kezeli. Miközben az ország jövőjét hitelekre és illúziókra cseréli, valójában egyetlen cél vezérli: a hatalom megtartása. Bármi áron.