A német Arthur Schopenhauert kortársai a 19. században a pesszimizmus filozófusaként tartották számon, mivel az emberi életet csak egy rossz tréfának tartotta. Ezt igazolván nem kevés malíciával jegyezte meg: "a büszkeség legolcsóbb fajtája a nemzeti büszkeség. Aki ugyanis ebben szenved, az önmagáról menten elárulja azt, hogy semmi olyan személyes jó tulajdonsága nincs, amivel büszkélkedhessék, különben nem nyúlna olyasvalamihez, amiben annyi millió emberrel kell osztozkodnia."
S, hogy ez az eszmefuttatás nem áll messze a NER vezéralakjainak kommunikációjától, arra bizonyítékául szolgálhatnak Szent István napi megnyilatkozásaik. Jegybankelnökünknek megadatott, hogy New Yorkban szólaljon meg. Mellőzve eszmetársai parttalan vagdalkozásait, manapság szokatlan, a szakterületéhez köthető erős kijelentést eresztett meg: "Elődeink szuverenitás érdekében tett erőfeszítései többek között abban is megnyilvánulnak, hogy a magyarok ma is saját pénzzel és monetáris politikával rendelkezhetnek." Varga Mihály önfényező dicsekvése kiváló példázata a schopenhaueri elveknek. Olyasmiért veri a mellét, ami már eddig is sokba került a magyaroknak, sújtotta a devizahiteleseket, árt a külgazdaságnak.
A forint bevezetésének 75. évfordulóján, 2021-ben az akkori MNB-vezetés nem kevés óvatosságtól átitatva még úgy vélte: "Érdemes nagyra értékelnünk a forintot és keresni az euró átvételének biztonságos, tehát sikert ígérő időpontját." Vagyis alig négy éve még felcsillant a remény arra, hogy az uniós követelményeknek eleget téve legalább tanulmányozzák az európai közös pénz bevezetésének a lehetőségeit. Varga Mihály szavaiból azonban kitűnik, hogy a világgazdaság minden rezdülésére hektikusan reagáló forint a NER-szuverenitás fétis feladhatatlan jelképe. Büszkeség és balítélet.