Egy nagy nemzetközi tárgyalásról az olvasó szinte előre megírhatta a beszámolót. „A két fél eredményesnek tartotta a megbeszélést, megállapodtak, hogy tovább folytatják erőfeszítéseiket”. A híradóban mindezt jó dumájú tudósítók mondták el. Próbáltak, persze, üzenni a sorok között, gondolatjelekkel, hangsúlyozással, de ez a játék alapvetően nem befolyásolta az infó lényegét. Mégsem mondhattuk, hogy nagyon megvezetnek, mert ha valóban történt valami, megtudtuk. A kelleténél bizonyára rövidebben, pártosabban, de nagyjából képben voltunk.
Ehhez képest a mai média áttekinthetetlen gazdagságú. Legalábbis az anyagok mennyisége, az értelmezések tarkasága terén. És nemcsak azért, mert szabad. Maga a hálózat, a technika, az apparátus fejlődött óriásit. Tudósítók, kamerák ezrei nyüzsögnek mindenfelé, szakértők, tudósok garmada áll készenlétben a legkisebb rezdülés, a legrövidebb kijelentés értelmezésére. Az internetes lapok felveszik a versenyt a tévékkel, élőben követik az eseményeket. Akit beszippant ez a világ, amely ma már szinte szórakoztatóipari dinamikával működik, akár egész napját eltöltheti telefonja, tévéje bámulásával, kapcsolgatásával. Csak nem biztos, hogy többet fog megtudni bármiről a politikában, mint a szerényebb vagy éppen lehalkított média idején.
A szomorú kettősséget szemléletesen illusztrálta az augusztus 15-i Trump-Putyin találkozó. Beszélhetnénk persze magáról az orosz-ukrán háborúról, amely három éve tart, napi szinten tudósítanak, beszélnek róla, de amit valóban megbízható információnak érezhetnek az emberek, összefoglalható talán húsz sorban. De térjünk vissza a csúcstalálkozóra. Előtte napokig „felvezető” műsorok, beszélgetések, elemzések: miért Alaszka, miért Trump, miért Putyin? Mit is akarnak elérni? Mi van a tarsolyukban? Ki játszik fehérrel, ki feketével? Mi lesz a nyitó lépés? Minden feltételezés elágazik száz irányba. Majd elérkezik az esemény időpontja. A médiavilág hírbirodalmának minden stúdiója, szerkesztősége mereszti feszülten a szemét. Trump gépe már ott van, de még zárva az ajtó. Nem baj, van még hova kapcsolni, kiket megszólaltatni. Elmondják ezer változatban, hogy vagy születik valamilyen megállapodás, vagy nem. Elismétlik a háború eseményeit, a két elnök politikai pályáját, legutóbbi kijelentéseiket. Kombinációk a motivációkról, kis orosz-szovjet történelem.
Végre begördül Putyin gépe. Találkoznak, kezet ráznak, fellépnek egy dobogóra, beszállnak egy autóba, elhajtanak. A tárgyalás helyszínén kiülnek pár percre a sajtó elé, majd elvonulnak diplomáciázni, három óra múlva egy 12 perces, formális sajtótájékoztató, és vége.
Senki nem tud semmit. A lényegen kívül, hogy nem történt megállapodás, de lesz valamilyen folytatás. Valamit mégis ki kéne még hámozni ebből az egészből, milliók szeretnének picit többet tudni, na meg a presztízs. De hát a média is abból főz, amije éppen van. Most gyakorlatilag csak néhány kép állt rendelkezésére. Megkapták a súlyukat. Lehetett értekezni arról, mit jelent a Putyin elé terített vörös szőnyeg. Jelentést kapott, hogy kezet fogtak, méghozzá nem így, hanem úgy. Trump rezignáltnak tűnt, Putyin peckes magabiztossággal vonult. És mikor beültek az autóba… Emberek! Mikor beültek az autóba, mosolygott. A sajtótájékoztatón Trump csak három percet beszélt, Putyin nyolcat. Papírból olvasta mondókáját. Ezek szerint előre tudott mindent? Mindebből kibogozható, akár igaz, akár nem, hogy Putyin volt fölényben. Elégedetten érkezett, és úgy is távozott. Fogadta az amerikai elnök, vörös szőnyegen vonulhatott elé, újra legitimálták hazájával együtt a nemzetközi politikában. Meg ilyenek.
Később érkeznek apró szivárogtatások, de fogalmunk sincs, mi történt, miről beszélgettek. Mint ahogy a hétfői Trump-Zelenszkij-EU meeting után is csak reménykedhetünk. Mert ott meg baráti volt a hangulat, bizakodónak tűntek a megszólalások. Szóval, nem sokat változott a világ politikai közege, szerkezete, működése. Egy háború lezárása a tét. Csaknem 200 millióan közvetlenül érdekeltek benne, 600 millióan közvetve. Csúcstechnikával kivonul a világ egy fontos találkozóra, hogy tudósítsa róla az embereket. És be kell érnie spekulációkkal néhány felvétel, a szereplők testbeszéde alapján. Tudom, ez diplomácia, így normális. De amúgy abszolút abnormális. És megalázó. Hogy ennyire senkik vagyunk. Nincs jogunk megtudni, mit, milyen megfontolások alapján döntenek rólunk. Százezreknek kifejezetten az életéről. Szavazzatok a meséinkre, a többi titok számotokra. A kutyáink vagytok!
