Mert biztosra veszem, hogy egyetlen demokratikus elkötelezettségű politikai párt, társadalmi szervezet vezetője sem tudatosan rombolja ma Magyarországon a rendszerváltás esélyeit, és nem szándékosan gátolja Orbán rendszerének ma még csak várható összeomlását. Pedig nem bonyolult annak felismerése, hogy az a kommunikáció, amely nem az Orbán-rendszer kritikájára fordítja az összes lehetséges megjelenését, hanem az Orbán Viktor által oly sikeresen megosztott demokratikus ellenzék többi tagját ekézi, becsmérli, alázza és küld feléjük számukra kéretlen tanácsokat akkor is, ha azokat a másik fél már százszor elutasította, az éppen ezt teszi. Írásom során itt megálltam egy kicsit, mert szerettem volna egy pozitív kivételt nevesíteni, egyetlen kivételt, akit a kritikám nem jellemez, de nem találtam ilyet. Az arányok persze eltérőek.
Pedig nem lenne szabad, hogy így legyen. Annak megértése, hogy a legjobb stratégia többnyire nem az, amely arra épít, hogy milyen jó lenne, ha mások megtagadnák önmagukat, és úgy cselekednének, ahogy mi javasoljuk, hanem az, amelynek sikerül a legpontosabban felmérni, hogy milyen tényszerű feltételekre lehet alapozni, és azok elfogadása mellett keresni a leghatékonyabb megoldást saját magunk számára.
Orbán utolsó reménye
Megdöbbentő állításként hangzik, de szinte biztosan igaz, hogy a demokratikus ellenzék legismertebb, legtámogatottabb, ugyanakkor egymásnak is ellentmondó kampánystratégiáiról csak egy dolog állítható nagy biztonsággal, hogy azok mindegyike Orbán utolsó esélyét jelenti arra, hogy annak ellenére is megtarthassa a hatalmát, hogy ez ma már nem rajta múlik.
Orbán az elmúlt 16 év alatt szinte az összes lehetséges hatalmi eszköz (média, pénz, közhatalom, jogalkotás) területén kialakította a maga kizárólagos befolyását annak érdekében, hogy akár dinasztiákon is átívelő módon megtarthassa a politikai és gazdasági egyeduralmát. Ezért természetesen az Orbán jelentette veszélyt ma sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor a társadalom elégedetlensége már olyan kiterjedt mértékűvé vált, hogy a társadalmi többség cselekvéseit Orbán ma már külső segítség nélkül nem képes uralni, és ezt maga is tudja. Orbán már régen nem próbál saját maga melletti kampányt felépíteni. Minden eszközével, és az van neki bőven, a hatalmát veszélyeztetők hibáira építi a napi reflexióit. És sajnos ki kell mondani, hogy ezekből a hibákból is van bőven. Sajnálatos az is, hogy e veszély felismerése, és tudatosítása sem a magyar értelmiségnek, sem az érintett politikusoknak nem az erőssége.
Álmok és valóság
Pedig nem olyan nehéz belátni, felismerni, hogy nem az a legjobb terv, amely tőlünk független és a megvalósulásában valószínűtlen, vagy akár már biztosan megcáfolt vágyhalmazon alapul – azaz nem a létező tényekre, cölöpökre építették a koncepció megalkotói. Álmodozni, amikor van rá idő, még szabad, sőt kell is. Egy darabig szabad próbálkozni azzal, hogy győzködjük a tőlünk független szereplőket arról, hogy nekik is az a legjobb, amit elgondoltunk. Az viszont az amatörizmus csúcsát, a tudás és a profizmus teljes hiányát jelenti, ha a saját cselekedeteinket azután is a vágyainkhoz igazítva hajtjuk végre, amikor már biztosan tudjuk, hogy azok legfontosabb feltételei nem állnak fenn, és a jövőben sem fognak fennállni.
A 2024. júniusi európai parlamenti (EP) választást követően nekem is újra kellett gondolnom az addigi elképzeléseimet, hiszen a demokratikus ellenzék politikai berendezkedése gyökeres fordulatot hozó új helyzetet teremtett. Nyilván én is hosszú időn át az általam kidolgozott és közzétett programban legjobbnak vélt új utat képviseltem a 2024-es EP-választást követően, és az összes ellenzéki szereplő is újragondolta saját programját, immár 2026-ra készülve. Ekkor még védhető volt az összes szereplő számára az, ami ma már nem, hogy valamennyien görcsösen ragaszkodnak az általuk vélt legjobb út hirdetéséhez.
Sajátos magyar tragédia, hogy a korábbi gyakorlatukat fenntartva – legyenek akár pártok vagy civil szervezetek – gyakorlatilag egyik szereplőben sem merült fel, hogy valamely elképzelést felkarolva, egy közös rendszerváltó, társadalmasított program mellett tegyék le a voksukat. Mindannyian arra mutattak csak több-kevesebb, de inkább kevesebb nyitottságot, hogy a saját elképzeléseikhez lehet a többieknek csatlakozni. Azért e körből is kiemelkedett az a sajátos ellenzéki ajánlat, stratégia, amely kizárja az összefogást, de egyben kalapot emel mindazok előtt, akik feladják és visszavonulnak a társadalmi szerepvállalásuktól, belátva, hogy a rendszerváltásban számukra nem osztottak lapot. Persze az az üzenet is megér egy misét, amelyik szerint a ma legnagyobb támogatottságú ellenzéki erő a valóságban ugyanazt jelenti, mint Orbán rendszere, miközben a következő üzenete rögtön az volt, hogy az egyetlen jó megoldás, ha egymással koalícióra lépnek, és együtt váltják le Orbánt.
E példák csak a képtelenségük okán kerültek ide, mert az írásom arra szeretne kétségmentesen rámutatni, hogy elérkeztünk egy újabb határkőhöz, amely irányváltást követel meg az összes demokratikus politikai szereplőtől!
Programváltás
Bár fenntartom, hogy a ma ismert szabályok között 2026 tavaszán nem lesz választás, és azt is állítom, hogy Orbán Viktor az általa alakított választás számára kedvezőtlen végkimenetele esetén nem fogja átadni a hatalmat, magam sem tekinthetek el attól, hogy mindezek ellenére valamennyi politikai szereplő, és az elemzők döntő többsége is a tavaszi választásra készül. Ez tehát egy cölöp, amit az írásomban el kell fogadnom, ha bármilyen javaslattal segíteni szeretném a mai magyar demokratikus ellenzéket, bármennyire is hiszem, hogy ez a felfogás roppant veszélyes. Így ma már a „nem lesz választáson történő hatalomátadás” nézet helyett, tudomásul véve, hogy az érintettek választásra készülnek, nekem is ehhez kellett igazítanom a javaslatomat. Ezért a mostani megfogalmazásom immár úgy szól, hogy „folytassa minden politikai erő a felkészülést a 2026-os választásra, de a hátralévő időben egészítse ki a kommunikációját azzal, hogy felkészíti a támogatóit arra a lehetséges esetre, hogy miként reagáljanak, ha mégsem lesz választás, illetve lesz, de nem lesz hatalomváltás akkor sem, ha az a demokratikus ellenzék fölényes többségét hozná”. Ezen túlmenően azt is tudatosítani kell, hogy „a mai választási rendszer nem felel meg a szabad választás demokratikus követelményeinek, ezért a Fidesz-KDNP által elért bármilyen eredmény nem a valóságot fogja tükrözni, hanem egy választási csalás eredményeként elért torz támogatottságot fog mutatni Orbán bűnszervezete mellett”.
A 2026-os országgyűlési választás várt időpontjáig már nyolc hónap sincs hátra. Márpedig tény, hogy bármely politikai elképzelés országos szintű megismertetéséhez hónapokra van szükség. Ez most azért vált különösen fontossá, mert lejárt az az idő, amikor a politikai szereplők programjai még nem a kialakult tényeken alapulnak, hanem egyfajta ajánláson, hogy szerintük mi lenne a legjobb, és ki mit tegyen a legfontosabb cél, Orbán rendszerének leváltása érdekében. Ma már minden politikai tényezőnek olyan program-irányváltással kellene előállnia, amely tudomásul veszi, hogy az eddig hangoztatott javaslatiból ki, mennyit fogadott el, vagy utasított el. Ma már tisztán látszik, hogy a demokratikus közösség egyes szereplői mivel futnak neki a 2026-os országgyűlési választásnak. Figyelve az egyes politikai pártok napi megnyilvánulásait, sajnos kijelenthető, hogy a programváltás egyetlen szereplőnél sem következett be, és ennek negatív hatása a végső döntést meghozó választópolgárok esetében is tetten érhető.
Ellenzéki károkozás
A legnagyobb ellenzéki politikai erő programja ma is arról szól, hogy a Tisza Párt senkivel nem fog egyeztetni, egyedül kívánja a rendszerváltás végrehajtani, a hagyományos ellenzéknek és képviselőiknek nem szabad elindulniuk 2026-ban, és mindenki, aki nem ért ezzel egyet, az Orbánt támogatja. Eközben ma már nyilvánvaló tény, hogy a Demokratikus Koalíció el fog indulni a választáson, és mind a 106 egyéni körzetben jelöltet fog állítani. Nyilvánvaló tény az is, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is el fog indulni a választáson, és szándéka szerint 76-78 körzetben jelöltet is fog állítani. Tudjuk azt is, hogy 2022-ben, amikor az ellenzék esélyei sokkal rosszabbak, a Fidesz-KDNP esélyei pedig sokkal jobbak voltak, 19 egyéni körzetben nyert az ellenzéki összefogás közös jelöltje. Tudjuk, hogy személyesen is ismertté váltak, jól beágyazottak a választókerületükben, és ezért is úgy döntöttek, hogy annak ellenére el fognak indulni az egyéni körzetük jelöltjeként, hogy velük szemben érdemi kihívóként ott lesz a Fidesz-KDNP közös jelöltjén kívül a Tisza Párt ma még ismeretlen jelöltje is.
Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy miért nem lenne nyilvánvalóan jobb és hatékonyabb egy olyan program és kommunikációs stratégia kidolgozása a Tisza Párt, illetve a párt elképzeléseivel azonosuló politikai szereplők, például a Mindenki Magyarországa Néppárt, a Momentum, továbbá számtalan politikai elemző számára, amely felhagy az üzengetéssel a többi ellenzéki erő felé, és innentől tényként kezeli és tiszteletben tartja a döntéseiket.
A tények azonban nem csupán a Tisza Párt számára tények, hanem a többi ellenzéki politikai szereplő számára is azoknak kellene lennie. Számukra is felesleges, sőt kifejezetten káros a Tisza Párt felé üzengetni. Tényként kellene elfogadniuk, kezelniük és tiszteletben tartaniuk, hogy a Tisza Párt nem fog sem politikai, sem szakértői szinten semmilyen közösséget vállalni az elmúlt 15-20 év politikai pártjaival, jelöltjeivel, szakértői környezetükkel. Ma már teljesen mindegy, hogy kinek-kinek mely felfogás a szimpatikusabb, mely felfogást tartja demokratikusnak, és az egyes pártoknak a saját támogatóik felé is tudatosítani kellene, hogy hagyjanak fel egymás véleményének kritikájával, kritikájukat koncentrálják Orbán irányába.
Ami biztos, hogy a demokratikus váltásnak hihetetlen károkat okoz, Orbán számára pedig az esélyt lebegteti, amikor Dobrev Klára a következőket nyilatkozza a Tisza Pártról és Magyar Péterről: „Politikai értelemben Magyar Péter ugyanazt csinálja, mint Orbán Viktor: megszünteti a versenyt és a sokszínűséget.” Ezen túl Dobrev még hangsúlyozza, hogy Magyar Péter retorikája „a kizárásról és a totális uralomról szól”.
A károkozó megnyilvánulásban szoros versenyt jelentett Magyar Péter reakciója: „Szerintem a DK-nak a Fidesszel, a Mi Hazánkkal közösen sem lesz meg a többsége, de az ő dolguk, hogy együttműködnek-e.”
Erkölcsi értelemben természetesen nem közömbös, hogy melyik szereplő mondandójának van vagy nincsen erkölcsi és/vagy tényszerű alapja, de a demokratikus fordulat szempontjából teljesen mindegy. E kommunikáció a demokratikus váltásnak súlyosan árt, Orbán rendszere számára pedig aranyat ér.
A cél melletti kizárólagos érvélés
Összegezve: biztos vagyok benne, hogy a tényeken alapuló, az egyes ellenzéki politikai szereplők eszköztárában meglévő fegyverek mindegyikének a Fidesz-KDNP ellen való fordítása, illetve a demokratikus ellenzéki szereplők – sok esetben eltérő – véleményének kölcsönös elfogadása, tiszteletben tartása végzetes lenne Orbán bűnszervezete számára.
Valahogy így fogalmaznám meg minden demokratikus ellenzék kommunikációs nyilatkozatát: „Mi minden választópolgárnak azt ajánljuk, hogy a 2026-os választásokon szavazzon a mi politikai közösségünkre, mert véleményünk szerint csakis ez lehet a legbiztosabb, és egyben garantált útja a rendszerváltásnak, Orbán rendszere leváltásának. De ha ez valaki számára bármely okból nem vállalható, akkor is menjen el szavazni 2026 tavaszán, és válassza ki a szavazólapon a számára legszimpatikusabb pártot vagy jelöltet, és csak egyet tartson szem előtt, hogy semmiképpen ne szavazzon a Fidesz-KDNP közös listájára és jelöltjeire, valamint az Orbán rendszer szerves részét képező pártokra és azok jelöltjeire, köztük különösen a Mi Hazánk Mozgalomra és az LMP-re.”
Tartalmilag ez az üzenet több fontos előnyt jelentene a demokratikus ellenzéknek és a demokratikus választópolgároknak is. Egyrészt a saját maguk melletti érvelésen semmilyen változtatást nem kell végrehajtaniuk. Másrészt, ebben az esetben a választópolgárok és a szimpatizánsok is tudhatják, ki az igazi ellenfele, és mi a legfontosabb célja a mondatokat felvállaló pártnak. Végül, az ellenzéki pártoknak innentől az eszközeiket, megszólalási lehetőségeiket nem kell megosztaniuk, minden lehetőségükkel koncentrálhatnak a nemzet felszabadítására Orbán fogságából. Nagyon kíváncsian várom, ki vált először, ki meri felvállalni, hogy végül is kitől szeretné megszabadítani nemzetünket.
