gyermekvédelem;Szolnok;gyermekotthon;Magyar Péter;Györfi Mihály;szolnoki befogadó otthon;

A polgármester szerint arra utasítják a szolnoki befogadó otthon dolgozóit, hogy ne álljanak szóba ellenzéki politikussal

Györfi Mihály azután akarta meglátogatni az intézményt, hogy az RTL felvételei szerint elhanyagolták és bántalmazták az ottani gyerekeket, de nem engedték be. A városvezető azonnali választ vár a Belügyminisztériumtól.

„Újabb fordulat a gyerekeket bántalmazó befogadó otthon botrányban! Felháborító belső levél került a birtokunkba. Arra utasítják az intézet dolgozóit, hogy ne álljanak szóba ellenzéki politikussal” – közölte Szolnok polgármestere, Györfi Mihály hétfő délután a Facebook-oldalán. 

Szolnok polgármestere azután akarta meglátogatni a helyi befogadó otthont, hogy vasárnap az RTL Házon Kívül című műsora arról számolt be: súlyosan elhanyagolták és bántalmazták a gyerekeket az intézményben. A városvezető úgy tudja, kifejezetten Magyar Pétert és „kollégáit” nem szabad beengedniük, és tilos bárkinek is nyilatkozniuk, interjút adniuk – legalábbis ez szerepel abban a levélben, amit állítása szerint egy intézményi dolgozó küldött el neki, egy másik pedig megerősítette annak valódiságát. 

„Magyar Péter nem járt még ugyan itt hétvége óta, azonban én megpróbáltam a mai napon az intézménybe Szolnok polgármestereként bemenni és tájékoztatást kérni, de megtagadták ezt!”

– írta bejegyzésében Györfi Mihály.

Hozzátette, azonnali választ vár a Belügyminisztériumtól és Pintér Sándor tárcavezetőtől, hogy valóban kitiltottak-e ellenzéki politikusokat a szolnoki befogadó otthonból, és amennyiben igen, ki adott erre utasítást. „Ezt nem fogjuk ennyiben hagyni” – szögezte le posztjában a polgármester. 

Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy öt éves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók – az RTL Házon kívül című műsora szerint ez mind látható az általa közölt felvételeken, melyek a szolnoki befogadó otthonban készültek, ahová a megyében kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekek kerülnek.

Az intézmény nem először kerül a figyelem középpontjába. Lapunk június elején számolt be arról, hogy a Szolnok megyei befogadó otthonban a nappali kanapéján vagy matracon alszik a gyerekek több mint fele, és a kormányhivatal azt kérte, ne utaljanak be több gyereket a rendszerbe. Akkori információink szerint a megyei Területi Gyermekvédelmi Szolgálat befogadó otthonában – a családjukból kiemelt gyerekeket tartós elhelyezésük előtt legfeljebb 30 napra ide helyezi el a gyámhatóság, ha nincs ideiglenes elhelyezésére kijelölhető nevelőszülő – a 12 férőhelyre 40 gyereket utaltak be, és akkor 27-en aludtak az intézményben.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán az RTL Házon kívül című műsorára reagálva kiemelte, döbbenetes beszámoló látott napvilágot kikötözött, fizikailag és szexuálisan bántalmazott gyerekekről a szolnoki befogadó otthonban. „Kisfiú radiátorhoz kötve, megvagdosott csuklójú és zaklatott gyerekek. Folyosón, koszos matracokon alvó fiatalok. Eltusolt bűncselekmények, óriási szakemberhiány. A bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozók elhallgattatása és ellehetetlenítése. A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt!” – üzente a politikus.

A tervezett karbantartás elhúzódása után ismét működik az alkalmazás, már számlát is lehet befizetni.