Már a szolnoki gyermekotthon irodájáig is eljutott a város polgármestere

Sokkal több információt nem tudott szerezni, mint egy nappal korábban. 

Györfi Mihály szolnoki polgármester

A polgármester szerint arra utasítják a szolnoki befogadó otthon dolgozóit, hogy ne álljanak szóba ellenzéki politikussal

Györfi Mihály azután akarta meglátogatni az intézményt, hogy az RTL felvételei szerint elhanyagolták és bántalmazták az ottani gyerekeket, de nem engedték be. A városvezető azonnali választ vár a Belügyminisztériumtól.

Az RTL felvételei szerint elhanyagolták és bántalmazták a gyerekeket a szolnoki befogadó otthonban

A csatorna kikötözött gyermekről, valamint folyosókon, koszos matracokon alvó tinédzserekről készült képeket mutatott be, egy lány pedig arról beszélt, molesztálta őt az egyik gyerekfelügyelő.

Képernyőfotó

Pintér Sándor nem válaszolt a szolnoki polgármester levelére, így a város úgy döntött, megoldja az állam helyett a közbiztonság kérdését

A városvezető megjegyezte, örömmel tölti el, hogy ezek után hirtelen mindenki felébredt.

Kis híján összeütközött két vonat Szolnok közelében

200 méterre álltak meg egymástól. 

Képünk illusztráció.

Eldurvult a vita, nyakán sebezte meg ismerősét egy férfi a szolnoki vasútállomáson

Csütörtökön délután érkezett bejelentés a rendőrségre.

Kossuthot lepisszegték, Szamuelyről iskolát neveztek el – Benedek Szabolccsal a Hídvárosról

Gellért püspöktől Kádár Jánosig ér a Tisza és a Zagyva torkolatánál alapított település, Szolnok története Benedek Szabolcs Hídváros című regényében, mely huszonegy fejezetben meséli el a címerében a fiókáit a saját vérével etető gödényt ábrázoló város legendáriumát – nem csak szolnokiaknak! A szerző az álmait is megosztotta velünk a beszélgetésünk során.

A szolnoki polgármester közölte, soha nem látott még ennyi rendőrt a városban egyszerre

Györfi Mihály szerint egy drogdílert máris bevittek.

Szolnokon semmi nyoma Orbán Viktor programjának, miszerint háromszoros erővel fognak fellépni a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények ellen

Kevés a rendőr, és még őket is máshová vezénylik Szolnokról. 

Nem engedi meg az állam a helyhatóságoknak, hogy saját rendfenntartóik legyenek

Szolnoknak is kijárt a tiszai fürdőzés – Szerencsés, aki folyó vagy tó mellett él, számára akár végtelen strandolás is lehet a nyár

Ráadásul ha szabadstrandról van szó, akkor ez egy fillérjébe sem kerül. A Visszhang hasábjain bemutattuk már Szeged legendás tiszai strandját, a Lapost. Most haladjunk kissé feljebb a folyón és nézzük meg, hogyan él a lehetőséggel a szomszédos megyeszékhely, Szolnok. Van, akinek a vadregény jön be, másnak pénze nincs másra, a harmadiknak együtt a kettő, mindenesetre töretlen a szabadstrandok népszerűsége. 

Több embert elfogott a rendőrség a szolnoki szórakozóhelyen kitört tömegverekedés miatt

Másokat még keresnek, vannak, akiket letartóztatnának. 

Pintér Sándortól kért segítséget a szolnoki polgármester a város rossz közbiztonsága miatt

Györfi Mihály semmit nem érzékel az Orbán-féle drogszigorból. 

Halálra verte barátnőjét és közös ismerősüket is életveszélyesen bántalmazta egy férfi Szolnokon

Először azt sem akarta elismeri, hogy a helyszínen járt, később aztán mindent beismert. 

Kínos kérdéseket kapott Orbán Viktor a Népszava cikke után a túlzsúfolt szolnoki befogadó otthonról

Novák Előd, a Mi Hazánk parlamenti képviselője érdeklődik, hogy egyáltalán tesznek-e valamit az országosan 2500 rászoruló, de ellátáshoz nem jutó gyermek ügyében, illetve felelősségre vonják-e az illetékeseket. 

Képünk illusztráció

A szolnoki Fidesz eltörölné a rászoruló nyugdíjasoknak járó juttatást

Csökkenteni kell a kiadásokat, különös tekintettel azokra, melyek nem feltétlenül szükségesek, indokoltak – közölte a helyi Fidesz-frakció.

A szolnoki városháza.

Volt tanítványa nemi erőszakkal vádolja, de az emiatt indított eljárást megszüntették a kisgyereket felrúgó karateedző ellen

A karateedző felrúgott egy rábízott hétéves kisfiút a szolnoki kalandparkban. A botrány kirobbanása után a nyilvánosság elé lépett egyik volt tanítványa, aki nemi erőszakkal vádolta meg a férfit. Az eset állítása szerint 17 éve történt, nemrég elévülés miatt megszüntették az eljárást. 

Nem akarta nézni a jászberényi karateedző a videót arról, hogyan rúgta fel a kisfiút, a bíró szólt neki, hogy emelje csak fel a fejét

Az 56 éves férfi magától felnézni sem volt hajlandó.

Biztosítóberendezési hiba okozott káoszt csütörtök reggel a szolnoki vasútvonalakon

Jelentős, 30-60, esetenként 60-120 perccel hosszabb eljutási időre, kimaradó járatokra és pótlóbuszos átszállásra kellett készülni.

Magyar Péter újra elment a kórházba, ahol Takács Péter ellene kampányolt

Elkísérte Kulja András EP-képviselő, a Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa is.

Egy gyerek lopott el egy buszt Szolnokon, majd kidöntött vele egy villanyoszlopot

A történtek után a fiatal sofőr elhagyta a helyszínt, de a rendőrök hamar elfogták. A hatóságok jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit.

Gerinctelen politikai hazudozást emleget a szolnoki elektrolitgyárral kapcsolatban a Nemzeti Befektetési Ügynökség

A szervezet szerint a város polgármestere személyesen vett részt az egyeztetésekben. 

Györfi Mihály polgármester az elektrolitgyár építése elleni tüntetésen 2025. március 13-án

Vonattal indultak, lemaradtak a Tisza Párt rendezvényéről

Mire megérkeztek Budapestre, már véget ért az Andrássy úton tartott ellenzéki demonstráció, indulhattak haza – számolt be lapunknak az egyik kárvallott, Megyaszai Sándor.

A Tisza Párt nagygyűlése az Andrássy úton

Több százan tüntettek Szolnokon, népszavazást akarnak a helyiek az elektrolitgyárról

Szolnok polgármestere szerint fideszes elődei titkolóztak, ő véleménynyilvánító népszavazást kezdeményez. 

Györfi Mihály szolnoki polgármester

„Egyszerűen csak bejelentették” – Magyarországon eddig ismeretlen kínai cég épít akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó elektrolitüzemet Szolnok határában

A projekt felett a volt fideszes polgármester bábáskodik, a jelenlegi baloldali városvezető szerint szükség van a bevételre, de nem mindenáron. 

Út a gyárba. Itt épülne az elektrolitüzem

Nem ismerte el bűnösségét a karateedző, aki még tavaly felrúgott egy kisfiút a szolnoki kalandparkban

Azt állítja, nem akart szándékosan sem lelki, sem testi sérülést okozni a gyereknek. 

Módosították a vádat a karateedző ellen, aki a szolnoki kalandparkban felrúgott egy kisgyereket

Az ügyészség szerint a „maradandó fogyatékosság” okozása nem bizonyított, így védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie a bíróságon a jövő héten. 

Újszülött kisfiút helyeztek el a szolnoki kórház inkubátorában

Az alig néhány órával korábban született gyermek a Varga Bertold nevet kapta a csecsemő- és gyermekosztály dolgozóitól.

A Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet - Korábbi felvétel

Vidéki városok is felfigyeltek arra, hogy Budapest pert nyert az Orbán-kormány szolidaritási adója ügyében

Számos szolidaritási hozzájárulást fizető település fantáziáját megmozgatta az ítélet, amely kimondta: 2023-ban jogtalanul vont el milliárdokat ezen a címen az állam Budapesttől.

Budaörs már a kedvező ítéletre vár: a Pest megyei várostól évente egy-másfél milliárd forinttal többet von el az állam, mint amennyi normatívát kapnak a működésükhöz

Csaknem 60 milliárd forintból Közép-Európa legnagyobb laktanyáját építteti fel Szolnokon az Orbán-kormány

Gőzerővel folytatódik a magyar haderő és hadiipar fejlesztése Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint. A honvédelmi miniszter mindazonáltal leginkább Donald Trump hivatalba lépő amerikai elnökben és az általa teremtett békében bízik. 

Kötelező a maszkviselés a szolnoki Hetényi Géza kórházban is

A betegekre, az egészségügyi dolgozókra és a látogatókra is vonatkozik az intézkedés, amelyet a légúti megbetegedések, a járványügyi helyzet romlása miatt az ország egyre több intézményében meghoznak. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang