Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy öt éves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók – az RTL Házon kívül című műsora szerint ez mind látható az általa közölt felvételeken, melyek a szolnoki befogadó otthonban készültek, ahová a megyében kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekek kerülnek.
A csatornának nyilatkozott egy fiatal lány, aki öt hónapot töltött az otthonban, miután 15 éves korában a saját kérésére állami gondozásba került.
„Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdett fogdosni a mellemnél. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett”
– idézte fel, hozzátéve, ugyanez a gyerekfelügyelő részegen a nyakánál fogva az ágyhoz csapott egy hatéves kisfiút, mert a gyermek nem akart lefeküdni aludni. Szerinte a középkorú férfi sokszor ittasan járt be dolgozni, ilyenkor megverte a fiúkat és molesztálta a kislányokat. Mint mondta, a történtekről beszámolt az igazgatóság előtt is, de nem hittek neki.
A felügyelőt egy gyám és két kollégája is feljelentette a rendőrségen. Az egyikük Szabó Csaba volt, aki hét évet dolgozott a szolnoki befogadó otthonban. Ő a csatornának azt mondta, az igazgatónő és az intézményjogász is fenyegető hanggal beszélt vele,
„hogy mit képzelek én magamról, látják rajtam, hogy el vagyok már fáradva, ki vagyok égve, miért mutattam meg a gyerekeknek a gyerekjogi képviselő elérhetőségét, én ezért valószínű fegyelmit fogok kapni”.
A gyerekbántalmazó felügyelő végül önként mondott fel, de az RTL úgy tudja, azonnal felvették egy egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézménybe, miután a folyamatos jelzések ellenére is átment a kifogástalan életviteli vizsgálaton. A csatorna szerint ezt az indokolhatja, hogy bár folyik nyomozás gyermekbántalmazás miatt, de egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Az RTL-nek nyilatkozó lány azt mondta, a befogadóban mindennaposak voltak a verekedések, a lopások, a szökések, a drogozás és az öngyilkossági kísérletek. Szabó Csaba pedig arról is beszélt, hogy a gyerekek gyakran beállnak segíteni a takarításba, a főzésbe, látják, hogy az otthon munkatársai ki vannak merülve, és
„sokszor nem a kolléga segít a gyereknek, hanem a gyerek segít a kollégának”.
„Nekem ez a döbbenet ebben a rendszerben, hogy ezt nem lenne szabad hagyni. De a rendszer hagyja” – hangsúlyozta.
Lapunk június elején számolt be arról, hogy a Szolnok megyei befogadó otthonban a nappali kanapéján vagy matracon alszik a gyerekek több mint fele, és a kormányhivatal azt kérte, ne utaljanak be több gyereket a rendszerbe. Akkori információink szerint a megyei Területi Gyermekvédelmi Szolgálat befogadó otthonában – a családjukból kiemelt gyerekeket tartós elhelyezésük előtt legfeljebb 30 napra ide helyezi el a gyámhatóság, ha nincs ideiglenes elhelyezésére kijelölhető nevelőszülő – a 12 férőhelyre 40 gyereket utaltak be, és akkor 27-en aludtak az intézményben.
12 férőhely, 27 gyerek: zsúfolásig tele van a szolnoki befogadó otthon, a kormányhivatal szólt, hogy többen már nem mehetnekMagyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán az RTL Házon kívül című műsorára reagálva kiemelte, döbbenetes beszámoló látott napvilágot kikötözött, fizikailag és szexuálisan bántalmazott gyerekekről a szolnoki befogadó otthonban. „Kisfiú radiátorhoz kötve, megvagdosott csuklójú és zaklatott gyerekek. Folyosón, koszos matracokon alvó fiatalok. Eltusolt bűncselekmények, óriási szakemberhiány. A bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozók elhallgattatása és ellehetetlenítése. A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt!” – üzente a politikus.
Azonnal kellene 600 gyermekvédelmi szakember, jelenleg 120 gyermekotthoni csoport és lakásotthon van zárva MagyarországonGyermekbántalmazás: csak nehogy a sajtó tudja meg