Intézményesítették az elhallgatást a magyarországi gyermekvédelemben, a Pintér-féle belügy egy kérdésre sem válaszol

Szolnokon is mindig van legalább egy kórházban rekedt csecsemő, akit a hetekig, hónapokig nem tudnak elhelyezni.  Nem reagált a Belügyminisztérium a gyermekvédelem helyzetére vonatkozó kérdéseinkre.

A gyermekotthon befogadórészlegében legfeljebb harminc napot tölthetnének a gyerekek, ehhez képest több hónapig kénytelenek ott maradni

„A lojalitás a rendszer tartóoszlopa, a kegyelmi botrány után hozott kormányzati intézkedések nem tették jobbá a gyermekvédelmi rendszert”

Lojalitás nem a gyerekekkel, hanem a vezetőkkel szemben – mondja a Népszavának Szabó Csaba, a szolnoki befogadó otthon egykori dolgozója, aki szerint bevett gyakorlat, hogy közös megegyezéssel kényszerítik távozásra a kritikus embereket a gyermekvédelemből. A kifogástalan életvitel-vizsgálat pedig könnyen kijátszható.

Szögesdrót és deszkadarabok Szolnokon – gyermekvédelem 2025-ben

A polgármester szerint arra utasítják a szolnoki befogadó otthon dolgozóit, hogy ne álljanak szóba ellenzéki politikussal

Györfi Mihály azután akarta meglátogatni az intézményt, hogy az RTL felvételei szerint elhanyagolták és bántalmazták az ottani gyerekeket, de nem engedték be. A városvezető azonnali választ vár a Belügyminisztériumtól.

Az RTL felvételei szerint elhanyagolták és bántalmazták a gyerekeket a szolnoki befogadó otthonban

A csatorna kikötözött gyermekről, valamint folyosókon, koszos matracokon alvó tinédzserekről készült képeket mutatott be, egy lány pedig arról beszélt, molesztálta őt az egyik gyerekfelügyelő.

Képernyőfotó
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang