Ön fizikusként kezdte a pályáját, ma azonban már teljesen a színház világában tevékenykedik. Hogyan zajlott ez az átmenet?
A két világ sokáig párhuzamosan futott az életemben. Huszonhárom éves korom óta foglalkozom színjátszással, miközben fizikusként kutattam és tanítottam. 2015-ben vettem át a La Reine Blanche színházat Párizsban, de akkor még tanszékvezető voltam egy mérnöki iskolában. A színházvezetés és a tudományos munka éveken át egymás mellett haladt, egészen 2018 végéig, amikor az utolsó doktoranduszom is megvédte a disszertációját. Akkor döntöttem úgy, hogy teljesen a színháznak szentelem magam.
A La Reine Blanche egyedülálló módon ötvözi a művészetet és a tudományt. Legújabb sorozata a tudós nőket állítja a középpontba. Hogyan született meg ennek az ötlete?
Mindig is foglalkoztatott, hogy a tudomány mögött emberek állnak – sorsok, dilemmák, szenvedélyek. A tudós nőkről szóló színházi sorozat ennek az érdeklődésnek a természetes folytatása.
Olyan nők történeteit szeretném elmesélni, akik rendkívüli tudással és elszántsággal formálták a világot, mégis gyakran háttérbe szorultak vagy elfelejtették őket.
Az első darab Lise Meitnerről szól, aki a maghasadás felfedezésében játszott kulcsszerepet, de a Nobel-díjat mégis más kapta helyette. A második darab Jocelyn Bell történetét dolgozza fel, az ír csillagásznőét, aki elsőként észlelte a pulzárokat, mégis kimaradt a Nobel-díjban részesített kutatásból. Ezután következik Rosalind Franklin története, a brit fizikai-kémikusé, aki fiatal kora ellenére már nemzetközi hírnévnek örvendett, amikor 1951-ben Londonba érkezett, hogy az DNS-sel dolgozzon. Egy rendkívül férfiközpontú tudományos közegbe csöppent, ahol hamar magányosnak érezte magát. Kollégái – Wilkins, Crick és Watson – minden lelkiismeret-furdalás nélkül használták fel az ő kutatásait, amelyek végül 1962-ben Nobel-díjat értek számukra az ADN kettős spirál szerkezetének felfedezéséért, miközben ő maga kimaradt az elismerésből. Egy francia gyermekorvos életútját bemutató, aktuális darabon is dolgozom, amely az egészségügyi döntések és erkölcsi felelősség kérdéseit boncolgatja. Végül pedig jelenleg készülő munkám Karikó Katalinról szól, akit mélységesen tisztelek. A magyar biokémikus évekig küzdött a láthatatlanság és az elutasítás ellen az Egyesült Államokban, de mégis kitartott, és munkájával alapjaiban változtatta meg az orvostudományt. Amikor megkérdezték tőle, mit üzenne a fiataloknak, csak annyit mondott: „ne adjátok fel”. Ez a mondat számomra az egész sorozat mottója is lehetne.
A tudomány nálunk nemcsak fizika, kémia vagy biológia, hanem tágabb értelemben vett gondolkodás. Rendeztünk már előadásokat filozófiai ihletésre is – például Ruwen Ogien könyve alapján készült nálunk egy darab „A forró croissant illatának hatása az emberi jóságra” címmel, amely egyszerre volt humoros és mélyen elgondolkodtató. Az ilyen előadásokban hiszek: ahol nevetünk, tanulunk és érezzük, hogy többek lettünk egy est végére.
Készülnek tudósokkal közös produkciók is?
Igen, ez szintén nagyon fontos számomra. A tudományt nemcsak dramatizált formában szeretném közvetíteni, hanem élő, közvetlen találkozásokon keresztül is. Ezért dolgozunk úgynevezett hibrid formákkal, ahol egy kutató saját szakterületéről beszél, és ezt követi egy művészi előadás, amely szervesen kapcsolódik az elhangzottakhoz. Ez lehet színház, de akár tánc, videó, zene, költészet is – a forma szabadon választott.
Az egyik legszebb példa erre egy olyan előadásunk volt, ahol az evolúcióbiológiát ötvöztük a karaktertánccal. Marianne Elias, egy fiatal kutatónő, aki az Amazonas vidékén a pillangók szárnyevolúcióját tanulmányozza, megkeresett bennünket, és előadást szeretett volna a kutatásáról. Ekkor bevontam Sophie Ménicieli-t, egy kivételes karaktertáncost. Az előadás során Marianne elmagyarázta a pillangók szárnymintázatának fejlődését, majd a táncosnő fátylakkal illusztrálta a történetet a színpadon. A tudományos magyarázat egyszer csak testet öltött – gyönyörű, érzéki és érthető formában.
Mit tanítanak a Salle Blanche színészképző iskolában?
A Salle Blanche iskolát Xavier Gallet színésszel és Florian Azoulay drámaíróval alapítottuk. Az oktatás szervesen kapcsolja össze az elméletet és a gyakorlatot. Ha például Shakespeare-rel dolgozunk a színpadon, akkor az Erzsébet-kori színháztörténetet is tanulmányozzuk. Kis létszámú, tízfős csoportjaink vannak kétéves ciklusokban. A második év végén a diákok egy saját színházi produkciót hoznak létre, amelyet a Reine Blanche színházban be is mutatunk.
Emellett színházi produkciós ismereteket is tanítunk nekik. És van egy különleges szellemi örökségünk is: Yoshi Oida, Peter Brook legendás japán színésze és rendezője, az iskola keresztapja. Az ő színházi szemlélete – a test és a szellem egységére, a jelenlétre és fegyelemre épülő minimalista játékstílus – mély hatással van ránk.
Élisabeth Bouchaud
Francia fizikus és színműíró, aki különleges pályafutása során sikeresen ötvözte a tudományos és a művészi világot. Fizikusként a szilárdtestfizika és a törésmechanika területén végzett kutatásokat, és hosszú ideig dolgozott a híres francia kutatóintézetben, a Commissariat à l'énergie atomique et aux énergies alternatives (CEA) keretében. Elismert színpadi szerző, aki filozófiai és pszichológiai mélységgel ír darabokat, gyakran a tudomány és az emberi természet határterületeit érintve. Emellett a párizsi Théâtre de la Reine Blanche igazgatója.
A családja hogyan viszonyult ehhez az útkereséshez és a színházi váltáshoz?
A szüleim Tunéziából érkeztek Franciaországba. Én voltam az első a családban, aki leérettségizett, és később diplomát is szerzett. A szüleim mérhetetlenül büszkék voltak erre. Apám mindig a zsebében hordta a minisztériumi értesítést. Anyám viszont sokáig félt a színháztól. Gyerekként én is elutasítottam az arab nyelvet, mert francia akartam lenni. Ma már bánom, hogy nem tanultam meg – de akkor a nyelvhez való ragaszkodásom a beilleszkedés iránti vágyból fakadt. Ez a kettősség azóta is meghatároz: a nyelv iránti rajongásom a színház legmélyebb rétegéhez köt.
Önök teljesen magánfinanszírozású színházat működtetnek. Ez tudatos döntés volt?
Abszolút. Úgy érzem, a magánszínház sokszor indokolatlanul le van értékelve. A magánszféra egyben bátor is: hiszen bármit tűz is a műsorára azzal mindenképpen kockázatot vállal. Mi nem kapunk állami támogatást, mégis bemutatunk új, szokatlan és elmélyült munkákat. Számomra ez a szabadság tere.
Mit szeretne, mit vigyen magával a néző, amikor megnézi ezeket az előadásokat?
Reményt. Hitet az értelemben, a kíváncsiságban, a kitartásban. És azt az érzést, hogy a világot megérteni nemcsak lehet, hanem mélyen emberi vállalkozás is. Ezek az előadások nemcsak a múltról szólnak – a jelenünkről és a jövőnkről is.
Infó: Des Clics et Des Sciences (Kattintások és tudományok) Fesztivál. 2025. szeptember 20.-21. La Reine Blanche színház, Párizs
