Szerencsés országoknak évente egy gondot kell megoldaniuk. Nekünk időről-időre összetorlódnak a teendőink. Most is így van.
Nem elég csupán azokat leltározni, amelyekről Magyar Péternek az országjárásai során hallgatói-beszélgetőtársai beszélnek. A kibírhatatlan hőséget árasztó műtők, a kátyús közutak, a szaktanárok nélkül működő iskolák, a kiflire és pohár tejre elég nyugdíjak, a szárnyaló albérleti díjak, a fiatal felnőttek elhelyezkedési és megélhetési nehézségei, a kizárólag az Orbán haverok által elnyerhető pályázatok, az egyenlőtlen és kiszámíthatatlan versenyfeltételek, a szomszédos országok árszintjét meghaladó árak és a mindezeket tagadó, szóvirágokkal elfedő kormányzati hazugságok. Azt a zsibbasztó perspektívát kell újjal felcserélni, hogy napról-napra minden rosszabb lesz, kivéve Orbán és hívei emelkedő jövedelmét, vagyoni gyarapodását, „Állatfarmja” megállíthatatlan bővülését.
Mindig a hétfejű sárkány első fejének a levágása a legnehezebb. Melyik az első fej?
AZ ELSŐ A „SZERVEZETT FELVILÁG”, A BŰNSZERVEZETKÉNT MÜKÖDŐ ÁLLAMGÉPEZET SZÉTSZERELÉSE. Bármelyik probléma megoldásához kezdünk hozzá, elsőként le kell fejtenünk az államgépezet egészét csápjaival körülfonó „magyar polip” valamelyik karját.
Vegyük csak a Magyar Nemzeti Bankból közpénz jellegüket elvesztett alapítványokba „csurrantott-cseppentett” 400 milliárd forintot, az összes magyar nyugdíjas egyhavi nyugdíjával azonos nagyságú eltűnt pénzt. Ahhoz, hogy ezt a pénzt a családszerető Matolcsy György és fia „elbindzsizhesse”, kellett a MNB törvény olyan módosítása, amely megszüntette a jegybank mint az állam egyszemélyes részvénytársasága mérlegéhez a korábbi alapítói (pénzügyminiszteri) hozzájárulást, továbbá megszüntette a jegybank törvényes működése felett az Állami Számvevőszék folyamatos ellenőrzését. A „szervezett felvilág" tagjaként a módosításokat a hivatalban lévő pénzügyminiszter terjesztette elő, aki ezzel nemcsak korábbi hatáskörei csorbítására tett javaslatot, de még azt is tudomásul vette, hogy a jegybank mindenkori nyeresége a módosítás miatt már nem az állami költségvetés bevétele, de esetleges vesztesége persze továbbra is a költségvetés kiadása. Azaz szabadon lehet a jegybanki pénzt akár eltőzsdézni is. A miniszter ezzel lemondott a jegybankban lévő pénz közpénz jellegének érvényesítéséről.
Persze, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon minden egyes esemény bekövetkeztéhez a rendszer névadójának, Orbán Viktornak a döntése kell valamilyen módon, akkor már látjuk a Szent (Bűn)Szövetség minden tagját. Egy húszfilléres sem mehet „szabadon” Pestről-Budára Orbán Viktor jóváhagyása nélkül, így a jegybanki pénzek szabad felhasználásúvá tétele legalább hármójuk: a pénzügyminiszter Varga, a jegybankelnök Matolcsy és a miniszterelnök Orbán szervezett, előre eltervelt tette volt. Nem kell csodálkozni azon, hogy amikor bottal ütjük a jegybanki alapítványokból elszivárgott közpénz nyomát, akkor meglehetősen vonakodva derülnek ki – ha egyáltalán – a tények.
Nem különbözik ettől az autópályák 35 éves koncesszióba adásának esete sem, csak ott a pályázatot kitervelő és lebonyolító miniszterek mellett feltűnik "ártatlan pályázóként" néhány nyerésre ítélt civil, Orbán-közeli oligarcha.
Ahhoz, hogy elkezdjük magunkról lefejteni a „magyar polip” csápjait, nem kell a kétharmados országgyűlési többséget igénylő sarkalatos törvények megváltoztatása. Elég, ha elkezdjük a nyilvánosság elé tárni a közönség számára korábban nem hozzáférhető, titkosított, de a választások után megalakuló kormány kezét gúzsba kötő titkos megállapodásokat,
szerződésekből fakadó kötelezettségvállalásokat, vagy az irtózatos pénzügyi terhet jelentő döntések elégtelen előkészítéséről tanúskodó anyagokat. A nagy szuperminisztériumokat áttekinthető, szakosított, kislétszámú szakminisztériumokká, állami ügynökségekké érdemes szétszerelni. Ez nemcsak az elrejtett csontvázak azonosításával, hanem a feladatellátás-tervezés, megvalósítás, ellenőrzés átlátható rendjének érvényesítésével is jár.
HA AZONNALI GYORSLELTÁR KÉSZÜL AZ ORSZÁG VALÓSÁGOS PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI, NEMZETKÖZI JOGI, KÖZTISZTVISELŐI HELYZETÉRŐL az új kormány megalakítását követő időszakban, akkor már is jobban látjuk a „magyar polip” mindent befonó karjait. A gyorsleltárt - ahogyan átveszi az egyes minisztériumokat - az új kormány kiegészítheti, fokozatosan finomíthatja. A feladatátadással és -átvétellel egybekötött leltár az ország számára világossá teszi, hogyan működött a szervezett felvilág.
A fékek és ellensúlyok helyreállítása az egyes önálló minisztériumokba szervezett állami feladatok (pl. polgári titkosszolgálatok, állami vagyonkezelés, koncessziós jogok) folyamatos országgyűlési bizottsági ellenőrzésével veheti kezdetét. Mindaddig, amíg esetleges bűnszervezetben elkövetett csalásra, illetve hűtlen kezelésre gyanút adó és a közbeszéd tárgyát képező ügyekben lefolytatandó ellenőrzések és vizsgálatok nem fejeződnek be, az adott javakat (vagyontárgyakat, követeléseket, szolgáltatásokat) a vizsgálatok lefolytatására kijelölt szervezetek felelős őrzésbe veszik. Ez arra alkalmas, hogy ne tűnjenek el az esetleges bizonyítékok, ne kezdjenek fejvesztett hatáskörátruházásba, ahogyan az a MNB alapítványainak vagyonkezelésével megbízott szervezetek tették az új jegybankelnök érkezésekor.
A GAZDASÁGI VEZETÉS TÚLZOTT KÖZPONTOSÍTÁSA című, Kornai János által írt kandidátusi értekezés első vitájának (1956. szeptember 24.) hetvenedik évfordulójára az új kormány befejezheti az Orbán-rendszer túlcentralizált szervezeteinek első körös leépítését. Az évforduló alkalmából nem kell újra létrehozni a Petőfi Kört is, bár a szabad sajtó feltámasztása érdekében ez sem volna fölösleges. Amint az ismert, 1956-ban a Petőfi Kör gazdasági vitáinak résztvevői szinte „átvonultak” a Tudományos Akadémiára, hogy meghallgassák a tervgazdaság talán legmegalapozottabb kritikáját, amit hosszú és alapos, az empirikus részleteket is felölelő vizsgálatai alapján Kornai János fogalmazott meg.
A gazdasági vezetés túlzott központosítása - Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1957, Budapest - című értekezés vitáján akkora, több száz fős tömeg vett tehát részt, mint a Petőfi Kör vitáin. Akkor a kommunista pártvezetés éppúgy a saját démonjaival (így az értéktörvény elismerhetőségének fogas kérdésével) vívta a maga harcát, mint most Orbán küzd a világmindenséggel (a globalizációval meg a woke, a LMBTQ „hidrájával”), ahelyett, hogy a valós gazdasági gondokra koncentrálna. Kornai azonban 1956 őszén világossá tette, hogy a döntések túlzott centralizálása, a bürokrácia nem túlkapás, hanem a tervutasításos mechanizmus alapvető sajátossága.
Most, a dolgozat vitájának 70-es éves évfordulóján majdnem ugyanott tartunk, mint 1956-ban. A magyar gazdaság stagnálását előidéző szervezett és felülről kitervelt korrupciós mechanizmus, a verseny kerülése és a bajnokok kijelölése az Orbán bürokrácia részéről nem túlkapás, hanem ez a rendszer valóságos természete. Amíg a magyar polip valamennyi karját le nem vágjuk, amíg a szervezett felvilágot fel nem számoljuk, addig nincs remény a dinamikus alkalmazkodó növekedésre.
A szervezett felvilág felszámolásához vezető első lépések sorába illeszkedik valamennyi, az elmúlt tizenöt évben az oligarchák zsebébe való pénzszivattyúzás érdekében létrehozott, központosított szervezet felülvizsgálata. Kezdjük akár a Klebelsberg Központon, vagy a szörnyszülött múzeumi gólemeken, a hírek központosított szűrésére hivatott Magyar Távirati Iroda monopolhelyzetén, a centralizált hulladékkezelés alig-alig működő és veszteséges rendszerének átvilágításán, az összevont MÁV-Volán decentralizálásán és a helyi közlekedési feladatoknak az önkormányzatok kezelésébe való átadásán - szinte mindegy.
Hozzá kell kezdeni az Orbán vazallusainak kezében lévő monstrumok működésének szigorított ellenőrzéséhez és - indokolt esetben - monopolpozíciójuk leépítéséhez.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.