Volt egy mondás, még a csúnya szocializmus idején, miszerint nem minden fradista fasiszta, de minden fasiszta fradista. Ronda mondat volt, nem vitás, de bizonyos értelemben kifejezte annak a kornak a szellemét. Azt például, hogy a Fradit jobboldali, nyilas csapatként tételezték, mint ahogy – Kádár kedvencét - a Vasast munkás-csapatként, vagy az MTK-t a zsidók , az Újpestet meg a rendőrök csapataként. Ez így, nyilvánvalóan nem volt igaz, illetve ez sem volt igaz, az viszont igen, hogy nagyjából ezek a jelzők ragadtak az NB I akkori legjobb együtteseire.
A rendszerváltás többek között azt is eredményezte, hogy ezek a stigmák szép lassan eltűntek, a politikai felosztás fokozatosan oszladozott a futball világából. Kivéve talán a Ferencvárosé, amely messze a legnépszerűbb klub volt és maradt 1990 után is, mérkőzésein sokkalta nagyobb szurkolósereg jelent meg, mint a többiekén. Nem véletlen, hogy demokratikussá átvedlett politikusok egy része lehetőséget látott a Fradiban; a jobboldalhoz kötni a sokszoros bajnokot komoly népszerűséggel kecsegtetett. A Fidesz nem is akart lemondani erről a népszerűségről; a párt egyik vezetőjét emelte a klub élére, bár ezt maga a párt nyilván sosem ismerné el. Ugyan Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselője, a róla elnevezett választói lista készítője és üzemeltetője igyekezett elhitetni, hogy a sportban nincs helye a politikának, a valóságban azonban egyre közelebb tolta egymáshoz a Ferencvárost és a Fideszt. Igyekezett tehát fordítani a mondáson, vagyis, hogy nem minden fradista fideszes, de minden fideszes fradista. 2022-re pedig már eljutott odáig, hogy nyíltan kijelentse: akinek fontos a Fradi, az a Fideszre szavaz, ugyanis Fidesz nélkül nem lesz Fradi. Azt is mondta, hogy ha a baloldal megnyeri a választást, az FTC semmi jóra nem számíthat. Kubatov a klub történetét is átrajzolta: szerinte az FTC 1990-re csődközeli állapotba került. Ami pont annyira volt igaz, mint hogy Orbánnak köszönhető a rendszerváltás, ő űzte ki Magyarországról az orosz csapatokat.
Ne csodálkozzunk tehát, hogy most, amikor a kormánypárt szénája nem a legjobban áll, mozgósítani kell a tábort: veszélyben a haza, veszélyben az FTC, cselekedni kell. És, ha a kor szelleme azt diktálja, akkor digitális polgári kört kell alapítani a Fradi-hívőkből. Itt találkozik a múlt (Rákosi Gyula) és a jelen (Dibusz Dénes), a gazdaság (Guller Zoltán, a Szerencsejáték Zrt vezérigazgatója) és a szórakoztatóipar (Lofti Begi, zenész), és persze maga a politika (Kubatov Gábor).
Hogy mi lesz a neves szereplők feladata, azt épp úgy nem tudjuk, mint a többi digitális polgár esetében sem. Feltételezhetjük: ők jelentik majd a Tisza-szigetek ellensúlyát, még akkor is, ha az eredeti ötlet a 2002-es Orbán Viktorhoz köthető. Magyar Péterék területileg igyekeznek elfoglalni az országot, a kormánypárt viszont a résztvevők ismertségéhez kötődően. Hogy melyik út a hasznosabb, ma még nem látjuk. Csak azt, hogy immár előírták: egy fradistának hol a helye. De azért nem minden fradista...-