Az osztrák belügy szerint nem fordították vissza az FTC-szurkolók különvonatát, a magyar mozdonyvezető döntötte el, hogy nem megy tovább

A bécsi tárca közölte, hogy nem az osztrák rendőrök állították meg a különvonatot, hanem a magyar mozdonyvezető tagadta meg az utazás folytatását, mivel a vonat megrongálódott.

Felfüggesztett börtönt kérnek a volt fideszes polgármesterre, aki közpénzből vitte FTC-meccsre a haverjait

Mindent visszafizetett, de így is bíróság előtt kell felelnie az utak miatt.

Cseh ellenfél ellen, az Üllői úton kezdi meg szereplését az FTC az Európa Ligában

Skót, görög és bolgár ellenfelet is kapott hazai pályán a magyar csapat. 

A Ludogorec gárdáját is idehaza fogadják - pár hete is összecsaptak már.

Digitális Fradi

Pillantás a kilencedikről

Volt már gyanúsítotti kihallgatás a fideszes polgármester ügyében, aki közpénzen vitte németországi FTC-meccsre a rokonait

Azt nem tudni, hogy ez a személy maga a politikus-e volt-e vagy sem.

A ferencvárosi játékosok megköszönik a szurkolást a Leverkusen - Ferencváros mérkőzés után a leverkuseni BayArenában 2023. március 9-én

Kubatov Gábor: Magyar Péter gátlástalan hülyegyerek, Menczer Tamás kocsmai stílusa hatékony és szükséges

A Fidesz pártigazgatója nívós érveket hozott fel Orbán Viktor kihívója ellen.

IDEA: 1,3 millió FTC-szurkoló van, tízből hat fideszes

59 százalékuk a Fideszre, 17 százaléka a Tisza Pártra, 15 százaléka pedig a Mi Hazánkra szavazott volna, ha most lennének választások. Az IDEA Intézet szerint minél inkább érdekel valakit a magyar foci, annál valószínűbb, hogy a kormánypártok szavazója.

Információink szerint Kubatov Gáborék csütörtökön jelentik majd be az új vezetőedzőt

Elfogták a Fradi volt focistáját, besorozhatják az ukrán hadseregbe

Az ukrán Ihor Haratin 2018 és 2021 között játszott a Fradiban. Egy határátkelőnél elfogták, hadköteles kora miatt besorozhatják. 

Milliókra büntette az UEFA az FTC-t a szurkolói viselkedése miatt

A büntetés átszámítva összesen mintegy 24 millió forintra rúg. 

Két góllal nyert a dán bajnok a FTC ellen, nehéz helyzetbe kerültek a zöld-fehérek

Embert próbáló feladat vár a magyar csapatra, hogy kivívja a továbbjutást. 

Cseh Katalin levében szólítja fel az UEFA-t, hogy ne engedje szerződni a Gazpromot az FTC-vel

A Momentum Mozgalom EP-képviselője orosz befolyásolási kísérlettől tart.

Képünk illusztráció

A 3E legendája

Nyugaton már vállalhatatlan, de az FTC tárt karokkal várja az EU-s szankciók előtt álló Gazpromot

A Külgazdasági és Külügyminisztérium keddi közleménye lényegében megerősítette azt a lapértesülést, hogy a Ferencváros labdarúgó csapata szponzorációs szerződést köt az orosz óriásvállalattal, a Gazprommal. A kilátásba helyezett megállapodás azért is meglepő, mert a Népszavának nyilatkozó szakértő szerint elkerülhetetlen, hogy a Gazprom is hamarosan az Európai Unió szankciós listájára kerüljön. 

Gazprom-logó egy moszkvai benzinkút mellett

Elveszik Lázár János minisztériumától azt az állami céget, amely az ő utasítására mondta fel a szponzorációs szerződést az FTC-vel

Egyelőre nem tudni, hogy Kubatov Gábor áll-e emögött.

Kiderült, mekkora összeggel támogatta a FTC női kézilabdacsapatát a Mahart az elmúlt kilenc évben

Tovább zajlik az adok-kapok a sportklub dotációjával kapcsolatban. 

„El a kezekkel a Fraditól!! Bényi takarodj!” - Máris a távozott szponzort támadják az FTC szurkolói

Kubatov Gábor klubelnök meghökkentő kirohanása után csak idő kérdése volt, hogy a Ferencváros női kézilabda-szakosztályának szponzorálásából kiszálló állami cég vezetőjét mikor éri frontális támadás. 

A Mahart Passnave Kft. Duna-parti jegypénztárának ablakára ez a tacepaó került fel éjszaka: „El a kezekkel a Fraditól!! Bényi takarodj!”

Már épp egymásnak estek volna a Fradi és a Fiorentina ultrái, amikor a rendőrök közbeléptek

A sorsdöntő meccs este háromnegyed 7-kor kezdődik, de az utcán már korábban elindult volna. 

Egy lefoglalt teleszkópos bot - közismertebb nevén vipera.

Idegenben páholta el a Felcsút a Fradit

Hat helyen változott a Ferencváros kezdő összeállítása a máltai diadalhoz képest.

Orbán Viktor azzal magyarázza az FTC kiesését a BL-ből, hogy a futballban vannak megmagyarázhatatlan dolgok

A miniszterelnök szerint kell még egy vagy kettő, a ferencvárosiéhoz hasonló költségvetéssel, játékosminőséggel és nemzetközi besorolással rendelkező csapat, amelyből az egyik vagy kettő elesik, még mindig van egy harmadik, amelyik talpon marad.

Fradi-szív

Kinevezték az FTC futballcsapatának új vezetőedzőjét

Gyorsan léptek a feröeri égés után. 

Azonnal kirúgták az FTC vezetőedzőjét a fájdalmas feröeri fiaskó után

A magyar drukkerek már a meccs közben elbúcsúztatták Sztanyiszlav Csercseszovot.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége is támogatta a Fradit

A Ferencvárosi Torna Club összesen 21,8 milliárd forint bevételből gazdálkodhatott 2022-ben. Ennek több mint a fele támogatásként érkezett a kasszába, ebből 13,9 milliárd forint a központi költségvetésből származott. A kiadások is megugrottak.

Nagy-magyar hocikultúra: elvont jelképezés, orbáni építkezés és egyenes románozás a szélsőjobbon

A legtöbben megússzák egy életen át anélkül, hogy rárontanának a rohamrendőrök egy Paks-Újpest bajnokin. Nem is igazából rárontás volt ez, a marcona rendvédelem egyszerűen csak besétált a jelentős kerítéshiányon, amit a vendég szurkolók idéztek elő az első félidőben. Vagyis „mi”. Nem ment a csapatnak. Még arra emlékszem, hogy fedezéket keresve lehülyéztem egy fejileg sérült szurkolótársamat, akihez visszatalált egy általa elhajított füstgránát, ezért szabadcsapatot szervezett a felbolydult szektorban a rohamrendőrök ellen. Jómagam megelégedtem azzal is, hogy gumibotozás nélkül megússzuk az affért – lila-fehér-mániás fiam, és én.

Közpénzből szervezte utazást a bátonyterenyei polgármester az FTC leverkuseni meccsére, de most mindent visszafizet

Igazából csak az eddigi gyakorlatot követte, de aztán rájött, hogy ami történt, az bánthatja egyes emberek jóérzését.

A német rendőrök feltartóztatták a határon a fradisták vonatát

Átkutattak mindenkit, majd később útjára engedték a szerelvényt. 

Kubatov Gábor szerint a FTC végét jelentené, ha a játékosok felének magyarnak kellene lennie

A Schadl-Völner-ügyhöz pedig elmondása szerint annyi köze sincs, mint a kanalasgémek anyagcserezavaraihoz.

Kubatov Gábor

Szijjártó Péter hét konzult küldött a Ferencváros-Leverkusen meccsre

A magyar külügy alaposan felkészült a sporttörténelmi összecsapásra. 

Kubatov: személyesen is hibáztam a Liu-ügyben

Az FTC elnöke azt hangoztatta, idén egy forintjába sem került a Fradi az adófizetőknek, sőt, még ők gyarapították a költségvetést. 

Kubatov Gábor

Baranyi Krisztina a FTC szerepléséről: Attól nem kell hasra esni, hogy közpénzcsilliárdokból összejön az európai középmezőny alja

Ez egy adóforintjainkból felpumpált kirakatcsapat, tele olyan játékossal, akik mielőtt idejöttek, nemhogy Ferencvárosról, de valószínűleg Magyarországról se hallottak – mondta a kerület polgármestere.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang