Szélenergiával olcsóbb az áram, az új paksi orosz blokkok soha nem fogják behozni a tízezer milliárdos költségüket

Mi ez a nagy felhajtás a megújulók körül?

Az emberiség rájött, hogy míg a hagyományos energiaforrások – olaj, gáz, szén – égetésekor felszabaduló szén-dioxid felforralja a bolygót, a jellemzően helyben elérhető megújulók hasznosítása nem jár ilyen szennyezéssel. Értem ezalatt elsősorban a napot és a szelet, de megemlíthetjük a földhőt is. Ezek hatékony és olcsó hasznosításában Magyarország adottságai kiemelkedők. A napenergia sikere már átütő: míg a kormány a 2010-es évek elején 2030-ra 90 megawattnyi (MW) napelemmel számolt, most, 2025-ben 8 ezernél tartunk, és a 2030-as cél 12 ezer. Ehhez képest a jelenleg 330 MW szélerőmű vétkes lemaradás: a korábbi pályázaton nyertes utolsó termelőt 2011-ben adták át, a rákövetkező kiírást pedig 2010-ben lefújták. Pedig Magyarország szeles adottságai kedvezők, és azóta a szélturbinák hatásfoka is javult.

Akkor nagyjából idézném a kormányt és független szakértőit: az időjárásfüggő megújulók a legdrágábbak, mert arra az esetre, ha sötétben és szélcsendben is kell áram, velük megegyező méretű hagyományos erőművet kell építeni és tartani, a szélturbina hangos, felszeleteli szegény repülő állatokat, ronda és építése-lebontása szennyez, mi több, az egész zöld- humbug csak a nemzeti érzelműek elleni háttérhatalmi-brüsszeli-balos ármány.

Az időjárásfüggőkkel megegyező teljesítményű hagyományos erőművet tartani többek között azért nem kell, mert a magyar áramrendszer szorosan kapcsolódik a szomszédainkhoz, így az esetleges áramhiány külföldről pótolható. A csúcsidőszakokban besegíthetnek gáztüzelésű tartalékok, és ne feledkezzünk el a keresletszabályozásról se: ha az energiaárakat a piaciakhoz igazítanánk, napsütésben az áram akár az ingyenességhez is közelíthetne; igaz, este vagy felhős időben nőne az ár, ami pedig tudatosságra ösztönöz. Nemzetközi számítások szerint a legolcsóbban áram szélből állítható el. A legendákkal szemben ez Magyarország területének jó részére szintén igaz. A repülő állatokat ma már számos módszer óvja, a zaj ellen a telepítési távolság véd, a gyártás-lebontás nem szennyezőbb bármely más berendezésénél, és engem sok minden látványa jobban zavar, legyen szó például a környezetromboló mátrai külszíni lignitfejtésekről. Bár a kormány ez ügyben is hallja az idők szavát, az általuk 2030-ra ígért ezer MW ­szélerőmű nagyon kevés.

Még ha a hírek szerint a mai Magyarországon szélerőmű-építésre is Tiborcz István a legalkalmasabb.

Ez kétségkívül nem piaci törvényszerűség. Visszatérve: Brüsszel piacsemleges támogatásokkal tereli a tagállamokat a legkisebb költség, a fenntarthatóság és az ellátás biztonságának egyidejű érvényesítése felé. Ebben a kabinet némi elmaradást mutat. Az időjárásfüggő megújulók tényleg igényelnek változtatást az egyetemről hozott mérnöki szemléleten. A napsütés és a szél ugyanis a pillanatnyi áramigényektől függetlenül keletkezik. Igaz, előrejelezhetősé­gük és hasznosításuk hatékonysága nagyarányú terjedésük miatt is rohamosan javul. Miközben a megújulók hazai felfutása nyomán esett az ország szén-dioxid-kibocsátása és az árambehozatal is, erőműhiány miatti áramszünetre azóta sem került sor. Vagyis az irány helyes. Egyébként az olyan, időjárás-függetlenként tanított termelési módok, mint a víz- vagy a többnyire folyókkal hűtött nukleáris blokkok, az éghajlat felmelegedése miatt szintén időjárásfüggőkké váltak.

Manapság e páros mellé egyre gyakrabban telepítenek akkumulátort is, ami a „fölös” áramot eltárolva, majd – jellemzően az esti fogyasztási és árcsúcs idején – azt „kibocsátva” órákon át időjárásfüggetlenként üzemel. Az akkuk terjedése szintén rohamos: hatékonyságuk nő, áruk esik; a piaci alapú megtérülés most hét év. A kormány által néha felmelegített, áramtárolási célú szivattyús-tározós erőművek építése ehhez képest környezetvédelmileg aggályos, drágák, kivitelezési és megtérülési idejük évtizedes; a néhány hónap alatt felhúzható, gyakorlatilag kockázatmentes akkumulátorok miatt ezek a vagy fél évszázada dédelgetett tervek értelmüket vesztették. Az akkumulátorok fontossága az áramellátás biztonsága szempontjából is kiemelkedő: ezredmásodperces beavatkozási képességük a tavaszi, ibériaihoz hasonló, nagy kiterjedésű áramkimaradások kockázatát is mérsékli. Bár jelenleg Magyarországon 150 MW-nyi akkumulátor üzemel, néhány hónapon belül az érték 500 fölé nőhet; az országos rendszer néhány ezer MW-ot igényelhet. A befektetőket szintén csak a megújulók és energiatárolók érdeklik. Miközben az ország napenergia-központtá vált, fel kellene ismerni, hogy a gazdaságnak a – nemcsak a napon belüli, hanem az akár évszakos távlatú – energiatárolás jelenthetné azt a kitörési pontot, amire fejlesztéseket, új iparágakat és munkahelyeket is lehetne alapozni. Az ázsiai gépjárműakku-beszállítók idetelepítése messze nem ezt jelenti.

Mi a véleménye a kormány energia­piaci elképzeléseiről?

Szakpolitikai intézetünk szerint a magyar kormányok energiastratégiája az elmúlt évtizedek során téves elképzelésekre épült és emiatt gyakorta megdőlt. A legjelentősebb tévedés, hogy az áramellátást a XX. századhoz hasonlóan nagy, központi erőművekre kell alapozni. Míg az elmúlt több mint egy évtized alatt a 2400 MW-osra tervezett új paksi atomerőműből egyelőre egy leomlott szélű gödör épült meg, napelemből több mint 8 ezer MW létesült.

Bár a kormány által már szintén berendelt gázerőművek a villamosenergia-ellátás egyensúlya szempontjából akár hasznosak is lehetnének, ennek megítéléséhez a lózungokon túl nem ártana látni a döntéseket megalapozó számításokat is. Ezek híján itt is erős kihívásokat érzékelek környezetvédelmi, fűtőanyag-ellátási, energiafüggetlenségi, versenyképességi, megtérülési szempontokból, illetve a költségeket és létesítési időt illetően is. Bár az eredetileg 2025-ben leállítani tervezett Mátrai Erőmű működtetését a kormány, arra hivatkozva, hogy a helyi lignit az egyetlen, nagy mennyiségben elérhető, belföldi, nem időjárásfüggő energiahordozó, 2029-ig kitolta, a blokkok az utolsókat rúgják. Így lassan már nincs ott eszköz, ami a szenet árammá alakítsa; új pedig, a mostani szabályok és piaci viszonyok közepette, hál’ istennek, nem építhető. A kormányzati szemléletváltást a hagyományos energialobbi kéznyoma, az ismerethiány, a régi szokások nehéz elengedése és az újdonságokkal szembeni idegenkedés lassítja.

A kormány szerint a jövőben kilő a hazai áramigény: ennek a sok erőműnek nem lesz ott hely?

Nem akarok vészmadárkodni, de a mostani hírek éppenséggel gyárak visszafogásáról, a bővítések elhalasztásáról szólnak. Bár a kormány által korábban a mostanra várt új nagy erőművek nélkül előrevetített összeomlás, jelentem, elmaradt, a hazai ellátórendszer kétségkívül bővítésre szorul, hisz lassan jelentős termelők – Mátra, Paks 1, egyes gázblokkok – kiesnek.

Telente mivel fűtsünk?

A világítás után lassan a közlekedés is áramalapúvá válik, és a fűtésben is hasonló fordulat várható. Jóllehet ezt mindenképp a rettenetesen energiapazarló hazai épületállomány fogyasztáscsökkentő felújításának kell megelőznie. Egy energetikailag korszerűsített háztartás rezsije a jövőben tervezett uniós környezetszennyezési (karbon-) adóval együtt sem lesz több a korszerűsítés előttinél, nem beszélve a javuló kényelemről és az ingatlan értéknövekedéséről. Az, hogy a kormány hova helyez el anyagi ösztönzőket, döntés kérdése. A mostani rezsicsökkentés mindenesetre rosszul céloz, hisz a rászorulók és a kevesebbet fogyasztók helyett inkább a gazdagokat és a pazarlást támogatja. A piaci és környezetszennyezési költségeket is tükröző energiaárak mellett kardoskodó EU az úgynevezett Szociális Klímaalapon keresztül csak a magyar rászorulóknak több mint ezermilliárdos támogatást kínál, amit a kormány egyelőre óvatosan kikerülni látszik. Az egyre kuszább lakásfelújítási támogatások jellemzően nem energiahatékonysági célúak. Ez ügyben élénkülés talán az energiahatékonysági kötelezettségi rendszertől remélhető.

Orbán Viktor a szerinte olcsó orosz gázhoz Magyarország versenyképességére hivatkozva ragaszkodik, egyszersmind kíméletlenül ostorozza az úgymond drága energiát vásárló többi uniós tagállamot.

Az oroszenergia-vásárlások erkölcsi megítélésén túl az olcsó orosz gáz mítosz, tévhit. Bár a titkos árképletből felvillantható néhány látszólag tetszetős elem, a tarifa bizony a nyugati tőzsdét követi, azaz lényegesen valószínűleg nem olcsóbb. Az uniós szinttől elmaradó lakossági energiaárak együtt járnak a kimagaslóan magas piaciakkal. A különbözetet részben a nagy fogyasztók fizetik meg. A tőzsdei áramárak ráadásul gyakorta térségi vagy akár összuniós csúcsokat döntenek. Az energia­árak leszorítására tett kormány-erőfeszítések tehát nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az EU és Magyarország hagyományos energiahordozókból mindig is behozatalra szorult. Így inkább annak tudatosítását javasolnám, hogy az energia nem olcsó.