politika;Magyarország;Orbán Viktor;hatalom;Sulyok Tamás;költői kérdés;

Korábbi felvétel

Megkérdeztük Sulyok Tamást, mit szól ahhoz, hogy Orbán Viktor nem akarná átadni a hatalmat

A köztársasági elnök nem résztvevő, nincs feladata, nem értelmez.

A köztársasági elnök hivatalából fakadóan nem politikai viták résztvevője; nem feladata politikusok egymásnak vagy a nyilvánosságnak szánt kijelentéseinek értelmezése – válaszolta a Népszavának a Sándor-palota. Sulyok Tamást azután kerestük meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Tusványos után – „eldöntöttük, hogy nem engedjük kormányra a Tiszát és a DK-t –, ma másodszor beszélt arról egy külföldi lapnak adott interjújában, hogy  „nem adhatja át” a hatalmat egy másik politikai tábornak, amely teljesen más meggyőződéseket, elképzeléseket, elveket és politikai eredményeket képvisel, mint a kormánypártok.

Arra a kérdésünkre, hogy Sulyok Tamás beavatkozna, be tudna-e avatkozni olyan esetben, ha a Fidesz, vagy bárki más nem tekintené érvényesnek a választások legitim végeredményét, azt a választ kaptuk: „A választások eredményének érvényességét érintő kérdés feltételezés, amelyről csak tényleges előfordulásakor lehet érdemben nyilatkozni; addig mindez csupán hipotézis.”

Megkérdeztük azt is, hogy Sulyok Tamás szerint elfogadható-e, ha a miniszterelnök, vagy bármelyik demokratikus politikus (tehát ellenzéki is) nyilatkozataiban érvényteleníti ellenfelei jogát a kormányzáshoz. „A hír szent, a vélemény szabad – e szabadság a politikai szereplőkre is kiterjed. A köztársasági elnök minden esetben a hatályos jogrend és alkotmányos kötelezettségei szerint jár el” – válaszolta a köztársasági elnök hivatala.

Az Orbán Viktor kijelentéseivel szembeni államfői távolságtartás azért is figyelemre méltó – fűzhetjük hozzá –, mert Sulyok Tamás vette a fáradságot, hogy Facebook-posztban reagáljon Fleck Zoltán jogászprofesszor messzire visszhangzó kijelentésére, miszerint a köztársasági elnökre akár fenyegetéssel vagy zsarolással is nyomást kell gyakorolni, ha a Tisza Párt jövő évi választási győzelme után mégis a Fidesznek ad elsőként kormányalakítási megbízást.

A politikai elemző politikai analfabetizmust emlegetett, szerinte az államfő nyilvánosan hülyét csinált magából a fiataloknak szóló posztjával. A Sándor-palota viszont úgy látja, hogy Török Gábor ezzel saját magáról állított ki szegénységi bizonyítványt.