Erősen él a közvélekedésben – s valljuk meg, zömében nem is alaptalanul – az a sztereotip elgondolás, hogy a sportolók, kivált a rocksztárok életvitelét folytató futballisták, üresfejű, ostoba népség, akiket a labdán kívül a pénz, a szanaszét műtött nők, a milliós neszesszerek, meg a kényszeredett vásári hivalkodás érdekel leginkább. Erre itt van nekünk Héctor Bellerín. Mármint a spanyoloknak. Bár a maga módján ő is különc, egyúttal extravagáns.
Barcelonában született, 16 évesen elvitte az Arsenal, Londonban élt bő évtizedet, erősen hatott rá a multikulturális, színes közeg, elragadta a divat, próbálkozott a modellkedéssel, ám ő mégis más. Például mert országúti luxuscirkálók helyett bringával jár edzésre.
Könyvvel a hóna alatt.
A Covid-bezártság idején kezdte el bújni a könyveket. A futball szünetelt, a bizonytalanság és a szorongás közepette az olvasás segített neki átvészelni a nehéz időszakot. Kezdetben Charles Bukowski művei inspirálták, majd egyre nyitottabb lett, egyre több női írót és kortárs irodalmat olvasott. A könyvek a mindennapjai részévé váltak. Sevillában állandó tagja az irodalmi és kulturális összejöveteleknek, írókkal, alkotókkal, művészekkel ápol kapcsolatot.
„Sevilla tökéletes hely arra, hogy a pályán kívüli szenvedélyeimet kiteljesítsem, kapcsolatba lépjek olyan emberekkel, akiknek hasonló az ízlésük és a gondolkodásuk. Ezek a találkozások, mintegy intellektuális hálózatok, legalább annyira fontosak ma már, mint a futball vagy a divat”
– említette egy interjúban. Ezek az élmények inspirálják ruhamárkája, a Gospel Estudios dizájnvilágát is. Bellerín nagy kedvence Nick Hornby Fociláz című, tényleg elementáris erejű műve, de imádja a kortárs latin-amerikai szerzőket, Alejandro Zambrát, Leila Guerrierót, Cristina Moralest, és ma márt fogyaszt mindenféle műfajt, klasszikusokat (rajongója például Hermann Hesse írásainak), pszichológiai műveket, memoárokat – mindent. Könyvklubok kérik fel, ossza meg az olvasmányélményeit, egyre több közösségi oldalon találkozni az ajánlásaival. Az olvasást nemcsak önmagáért kedveli: „Fontos számomra a tudás bővítése, más világok és nézőpontok megismerése. Az olvasásnak rengeteg pozitív hatása van, és eszköze az élethosszig tartó önképzésnek. Korábban minden könyvet a tanulás eszközének tekintettem, mostanra azonban rájöttem, az olvasás a kiteljesedés, a kikapcsolódás és kreativitás forrása is.”
Még egyszer: ezt egy futballista mondja, aki megfordult két óriásklubban, az Arsenal után a Barcelonában is, ma pedig a Real Betisben játszik.
Manapság mindenkit arra kapacitál, keresse meg számára a megfelelő könyvet. „Aki nem talált még rá a neki való kötetre, ne adja fel, csak keresse tovább!” Bellerín valóban könyvmoly, ritka fajta. De azért akadnak még sportolók, akik sokat olvasnak. Ott van például a Premier League legutóbbi idényének legjobb játékosa, a Liverpool egyiptomi támadója, Mo Szalah. Aki azt vallja: sikere 90 százalékban a könyveknek köszönhető. Pszichológiai témájú arab és angol nyelvű kötetekből konkrétan könyvtára van otthon.
Mások az olvasmányélményeiket az életükhöz igazítják. Juan Mata, a spanyolok világ- és Európa-bajnok futballistája, a Valencia, a Chelsea és a Manchester United egykori középpályása például azért igazolt a japán Vissel Kobéba levezetni, mert annyira rajong Murakami Haruki könyveiért – igaz, neki a pályafutása mellett arra is volt kapacitása, hogy két egyetemi diplomát szerezzen (sporttudomány/marketing).
Az olvasás divattá válik a sportvilágban?
Vannak erre utaló jelek. Tim S. Grover Relentless című könyve például a Premier League öltözőiben állítólag lassan jobban jár kézről kézre, mint a legjobb escortlányok. Marcus Rashford újra és újra elolvassa, eltérő színnel jelöli, mit tanult épp belőle. John Terry a 2015-ös bajnoki ünneplés után vitte magával a nyaralásra, a 2018-as vb-n pedig az egész angol válogatott ezt olvasta (meglehet, ennek eredménye volt az elődöntőbe jutás). Csakhogy Grover könyve nem épp egy Nobel-díjas munka. Sokan áltudományos receptkönyvnek tartják, amely a „sötét oldal” erejét dicsőíti, Tiger Woods botrányait hozva példaként. Üzenete: a siker mindenek felett. Az etikai kérdések maradnak az öltözőben! Grover három kategóriába sorolja az embereket: Cooler, Closer és Cleaner. Utóbbi a megszállott győztes, aki sosem áll meg.
Chris Bosh, a kétszeres NBA-, egyszeres olimpiai bajnok kosaras ellenben nem osztja a véleményét. Amúgy ő is olvasáspárti, szenvedélyét azonban nem mindenki díjazta eleinte. „Minden perc, amit olvasással töltesz, egy perc, amit dobásra is fordíthattál volna” – szólt az edzői ítélet. Volt, aki büszkén jelentette ki neki: „Évek óta nem vettem könyvet a kezembe.” A mondat súlyát bizonyosan az üresség adta. Bosh 2021-ben megírta a saját könyvét, kvázi fiatalkori önmagának címezve (Letters to a Young Athlete), amiben Groverrel ellentétben egészen más húrokat penget. Nem ukázt ad, hanem kérdez. Miért vagy edzésen? Miért hajtod magad? És ha azt mondod, a bajnoki címért, gondolkodj nagyobb léptékben! Ez nem a megszállottság kézikönyve, inkább egy pályán kívüli edzőfüzet arról, hogyan legyél ember akkor is, amikor a stadiont elnyeli a zaj.
E gondolat után fölösleges bizonygatni: az olvasás bölcsességet eredményez.
De azért itt érdemes elidőzni. A brit Steve Peters professzor, aki a brit kerékpársportban végzett, olimpiai aranyak sokaságával díjazott munkájáról ismert, a 2012-es The Chimp Paradox című könyvében az agyunkat két lakóra osztja: az emberre és a csimpánzra. Az ember logikus, a csimpánz impulzív. Azt vallja, a sportoló feladata megtanulni, mikor engedje ki, mikor terelje el, mikor vitassa meg a belső majommal a következő lépést.
Ha nem is Peters könyvét forgatjuk, az egyéb művek ugyancsak roppant hasznosak lehetnek, hogy kezelni tudjuk magunkban az ösztönlényt, ami a pályán vagy az élet egyik-másik területén ugyan sikerhez vezethet, de azon kívül marad az üresség. S ahogy az a NER-ben is minduntalan visszaköszön: arannyal, gyémánttal kell elhitetni magunkkal, hogy többek vagyunk.
Mármint másoknál.
Holott ha olvasunk, bármit, és lehetőség szerint sokat, eljuthatunk oda, hogy a legnagyobb értékünk nem a Louis Vuitton táskánk lesz, hanem hogy képesek voltunk meghaladni a bennünk élő majmot.
